Idén 21. alkalommal került megrendezésre május 17-20. között a China Beijing International High-Tech Expo (CHITEC) fórum, amely Peking legrangosabb és egyben legismertebb tudománypromóciós eseményének számít. A CHITEC keretén belül számos, egymással párhuzamosan futó programsorozatok zajlanak több kiemelt területen is, emellett pedig a China International Exhibition Center épületében rendeznek tudományos vásárt és kiállítást.

Az elmúlt évek statisztikai adatai alapján eddig több mint 900 kormányzati, üzleti delegáció közel 100 országból vett részt az eseményen, melynek keretén belül több mint 35 000 high-tech vállalat és kutatóközpont mutatta be legújabb technológiai újításait és eredményeit. Az évente megrendezésre kerülő esemény fő támogatói között szerepel a Tudományos és Technológiai Minisztérium, az Állami Szellemitulajdon Hivatal, valamint Peking város önkormányzata. Az idei évi fórum az országos szinten is jelentős hálózattal rendelkező Kínai Nemzetközi Kereskedelem-fejlesztési Tanács (China Council for Promotion of International Trade – CCPIT) állami háttérintézmény szervezésében valósult meg.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Peking

Magyarország V4-es elnöksége kapcsán a CHITEC fórum keretén belül május 17-én magyar kezdeményezésre egy, a V4-es országok tudományosságát népszerűsítő sikeres program került megrendezésre. A rendezvény keretén belül a magyar TéT szakdiplomatán kívül előadást tartott Natalia Popczyk, lengyel tudományos és technológiai szakdiplomata, továbbá Stanislav Mistik, szlovák külgazdasági attasé.

A program keretén belül a három V4-es ország diplomatái bemutatták saját országuk K+F stratégiáját, intézményi hátterét, a kiemelt nemzeti K+F projekteket, valamint a nemzetközi tudományos kapcsolatok alakulását, kiemelve a kínai relációt. A CCPIT közreműködésével megvalósult program a neves Poly Theatre épületének konferenciatermében került megrendezésre közel 80 fő részvételével. A rendezvény során a résztvevő V4-es országok tudományos és ismeretterjesztő anyagai mellett egyéb jellegű, kulturális, történelmi és turisztikai brosúrái is elérhetőek voltak az érdeklődő kínai közönség számára. A program keretében rövid beszédet mondott a CCPIT igazgató-helyettese, Lin Bin; a rendezvény moderátora pedig a CCPIT pekingi képviseletének vezetője, Lin Hai volt.

Kínai részről felmerült az igény a V4-es szakmai esemény újbóli megvalósítására a jövő évi CHITEC rendezvény során, a CCPIT képviselője emellett pedig nyitottnak mutatkozott különböző tudományos területekhez kapcsolódó egyéb előadások szervezésére is. A magyar elnökséget idén júliusban Szlovákia váltja, így a jelenlévő szlovák diplomata biztosította a kínai résztvevőket arról, hogy a folytonosság jegyében a szlovák elnökség keretén belül is megrendezésre fognak kerülni különböző, a TéT területet érintő közös V4-es programok.

KKM