2020. október második hetében megrendezésre került a Startup World Cup and Summit, valamint a V4 Startup Force program Prágában, a Prágai Nagykövetség társszervezésében, illetve partneri támogatásával. A Startup World Cup and Summit rendezvényen történő magyar részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.

A Startup World Cup and Summit egy globális konferencia és verseny, mely platformot nyújt a startupok, kockázati tőkebefektetők, vállalkozók, és tech vezérigazgatók találkozására. A konferenciát több fordulóban és időpontban tartják, régiók szerint (Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália).

A 2020. október 13-án tartott regionális középdöntő helyszíne ezúttal Prága volt, mely egyben az Európai Kontinens Döntőjét is jelentette. A program keretében összesen 50 előadó és mentor tartott 7 órányi inspiráló előadást, konzultációt a több száz résztvevőnek.  A középdöntő mellett egy külön versenyt is rendeztek, a V4 országokból érkező startupok számára, melyen idén a Banding, a PénTech és a Fridai is indult (a Banding és a PénTech csapatának kijutását a Nagykövetség támogatta, a magyar csapatokat a Design Terminal készítette fel). A V4 fordulót a szlovák Glycanostics csapata nyerte, az Európai Kontinens Döntőjének győztese a HighSide.io csapata lett, ennek megfelelően ők indulhatnak majd a világdöntőn.

A V4 Startup Force Program prágai fordulója szintén október 13-án került megrendezésre. A regionális startup fejlesztő programot a Design Terminal magyar akcelerátor és cseh partnere, a DEX fejlesztő indította, a Visegrádi Alap támogatásával, immár negyedik alkalommal valósult meg. A programba bekerülő csapatok intenzív fejlesztésen estek át, majd a program prágai szakaszában lehetőséget kaptak a helyi ökoszisztéma képviselői és befektetői számára történő bemutatkozásra. A magyar résztvevők a Briefly és a Consolidity voltak. A csapatok online konzultációt folytattak a Česká spořitelna (Erste Bank) Seed Starter, a Deloitte Next, és az EY innovációs programok, valamint a Sberbank képviselőivel, másnap pedig workshopon vettek részt.

A Startup World Cup and Summit rendezvényen történő magyar részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.