2020. november 1-től kezdődően a são paulo-i főkonzulátus közösségimédia-kampányt kezdeményezett, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kötődően. A program végén kvízjátékon vehettek részt az érdeklődők, melyen magyar termékekből álló ajándékcsomagot sorsoltak ki.

2020. november 1-től kezdődően a são paulo-i főkonzulátus közösségimédia-kampányt kezdeményezett, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kötődően.

A program keretében a magyar tudomány kiemelkedő vívmányait népszerűsítették. Meghatározó kutatási infrastruktúrákat (ELI-ALPS, ZalaZone), új KFI-jellegű kezdeményezéseket (pl. Nemzeti Laborok, 5G Koalíció, Mesterséges Intelligencia Stratégia, Élvonal Kutatói Kiválósági Program) is bemutattak, a népszerű magyar találmányok (Teqball, PoliLoop) és felsőoktatási témák (pl. Stipendium Hungaricum program, Kooperatív Doktori program) mellett. A járványhelyzet kapcsán megvalósuló magyar kutatási tevékenységeket – ahol lehetséges volt – a brazil kapcsolódási pontokra reflektálva mutatták be.

A megjelenéssorozat végén, a megosztott tartalmakra építve, kvízjátékot szerveztek, a résztvevők között pedig magyar termékekből álló ajándékcsomagot sorsoltak ki.

A program nagy sikerrel zárult, a magyar KFI-kezdeményezések ezáltal széleskörű közönséget értek el.