Magyarország Podgoricai Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. november 13-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából „Az éghajlatváltozás kihívásai az erdőgazdálkodásban” címmel konferenciát rendezett, melyen magyar és montenegrói kutatók, szakemberek osztották meg tapasztalataikat, illetve ismertették tudományos kutatásaik eredményeit.

A rendezvény témanyitó előadásait Dr. Milosav Andjelic Montenegró Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának erdészetekért felelős államtitkára és Balogh Ákos az Agrárminisztérium erdészeti referense tartotta, akik bemutatták országaink erdőgazdálkodásának általános jegyeit, valamint kormányaink azon törekvéseit, amelyek a klímaváltozás okozta kedvezőtlen hatások ellensúlyozását szolgálják.

A konferencia első moduljában Elmer Tamás az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, Ranko Kankaras a Montenegrói Erdészeti Igazgatóság vezetője, Ripszám István a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese és Zivko Tomovic a Beranei Erdészet vezetője az erdőgazdálkodásban jelentkező új dilemmák gyakorlati aspektusát mutatták be.

A második modulban a tudományos élet képviselői Dr. Csóka György az Erdészeti Tudományos Intézet vezetője, Esef Husic a Montenegrói Erdészeti Intézet vezetője, Dr. Bidló András a Soproni Egyetem Környezet és Földtudományi Karának dékánja, valamint Dr. Milic Curovic a Montenegrói Egyetem Biotechnológiai Karának professzora ismertették azon tudományos eredményeket, melyek alátámasztják az éghajlatváltozás okozta problémák jelentőségét, illetve megoldási javaslatokat kínálnak.

A konferencia lehetőséget biztosított a két ország szakembereinek arra, hogy a jövőben közös munkával eredményesebb munkát végezzenek környezetünk védelme terén.

A rendezvényről a Montenegrói Rádió és Televízió, a Dan és a Pobjeda c. napilapok is beszámoltak:

https://www.dan.co.me/nivo=3&rubrika=Drustvo&clanak=721242&datum=2019-11-14

KKM