Felhívás: Szakmai előadói részvételi pályázat a 2018. decemberi Dél-afrikai Tudományos Fórumhoz kapcsolódóan

Publikálva: 2018. május 29.

A dél-afrikai Tudományos és Technológiai Minisztérium (DST) 2018. december 12-14. között negyedik alkalommal rendezi meg a Dél-afrikai Tudományos Fórumot (Science Forum South Africa – SFSA) Pretoriában, amely az ország legnagyobb nyílt tudományos rendezvénye.

A tavalyi év részvételi adatai alapján a világ több mint 40 országából, várhatóan mintegy 3 000 fő érkezik majd az eseményre. A háromnaposra bővített rendezvény első napját a Pretoriai Egyetemen tartják, a többi napon a korábbi évekhez hasonlóan a dél-afrikai Tudományos és Ipari Kutatótanács (CSIR) Nemzetközi Konferencia Központja lesz a helyszín. A konferencia célja az eszmecsere gerjesztése („ignite conversation”) a tudomány, a technológia és az innováció társadalmi szerepéről, továbbá a nemzetközi tudományos együttműködések elősegítése elsősorban az afrikai kontinensen, valamint egy hálózati platform kialakítása a kulcsszereplők számára.

A tudományos fórum témakörei a következők: az emberiség formálása, az emberek felkészítése a tudásalapú gazdaságra, nyílt tudomány és nyílt innováció Afrika fejlesztéséhez, tudományformáló társadalom, egy jobb világ és a holnap iparát formáló innováció.

A témakörökre egymással párhuzamos 90 perces blokkok állnak majd rendelkezésre, amelyekben panelbeszélgetéseket, tudományos előadásokat tartanak a programbizottság által kiválasztott pályázók. (Részletes angol nyelvű tájékoztatás a csatolt útmutatóban, valamint a rendezvény honlapján található: http://www.sfsa.co.za/session-proposal-2018/)

A pályázatok online benyújtási határideje: 2018. június 8. 

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció