Magyar startup vállalkozások bemutatkozása a düsseldorf-i Digital Demo Day –en

Publikálva: 2019. február 11.

Sikeresen szerepeltek a magyar cégek Észak Rajna Vesztfália legnagyobb IoT startup eseményén, a Digital Demo Day-en 2019. február 7-én Düsseldorfban többek között a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően. A rendezvényen immár második alkalommal jelent meg magyar nemzeti stand, melynek szervezésében idén a Főkonzulátus mellett a Startup Campus is aktívan részt vett.

A rendezvény exkluzív megnyitó ünnepségére Ecosystem Networking Dinner megnevezéssel február 6-án este került sor. Erre 200 fő volt hivatalos német és nemzetközi vállalati innovációs vezetők, befektetők, kiválasztott startupok képviselői. A rendezvényen a Startup Campus, a Főkonzulátus és startupok képviselői vettek részt, ez kiváló alkalmat kínált a kapcsolatépítésre.

A február 7-i rendezvényre egy trendi, vásárok és nagyszabású eventek megrendezésére átalakított indusztriális helyszínen, a korábban ipari csarnokként működő Areal Böhlerben került sor.  A kiállítással párhuzamosan konferencia zajlott, melynek keretében jelentős cégek képviselői, ill. innovációs vezetői szólaltak fel, mint Google, NRW.Bank, IBM Watson IoT, Bosch Connected Industry, Fischertechnik, PWC, Vodafone LeanIX, stb.. Az előadókat a Főkonzulátus munkatársai személyesen megszólították és a magyar standhoz vitték.

A konferenciaprogrammal párhuzamosan az un. Pitch Stage-en kiválasztott kiállító startupok – ezek között a magyar Neticle - lehetőséget kaptak a pichelésre. Szinén folyamatosan zajlottak a különböző digitalizáció témájú szakmai workshopok. A kiállító startupok számára továbbá 10-12 speed dating lehetősége állt fenn tech konszernek, ill. befektetők képviselőivel.

A startupok fő profilja a virtuális és kiterjesztett valóság (VR/AR), a drónok, az okos eszközök, a robotika, az internet of things, és a kiberbiztonság volt.  A kiállítók sorában a magyar közösségi standon idén a következő startupok prezentáltak: Neticle, LightMeApp, Pengo, Edubase, Inventure Automotive.

A rendezvényen, továbbá a Networking Dinner és a Speed-Dating keretében a Széchenyi Tőkebefektetési Alap üzletfejlesztési és startup  igazgatója, Török József is részt vett, melyet a szervezők nagy örömmel fogadtak.

Összegezve a rendezvény keretében realizált magyar szereplés újra ráirányította a figyelmet hazánk innovatív oldalára és ezzel nem csupán az országimage építés, és piacbővítés, azaz exportfejlesztés, hanem – ez különösen az erős „Old Economy”-val rendelkező NRW esetében releváns szempont – a befektés ösztönzés terén is pozitív impulzust jelent.

 

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció