Magyar részvétel a politikai üldözöttek kazahsztáni emléknapján

Publikálva: 2017. június 22.

Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) elnöke 2017. május 29-én Asztanába látogatott a politikai üldözöttek kazahsztáni emléknapja alkalmából megtartott rendezvényre

Kazahsztánban minden év május 31-én tartják meg a politikai üldözöttek emléknapját, amely alkalomból az asztanai nagykövetség szervezésében Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ elnöke a részvétel mellett felszólalt az egykori üldözöttek leszármazottainak nagygyűlésén a kazah főváros mellett található ALZSIR emlékmúzeumban, majd ezt követően megkoszorúzta a politikai rabok tiszteletére a Szovjetunióban elsőként, 1989-ben itt felállított emlékművet.

Fotó: Magyarországi asztanai nagykövetség

A magyar delegáció május 31-én továbbutazott a Karaganda megyei Szpasszkba, ahol a XX. század '40–50-es éveiben a legnagyobb hadifogolyláger működött. Itt található a Szovjetunióba hurcolt hadifoglyok központi kazahsztáni temetője, a tiszteletükre emelt kazah állami emlékmű, valamint 19 olyan ország által felállított nemzeti emlékmű, amelynek állampolgárai itt raboskodtak. A megemlékezés keretében Menczer Erzsébet Jerlan Kosanov megyei kormányzóval és Baranyi András nagykövettel közösen megkoszorúzta a központi kazah obeliszket, valamint a II. világháborús magyar hadifoglyok tiszteletére felállított emlékművet.

Fotó: Magyarországi asztanai nagykövetség

A program zárásaként a magyar delegáció ellátogatott Dolinkába, ahol az egykori lágerparancsnokság épületében kialakított központi emlékmúzeum tárlatát tekintette meg. A múzeum vezetése átadta a kazahsztáni lágerekben fogvatartott magyar politikai rabok kazah kutatók által eddig feltárt listáját. A programokon a helyi kazah megemlékezőkön és szakmai szervezeteken kívül képviseltette magát a japán, lengyel, litván, lett, román, azeri és örmény nagykövetség is. Az első nap programján 500–600 fő vett részt, a Karaganda megyei programokon 120–150 fő.

Fotó: Magyarországi asztanai nagykövetség

A kazahsztáni GULÁG-megemlékezéseken megvalósult kiemelt magyar részvétel kivívta a kazah fél megbecsülését, és egyben jelezte hazánk elkötelezettségét az emlékezetpolitika iránt. A látogatás megerősítette a magyar politikai rabokkal és hadifoglyokkal kapcsolatos kutatások fontosságát, és hozzájárult a szakmai kapcsolatok kialakításához. A látogatás során előzetesen megállapodás történt az ALZSIR múzeummal arról, hogy a kommunista diktatúra idején kazahsztáni lágerekbe hurcolt honfitársaik tiszteletére 11 ország által már felállított emlékművek mellett hamarosan a magyar politikai foglyok emlékére is létesítenek egy állandó alkotást.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció