A világ május 17-én ünnepelte a Telekommunikációs Világnapot, amelynek alkalmából Újdelhiben rendezték meg a "Big Data, Big Opportunities & Big Challenges" című konferenciát, ahol részt vett Dr. Farkas Hilda TéT szakdiplomata is. Előadásában három hazai példán keresztül mutatta be, hogy a hazai ICT szektor lépést tart a világgal.

A Telekommunikációs Világnap alkalmából rendezett esemény központi témája India gyors fejlődése volt a digitalizáció és az infokommunikáció terén. A konferencián informatikai szakemberek, államigazgatási tisztségviselők, kutatók és telekommunikációs cégek vezetői mellett Dr. Farkas Hilda TéT szakdiplomata is nyilatkozott a magyar ICT szektor eredményeiről, több példán keresztül.

Az első példa az MTA Wigner Kutatóintézet CERN Adatközpontjának létesítéséről szólt. Itt történik meg az Európai Nukleáris Kutatóközpont (CERN) atom-és részecskekutatási kísérletei során keletkező hatalmas adattömeg elsődleges feldolgozása, világszínvonalú számítástechnikai háttérrel.

Fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

A második példa az MTA SZTAKI felhőalapú AgroDat fejlesztése volt, amely a jó mezőgazdasági gyakorlat és a hatékony növénytermesztés megvalósításához biztosít egy korszerű adatgyűjtő és elemző rendszert.

Fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

A harmadik példa a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóinak fejlesztését mutatta be. A rendszer szintén felhőalapú és különböző energetikai vállaltok rendszer-optimalizálási és döntés-előkészítő folyamatait segíti elő. 

Fotó: Magyarország újdelhi nagykövetsége

Az előadást mind a szervezők, mind a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta és megnőtt az érdeklődés a magyar együttműködés lehetőségei iránt. A magyar előadás több soron mutatta be a telekommunikációs technológia hazai sikereit, fejlesztéseit, továbbá hangsúlyozta: Magyarország ICT szektora nemzetközi viszonylatban is méltó helyet foglal el. 

KKM