2024. november 7-én került megrendezésre a „Nők a tudományban” című panelbeszélgetés Prágában. A program a külképviselet Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett programjához kapcsolódott.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a prágai Liszt Intézet és a nagykövetség közös szervezésében valósult meg.
A panelbeszélgetés meghívott előadói Dr. Balázsi Katalin, anyagkutató, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont laborvezetője (egyúttal a Nők a Tudományban Egyesület elnöke is), valamint Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetének munkatársa voltak.
Egy rövid bevezetőt követően, amelyben az előadók, valamint tudományos eredményeik kerültek bemutatásra, a panelbeszélgetésben rátértek a legjobb gyakorlatok ismertetésére. Itt leginkább azokról a tapasztalatokról esett szó, amelyek a legjobban segíthetik, hogy a nők ne hagyják el a tudományos pályát. Szó volt még azokról a gyakorlatokról is, amelyek támogathatják az előmenetelük, illetve kitértek a családosok helyzetére is.