Promóciós és konzorciumépítő workshop Tel-Aviv-ban

Publikálva: 2018. szeptember 17.

Magyarország Tel-Avivi Nagykövetsége 2018. augusztus 18-án promóciós és konzorciumépítő workshopot szervezett annak érdekében, hogy az idei pályázati kiírásra minél több sikeres pályázó jelentkezzen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztály valamint a TéT attasé projektfinanszírozási keretéből megvalósuló  rendezvény során bemutattuk a pályázati konstrukciót. A Magyarország és Izrael közötti kutatásfejlesztési és innovációs együttműködés serkentésére 1+1 millió euró értékű ipari K+F társfinanszírozási együttműködési alap áll rendelkezésre, amelyre a két ország konzorciumai pályázhatnak. A pályázati felhívás célja olyan kétoldalú együttműködésben megvalósuló KFI projektek támogatása, amelyek eredményeként új vagy továbbfejlesztett, piacorientált termékek és szolgáltatások jönnek létre.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tel-Aviv

Mintegy 60 cég képviselője kapott útmutatást az érvényes pályázat megírásához, majd kérdéseket tehettek fel az előadóknak, ezt követően pedig B2B tárgyalásokat folytattak. A rendezvényen résztvevő mintegy 60 magyar és izraeli vállalat Perényi Zsigmond miniszteri biztos és politikai főtanácsadó (ME, ITM), Uzi Bar-Sahed programmenedzser (ISERD) és Szolnoki Szabolcs TéT szakdiplomata előadásaiból megismerhette a pályázati konstrukciót és útmutatást kapott az érvényes pályázat megírásához. Ezek után kérdéseket tehettek fel az előadóknak a támogatás részleteiről, végül pedig B2B tárgyalásokat folytattak.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció