A jövő erdeinek védelmében az erdőtüzek elleni közös föllépéssel - Magyar Tudomány Ünnepe 2024 – Párizs

Publikálva: 2024. november 25.

2024. november 12-én került sor Párizsban „A jövő erdeinek védelmében az erdőtüzek elleni közös föllépéssel” című, terepbejárással egybekötött programra. A rendezvény a külképviselet Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett programsorozatához kapcsolódott.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a Nagykövetség, valamint az ONF (Office National des forêts – Francia Állami Erdőgazdálkodó) és a DFCI (Défense des forêts contre les incendies – Erdőtűz elleni Védekezési Program) közös szervezésében valósult meg.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében került sor a két ország szakértőinek szervezett, terepbejárással egybekötött egyeztetésre, amelyen az erdőtüzek elleni minél hatékonyabb védekezés tudományos és technikai kérdéseit vitatták meg.





Hazánk képviseletében Karsa Róbert (Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság), Debreceni Péter (NÉBIH) és Szénási Miklós (Mecsekerdő Zrt.), francia részről pedig az ONF és a DFCI szakértői vettek részt a programon.

Francia részről az ONF általános bemutatása után a francia erdőtűz elleni védekezési program (DFCI) került ismertetésre, az alapoktól a működési elven át a gyakorlati kihívásokig.  A francia szakemberek megosztották a leginkább veszélyeztetett dél-franciaországi területen zajló gyakorlati védekezés tapasztalatait is magyar kollégáikkal. Ezt követően pedig a DFCI két munkatársának előadásában előbb az erdőtűz elleni védekezési rendszer gyakorlatba történő átültetését ismerték meg a magyar szakemberek a Szajna-Észak-Franciaország igazgatóság területének példáján keresztül, majd pedig a 25.000 hektáros fontainebleau-i állami erdőben folyó védekezés szervezését és technikai eszközeit tekinthették meg.




















A magyar szakemberek előadásukban részletesen bemutatták a magyarországi helyzetet és a folyamatban lévő fejlesztéseket is.

Abban mindkét fél egyetértett, hogy a kihívások közel azonosak – bár a stratégiákban és a megközelítésben lehetnek sajátosságok. Az alapvető célok ugyanazok - a klímaváltozás jelentette nehézségek ellenére garantálni az erdők biztonságát.

Menü

Főoldal

Navigáció