Az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub idei második taggyűlése

Publikálva: 2018. április 4.

2018. március 24-én rendezte meg idei második taggyűlését az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub, ez alkalommal az Orange County-ban található Alcon Laboratories volt a találkozó helyszíne.

A gyűlés elején Dr. Czaun Miklós elnök köszöntötte a résztvevőket, majd Danku Attila Los Angeles-i külgazdasági attasé (KGA) tartott rövid előadást a magyar Kormány külgazdasági területen megfogalmazott általános céljairól és a Főkonzulátus külgazdasági tevékenységéről. A KGA arról érdeklődött, hogy miként lehet a helyi magyarság gazdasági szempontból is meghatározó szereplőinek, illetve a tudósklub tagjainak közreműködésével ösztönözni azon jelentősebb kaliforniai cégeket, akik érdekeltek lehetnek a nemzetközi terjeszkedésben és attraktív lehet számukra a közép-európai térség, ezen belül is Magyarország.

Ezt követően két előadást hallgathattak meg az érdeklődők, elsőként Dr. Komzsik Lajostól, a UC Irvine egyetem neves matematikusátólA gravitáció titkai és Eötvös Loránd” címmel, majd Hegedűs Imrétől, a globálisan jegyzett Novartis gyógyszeripari cég Alcon leányvállalatának magyar kutatójától „Bevezetés a gépi tanulás, azaz machine learning világába” címmel.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció