Magyarország Nagykövetsége Tel-Aviv magyar és izraeli partnereivel tájékoztató és a partnerkeresést támogató konzorciumépítő workshopot szervezett 2019. március 13-14. között.

A program célja, hogy a hetedik alkalommal, Orbán Viktor és Benjamin Netanyahu miniszterelnök urak megegyezése értelmében megemelt, immáron 3+3 millió eurós keretösszeggel meghirdetett pályázat iránt érdeklődők személyesen találkozzanak egymással. Lehetőséget kívántunk biztosítani arra, hogy az innovatív magyar cégek képviselői meglátogathassák az izraeli partnerek telephelyei, felmérhessék egymás projekt megvalósításához szükséges kapacitásait. Az esemény a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával valósult meg.

Az esemény 5 magyar és 11 izraeli pályázó részvételével valósult meg, üzletfejlesztői és külképviseleti közvetítéssel összesen mintegy 18 magyar projekt került bemutatásra. A találkozó résztvevői értékelése pozitív, több konzorcium is kialakult.

A pályázati lehetőség bemutatása:

Az NKFI Hivatal február 14-én hetedik alkalommal, immáron megemelt keretösszeggel meghirdette a magyar–izraeli ipari kutatás-fejlesztési együttműködési pályázatát. A felhívás célja, hogy magyar–izraeli együttműködés eredményeként új vagy továbbfejlesztett piacorientált termékek, eljárások és szolgáltatások jönnek létre a legfeljebb 36 hónapos projektidőszak végére.

Az NKFI hivatal és izraeli partnere, az Israel Europe R&D Directorate (ISERD) 3-3 millió eurós keretösszeggel 4-18, ambiciózusabb, nagyobb léptékű projekt megvalósításának támogatását tűzte ki célul. A közös projektek megvalósításához két finanszírozó, az NKFI Hivatal és az ISERD egyaránt hozzájárul. A konzorciumok izraeli partnereinek támogatását az ISERD folyósítja. A nyertes konzorciumainak magyar pályázói számára 930 millió forint, projektenként legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. Technológia fókuszterületeket:

          fenntartható és tiszta technológiák (Sustainable and clean technologies);

          mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiák (Bio-Agro – agriculture and food technologies);

          infokommunikáció (ICT);

          kiberbiztonság (Cyber Security)

          mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence);

          biotechnológia és orvosi műszerek (Biotech and medical devices);

          önvezető jármű-technológiák (Key technologies for innovative connected and automated driving)

A pályázatok beadási határideje 2019. április 15., 16:00 óra.

További információ, felhívás és útmutató magyar pályázók számára (letölthető PDF fájlok): http://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/magyar-izraeli-ipari-kf-egyuttmukodesi-palyazat/2019-2110-tet-il