2022. október 19-26. között öt kontinens 3037 kiállítójának részvételével, 176 ezer látogató érdeklődése mellett rendezték meg a „K2022” műanyagipari kiállítást Düsseldorfban. A düsseldorfi magyar főkonzulátus a kiállításon K+F+I kisérőrendezvényt tartott a „Reciklátumok – kihívások a műanyagok körforgásában” címmel. A rendezvény a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.

A több mint 70 éves nagy múltra visszatekintő rendezvényt 3 évente rendezik meg Németországban. Az idei szakvásáron a Magyar Műanyagipari Szövetség és hét magyar cég képviselte Magyarországot, többek között részt vett a MOL, a Borsodchem, az INNo-Comp, a Cavity Eye Hungary, a Som-Plast, és az Ongropack.

A vállalatok jeles szakemberei a szakmai stand mellett,  prezentációikban a  szegmenst érintő kihívásokra keresték a választ  és a műanyagipar fő tendenciáit mutatták be az érdeklődőknek.