2024. november 20-án került sor Rijádban egy közel-keleti kutatói konzultációra magyar és szaúd-arábiai kutatók részvételével.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
A program keretében Magyarországról meghívásra került a közel-keleti terület két legnevesebb hazai szakértője, N. Rózsa Erzsébet (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Csicsmann László (Budapesti Corvinus Egyetem).
A magyar szakértőket a Gulf Reserach Center (GRC) nevű kutatói szervezet vezetői és kutatói fogadták, Dr. Abdulaziz O. Sager vezérigazgató/alapító, Dr. Ahmed Abdulaziz Sager vezérigazgató-helyettes és Rafael Hernández de Santiago vezető kutató. A Gulf Reserach Center (GRC) a közel-keleti térség legnevesebb kutatói szervezete.
A felek konzultációjuk során áttekintették az aktuális közel-keleti fejleményeket, továbbá az orosz-ukrán konfliktust, az azokra adott szaúdi és magyar reakciókat, hatásait a Közel-Keletre, Európára, azon belül legfőképpen Magyarországra és Szaúd-Arábiára.