2019. november 19-én nagyszabású rendezvénnyel megnyílt a Bauhaus 100. évfordulójára rendezett kiállításunk a Singapore University of Technology and Design (SUTD) központi kampuszának főépületében. A kiállítást Szingapúri Nagykövetségünk és az SUTD közösen szervezte, a kiállítás helyszíneit az SUTD biztosította. A megnyitó ünnepségen és az azt követő fogadáson mintegy 110 fő vett részt, a szingapúri üzleti, tudományos és művész világ prominens köreinek képviseletében.

A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Magyarország Szingapúri Nagykövetsége november 19-én sikeres kiállítást nyitott meg a Bauhaus 100. évfordulója alkalmából.

A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Professor Lim Seh Chun, a SUTD igazgatója, Dr. Szerdahelyi István nagykövet, illetve Dr Daniel Whittaker építész professzor. Dr. Szerdahelyi István nagykövet nyitóbeszédében méltatta a Bauhaus jelentőségét, annak magyar vonatkozásait, valamint a magyarok hozzájárulását az európai tudomány és művészetek történetéhez. Hangsúlyozta a magyar kreativitás múltját, jelenét és a benne rejlő jövőbeni potenciált. Ezt követően Dr Daniel Whittaker professzor előadásában összefoglalta a Bauhaus jelentőségét, történetét kiemelve a magyar művészek hozzájárulását.

A kiállítás november végéig tekinthető meg a Singapore University of Technology and Design központi épületének aulájában.

 

KKM