Semmelweis Ignác születésesnek bicentenáriuma alkalmából a 2018-as évet Magyarország Kormánya Semmelweis Ignác-emlékévnek nyilvánította, hogy megfelelő módon és méltón ünnepelhesse Semmelweis Ignác emlékét. Ezen alkalomból Magyarország Bukaresti Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Semmelweis Ignác életét, munkásságát bemutató kiállítást szervezett a román közönség számára.

A 2018 decemberében rendezett kiállítás részletes tájékoztatással szolgál Semmelweis életéről, fontosabb életszakaszokról, munkásságának és gondolkodásának hatásáról az orvosi gondolkodásra, felfedezéséről és kutatásairól. Kitér a felfedezésének tudományos nézőpontjaira, illetve arra, hogy miért olyan fontos a felfedezése, egyszerre szolgáltatva ezzel információt, a laikus érdeklődőnek, és a kutatóknak, orvostan-hallgatóknak egyaránt.

A kiállítás mellett Dr. Kapronczay Károly történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársa, 2000-től főigazgatója, 2008-tól címzetes főigazgatója, valamint 2008-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára tartott előadást. Professzor úr Semmelweis életének és tudományos munkásságának rövid ismertetője mellett két saját kutatásra külön is kitért. Egyik, Semmelweis bécsi tanulmányaira tér ki részletesebben, az ott eltöltött évek hatásai a tudományos munkájára és kollégáival való szakmai vitákra is fókuszál. Említéseket tett Kapronczay professzor a Semmelweis család története c. kötetéből is, amely családtörténeti szempontból lényeges. A másik tanulmány egy átfogóbb “Semmelweis kutatás történet” amely a bicentenárium alkalmával készült. Előadásában számos olyan érdekességet is megtudhatott a közönség, amiket szakmai munkákban vagy tanulmányokban nem olvashatunk, pl. egyéniségéről, viselkedéséről és a halála előtti hónapról, valamint betegsége alatti megnyilvánulásairól.

Az előadást követően Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról szóló, Katona Zsuzsa rendezésében készült Az Életmentő – Semmelweis Ignác igaz története című dokumentumfilm került vetítésre. A filmvetítés után kötetlen beszélgetés keretében tudhattunk meg még többet Semmelweis Ignácról.

 

KKM