„INNOVATION DIALOGUE LITHUANIA - HUNGARY” üzleti-szakmai rendezvény Vilniusban

Publikálva: 2018. október 10.

A litván Tudományos, Innovációs és Technológiai Hivatallal (MITA) együttműködésben, illetve a Magyar Innovációs Szövetség szakmai továbbá a Tudománydiplomáciai Főosztály anyagi támogatása mellett nagykövetségünk Vilniusban 2018. október 4-én rendezte meg az „INNOVATION DIALOGUE LITHUANIA - HUNGARY” elnevezésű üzleti-szakmai rendezvényt.

A magyar-litván innovációs üzleti fórumot Sarlós Ágoston KGA nyitotta meg, aki ismertette a két ország között az elmúlt években létrejött innovációs célú, illetve technológiai transzfert megtestesítő jelentősebb üzleti projekteket és egy rövid promóciós film kíséretében a jelentősebb magyar találmányokat, továbbá kitért a magyarországi üzleti környezet kereskedelmi és befektetési célú előnyeinek bemutatására. Ezt követően - a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében - Dr. Friedler Ferenc, a Pázmány Péter Egyetem professzora adott országos áttekintést a magyarországi innovációs tevékenységek helyzetéről. Litván részről Viktorija Bražiunaitė, a MITA hivatal nemzetközi kapcsolatok projektmenedzsere - kísérő film és prezentáció keretében - adott tájékoztatást a litvániai innováció és kutatásfejlesztés helyzetéről és intézményrendszeréről.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Vilnius

A magyar és litvániai üzleti és innovációs környezetről szóló előadásokat követő B2B programrészben üzleti tárgyalásokra is sor került. Az üzleti fórumot mind magyar, mind litván részről a résztvevők sikeresnek ítélték meg és a vállalatok ígéretes ajánlatokkal folytatják az üzleti tárgyalásokat a közeljövőben. A fórum alapján igény mutatkozik, hogy a két ország között innovációs célú munkacsoport kerüljön felállításra, amely akciótervet dolgozna ki az innovációs eredményeinkkel kapcsolatos információk rendszeres cseréjére, illetve közös projektek keretében esetleges 3. piaci együttműködések előmozdítására.

 

 

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció