A III. Sao Pauló-i Tudományos és Technológiai Hét keretében október 24. és 29. között mutatták be a magyar találmányokat ismertető Smart Hungary roll-up kiállítást. A kiállítás anyagát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal állította össze.

„A matematika mindenütt jelen van” mottó keretében került megrendezésre immár harmadik alkalommal, 2017. október 24-29. között a Sao Pauló-i Tudományos és Technológiai Hét, ahol Magyarország a Smart Hungary roll-up kiállítással vett részt.Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

A tárlat helyszíne a Tiradentes kerületi kulturális központ volt, ahol a helyi tanulóifjúság megismerkedhetett a legjelentősebb magyar találmányokkal, illetve tudósokkal, feltalálókkal és ezáltal egy kicsit Magyarországgal is.

Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

Az október 24-ei ünnepélyes megnyitón magyar főkonzulátus képviseletében részt vett József Balázs, oktatási és kulturális feladatokat ellátó diplomata, aki rövid köszöntőbeszédet mondott az összegyűlteknek.

Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

A Sao Pauló-i Önkormányzat, illetve a Tiradentes Kulturális Központ nagy lelkesedést mutatott Magyarország részvételével kapcsolatban. Illetve jelezték, hogy számítanak a magyar megjelenésre a jövőben is, hasonló események kapcsán. A rendezvény további nemzetközi meghívottai Portugália, Olaszország és Mexikó voltak.

Fotó: Magyarország Sao Paulo-i főkonzulátusa

A bemutató nagy sikerrel zajlott le, kiemelt érdeklődés kísérte, továbbá pozitívan járult hozzá Magyarország nemzetközi szintű imázs formálásához.

KKM