Kumin Ferenc New York-i főkonzul kapcsolatépítő látogatása a Yale Egyetemen

Publikálva: 2017. november 22.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul kapcsolatépítő látogatást tett a világhírű Yale Egyetemen. Az esemény első állomása volt az USA legkiválóbb, keleti parti egyetemeinek (Ivy League) a 2017-2018-as tanév során történő végiglátogatását tartalmazó programnak.

Kumin Ferenc részt vett egy találkozón a Yale nemzetközi kapcsolatait gondozó iroda vezetőjével, Donald Filer úrral. A főkonzul úr és Takács-Carvalho Gábor TéT attasé ismertették a nemzetközi érdeklődésre számot tartó fő magyar kutatási és innovatív programokat (úgy mint a Nemzeti Agy Program, ELI, LIGO és CERN programokban való részvétel, Zalaegerszegi tesztpálya). Filer úr ismertette a Yale hallgatók általános érdeklődési körét, kiemelve a nyilvánosan meghirdetett rövid távú gyakornoki és kutatói programokat, amelyek iránt nagy az érdeklődés. Az ügyvezető úr hangsúlyozta, hogy tanulási programok esetén az úgynevevett experiental learning a legnépszerűbb.

Josheph Zinter (Yale – School of Engineering and Applied Science – vice dean), Kumin Ferenc főkonzul

A második magas szintű találkozó során főkonzul úr a Center for Engeneering Innovation and Design központban találkozott Vincent Wilczynskivel, a mérnöki és alkalmazott tudományos kar dékán helyettesével. Wilczynski úr néhány projekten keresztül bemutatta a központ működését, amelynek a lényege: a legmodernebb eszközökkel felszerelt „maker space” jelleggel berendezett központban a hallgatók egyedül vagy csapatokban, a kutatókkal együtt külső vagy a Yale más részlegei részéről érkezett gyakorlati problémákat oldanak meg.

Kumin Ferenc főkonzul megtekinti a Center for Engineering Innovation and Design műhelyét

A látogatás két nyilvános eseménnyel zárult. A Branford College – Délutáni Tea nevű eseményen a Branford kar igazgatójának, Enrique De La Cruz úrnak a rezidenciáján informális körülmények között interjú jelleggel beszélgetett főkonzul úr Anne Dropick professzorral. A magyar gazdaság általános jellemzésén és a V4 csoport jelentőségén kívül Kumin Ferenc a kérdések kapcsán részletesen ismertette az Európai Unió intézményi és menekültügyi válságának fő kérdéseit és a magyar álláspontot. 

Kumin Ferenc főkonzul Anne Dropick (Yale oktató, Emmy díjas író) társaságában megtekint a Yale Beinecke ritka könyvek gyűjteményét

A program a Yale Egyetemen szintén népszerű „vacsora vendégekkel” formájú hallgatói találkozóval zárult, ahol a főkonzul úr és a TéT attasé a Branford College hallgatóival vacsoráztak, és informális beszélgetés keretében válaszoltak Magyarországgal, az oktatási rendszerrel  politikai témákkal kapcsolatos kérdésekre.

Kumin Ferenc főkonzul nyilvános beszélgetése Anne Dropickkal

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció