2019. szeptember 9-10 között rendezték meg Ottawában a kanadai önvezető autók fejlesztésével foglalkozó szakmai konferenciát, a CAVCANADA 2019 rendezvényt, melynek során Simon Péter, a ZalaZone nemzetközi marketingért felelős munkatársa részletekbe menően ismertette a ZalaZone koncepcióját a megjelent ágazati szakemberek részére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott program során Ottawai Nagykövetségünk kiemelt hangsúlyt fektetett a kanadai City track for Autonomous Vehicles, (CAV) ökoszisztémával való kapcsolati hálózat elmélyítésére, zalaegerszegi járműipari tesztpálya promóciójára különös tekintettel a ZalaZone és a BME kiemelt magyarországi KFI projektjeire. A rendezvény newtworking részeit mind a BME, mind a Zalazone aktívan kihasználta és a jelenlévő egyetemi/kutatói valamint céges kapcsolatokat feltérképezték.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Ottawa

A megbeszélésen a Carleton oldaláról több kutató, tanszékvezető és munkatárs is részt vett. A Carleton részéről Dr. Sandra Crocker, a kutatásért és nemzetközi KFI-ért felelős alelnök vezette megbeszélésen mindkét fél számára lehetőség nyílt a folyamatban lévő projektjeinek bemutatására. A BME átfogó képpel szolgált az AV technológiákhoz köthető projektjeiről, a Carleton-i fél pedig felvázolta a vállalati partnerei körét (QNX-Blackberry, a FORD és a GM).

Ezt követően Todd Deville, a Magna International globális RDI vezetője és kollégája két órás megbeszélésen fogadta a magyar delegációt a cég aurorai központjában. A világ 3. legnagyobb autóipari beszállítója (41 milliárd dollár bevétel, 76.000 munkavállaló) nagyon érdekelt a KFI kapcsolatokban, az elmúlt 3 évben 100 millió dollárt költöttek start-up cégekre. Leginkább a szenzorok, radarok területe érdekli őket. Elmondásuk szerint egy „nem konvencionális radaron dolgoznak. Majd az AVIN vezetője, Raed Kadri elmondta, hogy a többi tartományban egyáltalán nincs ilyen jellegű modell (megj.: autógyártási hagyományok sincsenek). Jelen pillanatban kb. 200 ontarioi vállalkozás lehet, amelyek CAV technológiákkal foglalkoznak. A pályázóknak Ontarioban kell működniük, de nincs korlátozva a tulajdonosi kör.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Ottawa

Az esemény zárásaként találkozóra került sor a Határlogisztikai és Biztonsági Intézetben (Institute for Border Logistics and Security - IBLS) valamint a Windsori Egyetemen (University of Windsor). Az IBSL-ben Ed Dawson autóipari specialistával és Ryan Donally üzletfejlesztési szakértővel tárgyaltak, amelynek során Donally részletesen bemutatta a Windsor-Essex régió gazdasági előnyeit és kapacitásait. Ezt követően a KGA bemutatta Magyarország autóiparát, Simon Péter pedig átfogóan ismertette a Zalazone tesztpályát és a hozzá kapcsolódó projekteket. Ezt követően lehetőségük volt a VR Cave virtuális szimulációs labor megismerésére és kipróbálására.

A felek megállapodtak, hogy a közeljövőben felülvizsgálják a folyamatban lévő projektjeiket együttműködési lehetőségeiket, illetve egyeztetéseiket a kutatói/intézményi szinten kívánják folytatni.

 

KKM