A hazai smart city és víztechnológiai megoldások Indiában is versenyképesek

Publikálva: 2017. május 15.

2017. május 10–12. között Újdelhiben került megrendezésre a „One Mega Event – Smarter Solution for a Better Tomorrow Expo”. A rendezvény alkalmával egy tető alatt mutatkozhatott be számos önmagában is nagyszabású kiállítás.

Újdelhiben, 2017. május 10–12 között, a "Smarter Solution for a Better Tomorrow Expo” elnevezésű megarendezvény alkalmával egy tető alatt mutatkozhatott be a „1st Building India 2017 Expo”, a „2nd Solar India 2017 Expo”, a „2nd Transport India 2017 Expo”, a „3rd Smart Cities India 2017 Expo”, valamint a „4th Water India 2017 Expo”.

Fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

Magyarország újdelhi nagykövetsége közreműködésével, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szervezésében és képviseletével öt magyar cég mutatta be termékeit, szolgáltatásait, igen nagy érdeklődés mellett. Többek között ismertetésre került az Electromega saját fejlesztésű elektromos kukásautója, a Metalart Fémipari Zrt. mobil vízszűrő berendezései, a HC Linear Kft. harmadik generációs helyi és helyközi járművekre egyaránt felszerelhető, ipari fedélzeti számítógépe, az InteliLight közvilágítás-vezérlő rendszere, továbbá az Akusztika Kft. környezetvédelmi mérőrendszere és zaj-, illetve rezgésvédelemi rendszer. 

Fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

A fenti cégeken kívül a magyar standon személyesen is képviseltette magát a Fővárosi Vízművek, ivóvíz és szennyvízkezelő rendszerek bemutatásával. Ezen túlmenően a Logipix magyar cég – hasonlóan tavalyi részvételükhöz – saját szervezésében, saját standján jelent meg világszínvonalú köztéri kamera- és forgalomellenőrző rendszereivel. A kiállítást számos szakmai rendezvény is kísérte, amelyek közül a legtöbb a víz kérdésével foglalkozott.

fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

Az „Ivóvíz és higiénia” szekcióban a biztonságos ivóvízellátás, a városi és vidéki vízellátó rendszerek, a vízhigiéné, a vízveszteségek ellenőrzése, valamint a vízminőség-értékelés volt a kiemelt téma. Bencze Tamás, a Fővárosi Vízművek nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója is helyek kapott a panelban, illetve előadást tartott a Fővárosi Vízművek legújabb technológiai fejlesztéseiről, valamint a modern vízmenedzsment megoldásokról.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció