Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2018. november 6-án nagykövetségi Networkig estet szervezett magyar startupperek bemutatása céljával. A rendezvény szorosan kapcsolódott november 5-e és 8-a között megrendezett Web Summit Lisbon konferenciasorozat magyar közösségi megjelenéséhez, amelyre a Tudománydiplomáciai Főosztály, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködésben került sor.

A Web Summit Európa legdinamikusabban növekvő technológiai konferenciasorozata, illetve expója, melyre idén 170 országból több mint 70.000 látogató érkezett, így a magyar startup cégek számára meghatározó bemutatkozási lehetőséget jelentett

Fotó: Magyarország Nagykövetsége - Lisszabon

A nemzeti standon öt versenygyőztes magyar startup kapott bemutatkozási lehetőséget. A Web Summitra kiérkező magyar startup-delegációba a BVK által kiírt „8. Be Smart” Startup Verseny győztesei kerülhettek. A verseny kiváló szűrőrendszerként funkcionált arra, hogy a kiérkező startup-ok mind szakmai tudásban, mind angol nyelvű prezentációs képességben, mind pedig az adott külpiachoz szükséges nóvum tekintetében megállják a helyüket egy rangos nemzetközi megmérettetésben. A Web Summit nemzeti standján a következő magyar cégek nyertek megjelenési lehetőséget: Route4U, Maform, TMRW Hotels, LightMeApp és az Younicorn. A rendezvény lezárultával minden magyar kiállító számos eredményes üzleti tárgyalásról számolt be.

A sikeres rendezvény utókövetéseként a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Web Summit rendezvényhez kötődően Lisszaboni Magyar Nagykövetség networkink estet tartott. Az est a magyar startup-ok közel 100 szakmai vendége előtt biztosított prezentációs lehetőséget. A programon beszédet mondott Breuer Klára nagykövet, Szalai Piroska, a BVK elnöke, és Horváthné Négyessy Katalin KGA. A vendégek között több szakmai prominens képviselő között jelent volt többek között Miguel de Pape-ot, a Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, továbbá az East-West magyar-portugál kockázati tőkealap kezelője, az Alpac Capital képviselői. 

 

KKM