Magyar részvétel a jakartai ASEAN–EU Scholarships Day rendezvényen

Publikálva: 2018. augusztus 21.

2018 . augusztus 8.-án idén első alkalommal tartották meg a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségéhez delegált EU-képviselet és az ASEAN Titkárság közös szervezésében az ASEAN–EU Scholarships rendezvényt az ASEAN Titkárság épületében.

A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósuló rendezvényen, egyrészt az ASEAN és az Európai Unió kiállítóinak standjai várták az érdeklődőket, a másrészt pedig a résztvevő szervezetek előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek adott teret. Az uniós tagországok közül 11 külképviselet  vett részt a rendezvényen, a közép-európai térségből, köztük a visegrádi országból egyedül Magyarország Jakartai Nagykövetsége képviseltette magát. A külképviseleti standon Böszörményi-Nagy Katalin oktatási ügyekért felelős beosztott diplomata és Danya Wulandari konzuli hivatali munkatárs adtak tájékoztatást a Stipendium Hungaricum Programról és az angol nyelvű tanulmányi lehetőségeket kínáló hazai felsőoktatási intézményekről. A kerekasztal-beszélgetés keretében felvázolták a Stipendium Hungaricum Program a nemzetközi hallgatói mobilitást és a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését elősegítő oktatáspolitikai céljait, valamint külpolitikai és gazdasági vetületeit: a program megalapozza a hazánkban végzett külföldi hallgatók személyes és szakmai kötődését Magyarországhoz.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Jakarta


A programon történő sikeres magyar részvétel eredményeként a rendezvény ideje alatt közel 100 hallgató regisztrált külképviseleti standunkon, akiknek az eseményt követően utókövetésként email-es összefoglaló tájékoztatást is küldött Külképviseletünk a hazai ösztöndíj- és felsőfokú tanulmányi lehetőségekről.

 

KKM


Menü

Főoldal

Navigáció