2018. április 9-13. között került megrendezésre a Shanghai Institute of Optics and Fine Mechanics (SIOM) szervezésében Kína, egyben pedig Ázsia egyik legnagyobb szabású lézerkutatással kapcsolatos nemzetközi szakmai rendezvénye, a „3rd International Symposium on High Power Laser Science and Engineering” (HPLSE) fórum.

Az esemény keretén belül a pekingi TéT szakdiplomata kezdeményezésére és koordinációjában, illetve a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával egy átfogó ELI promóciós program valósult meg a magyarországi ELI-ALPS, a csehországi ELI-Beamlines és a romániai ELI-NP kutatóintézetek, továbbá az ELI projekt három pillérének munkáját irányító ELI Delivery Consortium (ELI-DC) képviselőinek bevonásával.

Az ELI-ALPS képviseletében a promóciós programon részt vett Fülöp Zsolt, az ELI konzorcium nemzetközi koordinációjáért felelős rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Lehrner Lóránt, a szegedi ELI-ALPS kutatóközpont ügyvezető igazgatója, valamint Osvay Károly, az ELI-ALPS kutatóközpont kutatási technológiai igazgatója. A rendezvényen rövid előadást tartott továbbá az European Research Infrastructure Consortium (ERIC) működéséről Florian Gliksohn, az ELI-DC társigazgatója is.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Peking

A magyar delegáció a promóciós program mellett egyeztetést folytatott Zhu Jianqiang-gal, a SIOM nemzeti kiemelt lézerkutató laboratóriumának igazgatójával, továbbá Li Ruxin-nal, a SIOM igazgatójával is, amely utóbbi egyeztetés során a kínai fél javaslatot tett intézményközi együttműködési megállapodás előkészítésére vonatkozóan a CAS-SIOM, valamint a szegedi ELI-ALPS között. Ezen kívül a pekingi TéT szakdiplomata szervezésében sor került egy találkozóra prof. Zhang Jie-vel, a Kínai Tudományos Akadémia alelnökével.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Peking

Az ELI delegáció részvétele és promóciós programja a Suzhou HPLSE 2018 rendezvényen kiváló alkalmat biztosított a lézerkutatás területén aktív és kiemelt szereplőkkel (CAS, SIOM, kiemelt laboratórium) való kapcsolatfelvételhez, amellyel kapcsolatban a kínai felek jelezték nyitottságukat potenciális jövőbeli magyarországi látogatásra vonatkozóan az esetleges konkrét együttműködés formájának meghatározása céljából.

KKM