2018. október 3-7. között került megrendezésre a Saudi Design Week 2018 (SDW) Rijádban. Idén partnerként egyedül hazánk tudott megjelenni a tradicionálisan erős szaúdi kapcsolatokat ápoló Franciaország és Nagy-Britannia mellett az ötödik alkalommal megrendezett SDW-n, melynek helyszíne a King Abdulaziz Center for National Dialogue volt.

Az eseményre Püspök Balázs DLA, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Tanszékének tanszékvezetője utazott ki a szaúdi fővárosba, és a program során egy előadást, valamint egy öt óra hosszúságú workshopot tartott.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Rijád

A szervezők elismeréssel szóltak a kiutazó szakember által biztosított hozzáadott értékről is, így már erre az első, kapcsolatépítő látogatásra is sikerként tekint minden érintett. Az esemény utókövetéseként a következő hetekben megbeszélésre kerül sor a SDW igazgatójával, akinek az előzetes bemutatást követően személyesen is lehetősége volt megismerni a MOME által képviselt értéket és színvonalat, és ebből adódóan érdekelt a további együttműködés lehetőségeinek feltérképezésében. Ennek keretében nyári egyetemről, hosszabb-rövidebb időtartamú hallgatói és oktatói mobilitásról, egyéb közös projektekről és – a szaúdi fél külön kérésére – inkubátorokról eshet szó.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Rijád

KKM