A 2019 évi müncheni Bachelore and more vásáron, 12 ország 47 kiállítója mutatkozott be önálló intézményi vagy közösségi standon. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a magyarországi képzési lehetőségeket egyrészt a már hagyományos „Study in Hungary” pultnál a Tempus Közalapítvány munkatársai a főkonzulátus külgazdasági attaséjával mutatták be, másrészt a Pécsi Egyetem idén először, önálló standdal is megjelent.

A tavalyi év kiváló együttműködése után ugyanazon szakmai, finanszírozási és megvalósítási felosztás mellett vettünk részt idén is a Bachelore and more vásáron. A cél változatlan maradt, közvetlenül az érdeklődő diákoknak bemutatni a hazai felsőoktatási intézményeink idegen nyelvű szakjait, a jelentkezési feltételeket, lehetőségeket. Idén 1300 bajor diák vett részt a vásáron.


Magyarország Főkonzulátusa München

A vásár illeszkedett azon törekvés megvalósításához, hogy a Tempus Közalapítvány Nyugat-Európában is népszerűsítse a német és idegen nyelvű felsőoktatási képzéseinket, ösztöndíj programjainkat. A nyugat-európai hallgatók létszámának növelése nem csak az intézményekre van pozitív hatással, de az ország gazdaságára, kultúrájára szintén előnyösen hat. Az erős magyarországi bajor gazdasági jelenlétet (autóipar) hangsúlyozva tájékoztattuk a diákokat, hogy a bajor és magyar munkaerőpiac szempontjából is ismert és elismert diplomát szerezhetnek hazánkban. Az orvosképzés után idén újra jelentős volt az érdeklődés.

 

KKM