Részvétel a 2018-as Hongkongi Oktatási és Karrier Expón

Publikálva: 2018. február 22.

Magyarország hongkongi Főkonzulátusa második alkalommal képviseltette magát a Hongkongi Oktatási és Karrier Expón azzal a céllal, hogy bemutassa a magyar felsőoktatási lehetőségeket, beleértve a hazai önköltséges képzéseket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot, valamint népszerűsítse a 2016 decemberében Hongkong és Magyarország között született Working Holiday Megállapodást.

A 2018. február 1-4. között 28. alkalommal megrendezésre kerülő expón 22 ország 870 oktatási intézménye, kormányzati részlege, kereskedelmi szervezete és szakmai testülete mutatkozott be, azzal a céllal, hogy kiemelkedő képességű hallgatókat, illetve alkalmazottakat toborozzon. A szervező, a Hong Kong Trade Development Council (HKTDC) célja, hogy a hongkongi fiatalok nemzetközi kitekintését még szélesebb körben növelje. Ennek megfelelően egy úgynevezett “International Exchange Village” részen belül ingyenes bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a hongkongi főkonzulátussal rendelkező országoknak. A 2018-as évben 10 ország élt ezzel a lehetőséggel: Banglades, Csehország, Magyarország, Irán, Japán, Korea, Fülöp-szigeteki Köztársaság, Hollandia, Mexikó, Dél-afrikai Köztársaság és Svédország.

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Hongkong

Az expó kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy Magyarország nagy tradícióval rendelkező, kiváló minőségű oktatási intézményeit megismertesse a külföldi továbbtanulási lehetőségek iránt érdeklődő hongkongi közönséggel. A négy napos rendezvény alatt több száz érdeklődő - javarészt egyetemisták, egyetemi professzorok, középiskolások és szüleik, valamint középiskolai tanárok - kereste fel a magyar standot, hogy tájékozódjon a magyarországi idegen nyelvű felsőfokú képzési lehetőségekről.

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Hongkong

A tavalyihoz képest tovább nőtt az érdeklődők száma, ami részben annak is köszönhető, hogy a színes és tartalmas tájékoztató anyagok és szemléletes videók mellett az idén interaktív feladatokkal, többek között Rubik kocka kirakó versennyel várták az érdeklődő fiatalokat. A kezdeményezés a vártnál is nagyobb sikert hozott: a Hongkongban nagyon népszerű Rubik kockának köszönhetően sikerült elérni, hogy folyamatosan nagy forgalma legyen a magyar standnak és az érdeklődő fiatalok hosszabb időt töltsenek el ott, ezáltal vonzóbb célponttá váljon Magyarország a passzívabban érdeklődők számára is.

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa Hongkong

A komoly érdeklődést jól mutatja, hogy száznál többen iratkoztak fel a főkonzulátusi levelezőlistára, hogy a jövőben tájékoztatást kapjanak hasonló rendezvényekről, magyar felsőoktatási lehetőségekről, illetve a hongkongi magyar kulturális programokról. Összességében elmondható, hogy a korábban szinte kizárólag az angolszász rendszer iskolái iránt érdeklődő hongkongiak egyre nyitottabbak a közép-kelet-európai felsőoktatási rendszer nyújtotta lehetőségek iránt, ismerik és elismerik annak magas színvonalát, és aktívan keresik a továbbtanulásuknak legmegfelelőbb intézményeket. 

A rendezvényen való részvételt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya, valamint a Tempus Közalapítvány támogatta.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció