A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, Szeged és Nice testvérvárosi kapcsolatának 50 éves évfordulója alkalmából a Szegedi Tudományegyetem küldöttsége kapcsolatépítési szándékkal (Kruzslicz Péter, az SzTE Frankofón Egyetemi Központjának igazgatója, Pálfi György tanszékvezető egyetemi docens, a szegedi Alliance Française elnöke és Gyimesi Tímea tanszékvezető egyetemi docens) Nice-be látogatott. A találkozók eredménye, hogy több, a jog- és bölcsészettudományokat érintő területen azonnal indítható együttműködéseket sikerült meghatározni, míg az élettudományok esetében a közeljövőben újabb egyeztetésekre kerül sor.

A magyar kiutazókat az Université Côte d’Azur nemzetközi rektorhelyettese, valamint a bölcsészettudományi és jogtudományi kar képviselői fogadták a Trotabas  Kampuszon. Az Université Côte d’Azur egy, a francia egyetemi reform utolsó fázisában most létrejövő forma, 2020. január elsejével kezdi meg a működését. 13 intézményi partner – részben egyesülésével, részben partneri kapcsolatával jön létre, mintegy 30 ezer hallgatót tömörít, ebből 1700 PhD-s, 8 ezer MSc/MA- és 16 ezer BSc/BA-képzésen vesz részt, az e-Learning képzések száma meghaladja a húszat. Az új mesterprogramok esetében cél a pluridiszciplinaritás és az innováció integrálása a képzésbe. A kutatómunkában érintettek száma meghaladja a 4200-at, közel ötszáz az élő kutatási és képzési partnerség, a nemzeti kutatás-finanszírozási ügynökség (ANR) 53 projektet támogat. Különböző kutatási megbízásokon keresztül 35 millió € folyik be, országosan 76, nemzetközi megmérettetésben 48 díjat nyertek, 59 szabadalommal és 37 licensszel rendelkeznek.

Az SzTE részéről az ELI, a hagyományosan erős szegedi élettudományi kutatások bemutatása mellett az idegen nyelvű képzések fontosságát hangsúlyozták: Szeged az egyik olyan egyetem, ahol francia nyelvű képzés is van, s itt van egyedül Frankofón Egyetemi Központ az országban. A francia nyelv azonban veszít korábbi magyarországi pozícióiból, így fontos a külföldi nyitás, ebben nagy segítséget jelent a Senghor University-vel kiépített partnerség.

A francia partnerek kifejtették, az ERASMUS-on keresztül akár azonnal is lehetőség van hallgatócserére, a 18 frankofón egyetemet megmozgató nyári egyetemi programban való részvételre. A francia nyelv iránti magyarországi érdeklődés csökkenése miatt egyre fontosabb a külföldi hallgatók beiskolázása, egyre többen érkeznek ezzel a céllal Afrikából, sőt Franciaországból is. Francia részről a közeljövőben közös, a bölcsészettudományi területet érintő projektet terveznek indítani Kolozsvárral és Bukaresttel, ami érdekes lehet Szegednek is.

Rudy Salles, Nice  nemzetközi és turisztikai ügyekért felelős alpolgármestere, korábbi nemzetgyűlési alelnök megbeszélésen fogadta a szegedi delegáció tagjait. Az Alliance Française de Nice  elnöke (François Chambraud) és igazgatója (David Vandevelde) részletesen bemutatták szegedi kollégáiknak a nice-i AF felépítését, működését, aktuális fejlesztési projektjeit. A nice-i szervezet nem csupán a frankofón kultúra és francia nyelv megőrzésén fáradozó egyesület, hanem egy mintegy 2 ezer hallgatót beiskolázó, felsőoktatási akkreditációval is rendelkező intézmény.

 

KKM