Felhívás: Részvételi lehetőség az Erdélyi Nemzetközi Klaszter Konferencián

Publikálva: 2018. április 21.

2018. május 16-18. között az Észak-erdélyi Klaszter Konzorcium a kolozsvári Polgármesteri Hivatallal együttműködésben negyedik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Nemzetközi Klaszter Konferenciát.

A tavalyi évben a konferencia az Európai Tanács színvonalas Open Innovation 2.0 éves konferenciája keretében került megrendezésre, ahol Kolozsvárt – egy erős innovációs környezet megteremtéséért – a 2017-es Luminary Díjjal is kitüntették.

Az idei rendezvény célja az EU és Ázsia közötti innovációs projektek és cégek közötti együttműködési lehetőségek feltérképezése, elmélyítése lesz. A kétnapos szakmai esemény első napján a plenáris ülést követően 5 párhuzamos szekcióelőadásra kerül sor, amelynek keretében Dr. Dénes Levente, a soproni Természeti Erőforrások Kutató Központ igazgatója is előad. A második napra főként klaszterek és cégek jelentkezését várják, amelyek részére május 18-án üzleti (C2C, B2B, B2C) találkozókat is szerveznek.

A konferenciára jelentkezni a következő oldalon lehet: http://transylvanianclusters.ro/registration/, míg az üzleti találkozókra regisztrálni 2018. május 14-ig a https://ue---asia-gateway-2018.b2match.io/ platformon tudnak.

Kolozsvári Főkonzulátusunk szívesen szolgál az érdeklődő cégek számára szállás- és utazási javaslatokkal, illetve igény esetén a klaszter konferencia margóján más üzleti találkozókat is szerveznek.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció