Együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem és a Kazányi Föderációs Egyetem 2017. június másodikán. A felek komoly együttműködési lehetőséget látnak a gépjárműipari kutatási és fejlesztési területen.

A Széchenyi István Egyetem (SZE)  nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, Dr. Komlósi László szerint komoly lehetőséget rejt a két egyetem közötti együttműködés. A SZE együttműködik a győri Audival, míg a Kazányi Föderációs Egyetem és a Naberezsnije Cselniben található KAMAZ gyár között hasonlóak a kapcsolatok, így nagy potenciál mutatkozik a gépjárműipari kutatási és fejlesztési projektek terén. A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara közreműködhet a magyar és tatár mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés, illetve szakemberképzés terén, ami jelenleg a magyar–tatár kooperáció húzóágazata.

2017. május 31-én a győri Széchenyi István Egyetem képviseletében Kazányba érkezett dr. Komlósi László és dr. Bakonyi István, hogy megismerkedjenek a Kazányi Föderációs Egyetem tevékenységével, annak vezetésével, továbbá előadásokat tartsanak, és megállapodást írjanak alá a két egyetem közötti együttműködésről. A résztvevők a gépjárműipar, járműgépészet, logisztika, menedzsment, mérnök menedzserképzés, automatizáció, informatika és szlavisztika területeit jelölték meg az együttműködés legfontosabb irányaként.

Fotó: Magyarország kazányi főkonzulátusa

2017. június 1-jén a magyar professzorokat dr. Linar Latypov nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes fogadta. A magyar vendégek megismerkedhettek az intézmény munkájával, valamint dr. Bakonyi István előadást tartott „Szemelvények Magyarország történelméből az Oroszországgal való kapcsolatok tükrében” címmel, majd dr. Komlósi László előadását hallgathatták meg az érdeklődők „A Széchenyi Együttműködési Modell a felsőoktatás és az ipari együttműködés terén” címmel.

Fotó: Magyarország kazányi főkonzulátusa

A felek az aláírási ceremónián hangsúlyozták, hogy nagy várakozásokkal tekintenek az együttműködés elé. Dr. Latypov elmondta, hogy több mint 100 országban 260 egyetemmel folytatnak együttműködést, elsősorban a FÁK régióból, de kínai hallgatóik száma is 500 felett van, iráni hallgatóik száma csaknem 300 fő. Az egyetem hallgatói között indiai, latin-amerikai, európai, svéd, finn, dán, lengyel, német tanulók mellett amerikaiak is vannak. A tatár rektorhelyettes kiemelte annak fontosságát, hogy a magyar–tatár keretmegállapodást valós kutatási és fejlesztésiprojektekkel töltsék meg. Jelezte, hogy egyetemük a KAMAZ-zal folyó együttműködés keretében többek között kettő szűrőrendszer kifejlesztésében is részt vett, amelyeket jelenleg is sikeresen árusítanak. Dr. Komlósi válaszában kifejtette, hogy egyetemük hasonló profillal működik: igyekeznek az elméleti eredményeket az Audival történő együttműködés során a gyakorlatba is átültetni. Dr. Latypov a diák- és professzorcsere programok, a közös K+F projektek, konferencia-részvételek, publikációk és az egyetemek közötti együttműködés segítségével megvalósuló ipari, elsősorban gépjárműipari projektek megvalósítására helyezte a hangsúlyt.

KKM