Kolumbia legnagyobb agrárkutató hálózata az Agrosavia és Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 2018. május 30 – 2018. június 7. közötti időszakban megrendezett egyeztetések során sikeresen megtörtént az együttműködési megállapodási feladatok konkretizálása, mely lehetővé tette az EU Trus Fund Agrárerdészeti projekt tervezett megvalósítási elképzeléseinek véglegesítését.

A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya támogatásával egyeztetések történtek a Corpoamazonia erdészeti és agrárerdészeti szakértőivel (Xiomara Belnavis, Argenis Lasso, Ivan Melo, Cristina Solis). Ennek során a szakértők ismertették az eddigi tevékenységüket, kifejezetten az erdészeti állapotleltár, mint jelenlegi első számú teendő köré felépítve a mondanivalót. A fenntartható erdőgazdálkodás kereteinek megalapozásáról további egyeztetést történt Mocoa kormányzó asszonyával, Sorrel Aroca Rodriguezzel. A megbeszélés során felmerült, hogy a kormányzóság tulajdonában lévő erdők kezelésére a magyarországi jó gyakorlatok felhasználásával egy kormányzósági tulajdonban lévő erdőgazdálkodási vállalat, mint mintaüzemet lenne célszerű kialakítani. Ehhez a magyar partner felajánlotta a területen szerzett tapasztalatait.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Bogotá

Az egyeztetések eredményeképpen a burgonyával kapcsolatos növény genomikai, távérzékelésen alapuló precíziós agrárműszaki és klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kezelését szolgáló erdészeti területekre fókuszálva történik majd a két intézmény közötti további együttműködés.

KKM