A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége magyar nemzeti standot szervezett a 2019. május 21-23. között megrendezett lisszaboni Smart Cities Summit ICT kiállításon. A nemzeti standon a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) mellett négy „Be Smart” versenygyőztes startup mutathatta be okosváros tematikájú fejlesztéseit.

A startuppereknek cégenként hét prezentációs lehetőséget kaptak, melyek során a szakmai érdeklődő közönség előtt tarthatták meg bemutatkozó „pitch”-eiket. A szakkiállításon történő megjelenés mellett a nagykövetség networking-estet szervezett a magyar kiérkezőknek, melyen a szakmai elit képviselőivel folytathattak tárgyalásokat. A delegáció tagjai kivétel nélkül eredményes kapcsolatfelvételről adtak visszajelzést: befektetői, megrendelői, fejlesztői és intézményi együttműködések első lépéseit tették meg a közvetített portugál partnerekkel közösen. Így például a TMRW szállodai applikációt fejlesztő cég képviselőjét az Alpac Capital befektetői csoport hívta tárgyalásra, azon céllal, hogy a Portugál-Magyar Befektetési Alap (East-West Venture Capital Fund) egyik potenciális projektjeként hallgassák meg. Az IT-C forgalomalapú közlekedési lámpa-szabályozó szoftverfejlesztő céget a lisszaboni önkormányzat közlekedés-optimalizálásért felelős cége kereste meg egy jövőbeni együttműködés kialakítása érdekében. A magyar standot meglátogatta Joao Pedro  Matos Ferdnandes környezetvédelmi és energiagazdálkodási miniszter, továbbá  Jorge Rocha de Matos, az AIP elnöke. Az eseményen részt vett Miguel Castro Neto a Lisboa Nova Egyetem „Smart City” Phd képzés tanszékvezetője is.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Lisszabon

Az „okosváros” tematikájú portugáliai esemény három napja alatt 4000 szakmai látogatót vonzott. A nemzeti standon az NKFIH és a BVK mellett négy „Be Smart” versenygyőztes startup mutathatta be okosváros tematikájú fejlesztéseit. A BVK immáron harmadik alkalommal szervezett startup delegációt Lisszabonba. Mint minden eddigi alkalommal, ezúton is olyan szakmailag kiemelkedő startupokkal (PocketGuide, IC-T, Clickforwork, TMRW Life) érkeztek, akik a nemzetközi porondon is megállják a helyüket – az egyre kiélezettebb versenykörnyezet dacára.

A bemutatkozó startupok sikeres üzleti, illetve befektetői tárgyalást folytattak a magyar közösségi standon, illetve a Lisszaboni Magyar Nagykövetség kapcsolódó networking estjén.

A PocketGuide képviselőjével közösen elvégeztük a portugál turisztikai piac felmérését, melynek mentén a közeljövőben újra Lisszabonba kívánnak látogatni; B2B találkozókat szervezünk számukra a beazonosított turisztikai promóciós ügynökségekkel. Emellett a BVK eredményen tárgyalt a Portugál Nemzeti Iparszövetséggel (AIP) arról, hogy az AIP delegációt szervezhessen Budapestre a novemberi „Startupok Éjszakája” rendezvényre.

 

KKM