Kazanban 2018. október 15-19. között Magyarország Kazani Főkonzulátusának társszervezésében került megrendezésre a IV. Magyar Őstörténeti Nemzetközi Konferencia magyar, orosz, moldáv, kazah és ukrán régészek részvételével.

A konferencián köszöntő beszédet mondott Prof. Dr. Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora, valamint előadást tartott Dr. Türk Attila, a PPKE Régészeti Tanszékének vezetője is.

Fotó: Magyarország Főkonzulástusa Kazan

Az esemény plenáris ülésére a Kazani Föderációs Egyetem (KFU) dísztermében került sor magas szintű politikai és tudományos partnerek közreműködésével, valamint a sajtó jelenlétében. A konferencia ünnepélyes megnyitóját követően a teljes nemzetközi delegáció és a sajtó képviselőinek részvételével került sor a Tatár Nemzeti Múzeumban a volgamenti magyar őstörténeti leleteket bemutató ideiglenes tárlat megnyitására és megtekintésére ahol is a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően bemutatásra került a volgamenti magyar őstörténeti leleteket rendszerező és bemutató szakmai kiadvány.

 

KKM