2020. december 2-5. között került megrendezésre a 10. International Conference on Sustainable Waste Management towards Circular Economy című konferencia, melyen az újdelhi nagykövetség szervezésében egy magyar szekcióra is sor került, hat előadással.

Immár 10. alkalommal rendezték meg India legnagyobb, nemzetközi hulladékgazdálkodási konferenciáját, Intenational Conference on Sustainable Waste Management towards Circular Economy címmel. A rendezvény a járványügyi helyzet miatt online platformon zajlott. A konferencia főszervezője, mint minden évben, most is Prof. Sadhan K Ghosh, a Jadavpur University egyetemi tanára volt, az International Society of Waste Management, Air and Water (ISWMAW) szakmai szervezet közreműködésével. A 2020. december 2-5. között megrendezésre került rendezvény rangját mutatja, hogy 41 ország, közöttük Magyarország képviseltette magát, továbbá három ENSZ szervezet, az UNCRD, az UNEP és az UNIDO is megjelent. A tudományos konferenciára idén is több száz absztraktot nyújtottak be, melyek közül a tudományos bizottság 218-at ítélt bemutatásra alkalmasnak. A három párhuzamos szekcióban összesen mintegy 700 delegált vett részt. Az elhangzott előadásokból kiadvány is készült.

A konferencia legfontosabb témakörei: Circular Economy, Climate change and Environmental Protection, COVID-19 and Bio-medical Waste, Energy Recovery, Industrial Waste, Waste Water, Waste Management.

A tematikus szekciók mellett az egyes résztvevő országok külön, nemzeti szekciók keretében mutathatták be elért eredményeiket, jó gyakorlataikat. Magyarország idén harmadik alkalommal vett részt a konferencián, az előző évben három előadással, idén pedig saját nemzeti szekcióban hat előadással.

A szekció sikerét mutatja, hogy a hallgatóság számos kérdést tett fel az előadók számára, mely alkalmat biztosított a szakmai vitára.