2019. november 23-26. között került sor a Tiranai Nemzetközi Kiállításra a Klik Ekspo Group szervezésében. A kiállításon Magyarország 70+20 m2 standterületen képviseltette magát, olyan cégek részvételével, mint a Sole-Mizo, Bábolna Tetra, Webgarden, Trust Hungary, Continental Tobacco, Maus cipő, Alphavet Kft.

Albániában a Tiranai Nemzetközi Kiállítás egy multiszektorális kiállítás és vásár, melyen hazánk több évtizede hagyományosan megjelenik. Köszönhetően a HEPA-nak, 2019-ben sikerült egy kimagasló színvonalú magyar megjelenést szervezni, melyet kiegészített a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott stand „A megfizethető és fenntartható vízgazdálkodás szolgálatában” címmel a Fővárosi Vízművek Zrt. részvételével.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tirana

A Fővárosi Vízművek standját, mely a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként valósulhatott meg számos víziközmű szövetség meglátogatta, beleértve a tiranai önkormányzat felsővezetését, illetve a víziparban legnagyobb donorok közül a svédek és a németek is tárgyaltak a magyar vállalat képviselőivel.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tirana

Minden érdeklődőre nagy benyomást tett a stand kivitelezése, a hangsúlyos „Budapest imázs”. A Fővárosi Vízművek neve Albániában nem ismeretlen, köztudott, hogy a tiranai víziközmű vállalattal dolgoznak, így a rendezvény egy kiváló alkalmat biztosított arra, hogy ezt az együttműködést tovább erősítsük, illetve más vízművekkel további lehetőségeket aknázzunk ki.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tirana

A HEPA részére a KLIK EKSPO Group egy kiállítói díjat (medált) adott át, ily módon értékelve az együttműködést és a standmegjelenést. A díjátadóra Balla Lóránt nagykövet jelenlétében került sor a standon, aki minden magyar vállalattal konzulált jövőbeli terveiről, továbbá tájékoztatta őket a helyi gazdasági és politikai viszonyokról.

 

KKM