Romanian Design Week a legjelentősebb formatervezői seregszemle Romániában, melyen a Bukaresti Magyar Intézet immár harmadik éve mutatja be – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Dizájn Intézetével együttműködésben valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával – a fiatal magyar dizájner hallgatók kiemelkedő alkotásait. Az idei évben a MOME Dizájn Intézet Formatervezői és Textiltervezői tanszékeinek kiállításai mellett a Bauhaus 100 éves évfordulója kapcsán készített Gömbszínház makettet és a hozzá tartozó kisfilmeket, valamint a Csernátoni Dizájn Tábor elmúlt két évének eredményeit is bemutatták. A kiállítások Bukarest után Nagyváradon, a Szent László Napok keretében megvalósuló Dizájn Napon is bemutatásra kerülnek. A Bauhaus 100 projekt bemutatása a nyár folyamán több erdélyi településen is tervben van.

Az immár 7. alkalommal megrendezésre került Romanian Design Week (RDW) több helyszínen, egy úgynevezett kreatív negyedben valósult meg, s minden évben a Bukaresti Magyar Intézet hangsúlyosan van jelen a RDW-n, kiállításokkal, szakmai beszélgetésekkel, találkozókkal. Idén öt kiállításon került bemutatása a magyar formatervezés jelenlegi helyzete, a MOME-val kialakított kiváló kapcsolatnak köszönhetően. Bemmutatásra került továbbá a a Bauhaus 100 éve évfordulója kapcsán készített Gömbszínház makett és a Sepsiszentgyörgy Design Week, a MOME és a Balassi Intézet partnerségében megvalósuló Csernátoni Dizájn Tábor kiállítási anyaga is.

Május 19-én a bukaresti Odeon Színházban nyitott meg a Bauhaus 100 éves évfordulója kapcsán készített A magyarok és a Bauhaus színházi forradalma címmel Weininger Andor Gömbszínház tervét bemutató makett és kerültek levetítésre hozzá tartozó Bauhaus kisfilmek. A kiállítást Fülöp Mária, képzőművész nyitotta meg, majd Marius Marcu-Lăpădat, a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem Design tanszékének tanára megnyitóbeszédében kiemelte a magyar formatervezés úttörő jellegét. Elmondta, hogy a román formatervezők, úgy az építészeti egyetemről, mint a képzőművészeti egyetemről már tíz évvel ezelőtt is példaértékűnek tartották a magyar dizájn területén tett lépéseket a dizájn kiállításokkal és örömét fejezte ki, hogy végre a román dizájn szakmának is van egy éves szemléje és hogy a Bukaresti Magyar Intézet továbbra is a dialógus jegyében részt vesz ezen az eseményen.

A Bukaresti Magyar Intézet kiállítótereiben május 20-án egy komplex kiállításmegnyitóra került sor, amely keretében négy kiállítást nyitottak meg:

MOME divat és textil címmel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), Design Intézete Textiltervező tanszékének két kiállítását nyitottuk meg: Textilnyomatok és textil-formatervezés, valamint a Kötött ruha kiállításokat. A két kiállítást a tanszék két oktató-dizájnere, Kele Ildikó és Szabó Dóra nyitotta meg. A kiállítások betekintést nyújtottak a szövött anyagtervező, a nyomott anyag- és mintatervező, valamint kötött anyag- és formatervező specializációk munkájába.

MOME ülőke kiállítás, a MOME Design Intézet Formatervező tanszékének kiállítása, amelyben egyedi bútordarabok, könnyen hordozható, szétszedhető ülőkék és újraértelmezett székek voltak láthatók. A diákoknak a műhely-tervezési folyamat során egy egyszerű ülőalkalmatosságot kellett megtervezniük, amely könnyen össze- és szétszerelhető, és a tervezés során az építési részletek mellett egy jól meghatározott, koherens koncepcióra kellett összpontosítaniuk. A kiállítást Lenkei Balázs, formatervező, a MOME Design Intézet – Formatervező tanszékének tanára nyitotta meg, és beszédében kiemelte a két ország szakmabelijei és oktatói közötti együttműködést és tapasztalatcserét, amihez a Bukaresti Magyar Intézet jelentősen hozzájárul.

Csernátoni Dizájn Tábor 2017/2018 kültéri installációs kiállítást a Bukaresti Magyar Intézet udvarán nyitotta meg Damokos Csaba, forma- és látványtervező, a Sepsiszentgyörgy Dizájn Hét igazgatója, a Csernátoni Dizájn Tábor koordinátora. Az alkotótábor olyan fiataloknak szól, akik dizájn szakon tanulnak különböző magyarországi és romániai egyetemeken és a kiállítás az utóbbi két év alkotótáborainak munkáiból nyújt válogatást. A Csernátoni Dizájn Tábor témája rendszerint a fa köré épül, figyelembe véve a környék elsődleges nyersanyagát és a helyi hagyományokat.

Május 21-én A MOME Design Intézetének jelenlévő képviselői: Kele Ildikó, Szabó Dóra és Lenkei Balázs, a RDW központi kiállítási helyszínén, az Egyetem téri BCR Bank épületében, Artist Talk keretében ismertették a MOME design-képzések elveit; a vendégekkel Orbán Anna-Mária, a bukaresti Képzőművészeti Egyetem (UNARTE) Textilművészeti és textil dizájn tanszékének tanára beszélgetett.

Fontos megemlíteni, hogy a május 24-én kiosztott RDW dizájn díjak közül kettőt is romániai magyar formatervezőnek ítéltek oda: Ferencz Borbála a Return of the Shreds (Foszlányok visszatérése) kollekciójával a divat szekcióban kapot díjat, míg Szűz Pop Alex az építészeti szekciónak a belső-építészeti kategóriájában kapott díjat az ERTLER lakás felújításáért.

A három MOME kiállítás (Textilnyomatok és textil-formatervezés, Kötött ruha, Ülőke kiállítás) bemutatásra kerül június közepén Nagyváradon a Partiumi Keresztyén Egyetemen. Az eseményre az immár szintén hagyományosnak nevezhető Szent László Napok keretében, a Dizájn Nap alkalmával kerül sor.

A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatása lehetővé tette, hogy idén is hangsúlyos magyar jelenlét volt biztosítható a Romanian Design Week keretében, valamint folytatódhat a Szent László Napokon elindított Dizájn Nap program is.

 

KKM