Semmelweis Ikon kiállítás a Magyar Tudomány Napja tiszteletére Beregszászon

Publikálva: 2018. november 20.

A Magyar Tudomány Napja tiszteletére Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával szakmai konferenciát szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán november 16-án.

A konferencia megnyitásaként leleplezték Prof. Dr. Szikura József, a Főiskola hajdani rektorának a mellszobrát, Túri Török Tibor alkotását. A népes közönség, köztük számos közjogi és egyházi méltóság előtt Prof. dr. Borhidi Attila akadémikus, majd Dr. Orosz Ildikó rektorasszony mondott beszédet, utána megkoszorúzták a szobrot.

Fotó: Magyarország Konzulástusa Beregszász

A folytatásban, a Főiskola átriumában a Konzulátus képviseletében Beke Mihály András beszédet mondott, majd megnyitotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya által készített Semmelweis-kiállítást mely bemutatta Semmelweis ikonná alakulásának folyamatát.

Fotó: Magyarország Konzulástusa Beregszász

Ezután kezdetét vette az egész napos konferencia, amelyen kárpátaljai, magyarországi és erdélyi előadók vettek részt. A konferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola botanikus kertjének névadó ünnepsége zárta.

 

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció