2024. december 12-én Szent-Györgyi Albert 92 évvel ezelőtti csíkszeredai látogatásának, valamint csíki vendéglátójának, Hirsch Hugó sebész főorvosnak emlékére két emléktábla került elhelyezésre a csíkszeredai Hirsch-ház bejáratánál. A rendezvény a Főkonzulátus Magyar Tudomány Ünnepe programjaihoz kapcsolódott.
Az emléktábla elhelyezést és az azt követő emlékkonferenciát a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya támogatta.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály gondozásában álló „Smart Hungary 2.0” innovációs utazókiállítás 2024. december 9 – 15. között volt megtekinthető Belgrádban, a Belgrádi Egyetem Erdészeti Karán.
A program a Nagykövetség, valamint a belgrádi Collegium Hungaricum közös szervezésében valósult meg.
2024. október 31-én került sor Avignon-ban a magyar start-up fejlesztésű okoskaptárat bemutató konzultációra.
A program KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a párizsi tudományos szakdiplomata szervezésében valósult meg.
2024. november 27-én került sor Londonban a magyar Nagykövetség szervezésében, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódó, szakértői előadásból és egy hallgatói vitából álló rendezvényre. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott eseménynek a külképviselet adott otthont.
Tovább a teljes cikkre2024. november 20-án került sor Rijádban egy közel-keleti kutatói konzultációra magyar és szaúd-arábiai kutatók részvételével.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
2024. december 10-én került megrendezésre Lisszabonban egy nanotechnológiai workshop, a Nagykövetség EU-elnökségi programsorozata keretében.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott program az Ibériai Nanotechnológiai Laboratórium (INL), a Minho-i Egyetem, valamint a magyar külképviselet közös szervezésében valósult meg, a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. részvételével.
2024. október 6-án került megrendezésre Manilában a Rubik Ernő 80. születésnapja és a Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából szervezett program. A „50 Years of Cubing in the Philippines” című program a Nagykövetség, valamint a Fülöp-szigeteki Rubik-kocka Szövetség (Philippine Cubers Association PCA) és a World Cubing Association közös szervezésében valósult meg.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósult rendezvénynek a manilai Robinsons Novaliches pláza épülete adott otthont.
2024. november 25. és 28. között Brazíliába látogatott és megbeszéléseket folytatott helyi kormányzati, akadémiai és üzleti partnerekkel Dr. Weltsch Zoltán, a ZalaZONE Innotech kutatási vezetője és a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjának központvezetője.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a são paulo-i TéT szakdiplomata közreműködésével került megrendezésre.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a moszkvai tudományos szakdiplomata szervezésében orosz nyelvű videópodcast sorozat készül Magyarországon tanult orosz hallgatókkal.
A sorozat legfőbb célja a Magyarországon tanulás promotálása volt.
2024. december 5-én került megrendezésre Limában egy, az oktatás digitalizációja témájú szeminárium. A „Digitalizáció az oktatásban” című rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a limai Nagykövetség és a Perui Alkalmazott Tudományok Egyetemének (Universidad Peruana de Ciencias Aplicadas, UPC) közös szervezésében valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2024. december 2-án került megrendezésre Podgoricában a hulladékgazdálkodási témájú „Waste management examples and practices for Montenegro on its way to the European Union” című konferencia.
A magyar EU-elnökség keretében létrejött program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a Nagykövetség, a montenegrói Gazdasági Kamara, valamint a podgoricai EU-külképviselet közös szervezésében valósult meg.
2024. november 23-án került megrendezésre Bukarestben a Rubik Ernő 80. születésnapja és a Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású programsorozat.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósult sokszínű programnak kettős célja volt: a kettős évforduló, valamint a Magyar Tudomány Napjának megünneplése.
A rendezvény, melynek a bukaresti Liszt Intézet adott otthont, a Nagykövetség és az Intézet közös szervezésében valósult meg.
2024. november 27-én került megrendezésre a „Falcopolis” című természetfilm promóciós rendezvénye. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósult sokszínű program egyrészt egy közel három hetes anyaggyűjtő útból, valamint az ebből született egész estés természetfilm ősbemutatójából állt.
Tovább a teljes cikkre2024. november 4-én került sor egy egyedi sorszámú Gömböc átadására a University of Cyprus részére. Az egyedi ajándékot nicosiai nagykövetségünk adományozta az egyetemnek. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott rendezvényen részt vett és előadást tartott Domokos Gábor, a Gömböc társfeltalálója is.
Tovább a teljes cikkre2024. november 21-én került megrendezésre Írországban egy hibrid formátumú, vízügyi szakmai üzletfejlesztési rendezvény, a dublini All Ireland Water & Wastewater Expo szakkiállítás keretein belül.
A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott program a magyar nagykövetség szervezésében valósult meg.
2024. november 11-én került sor Eszéken egy, a magyar és a horvát történelem közös kapcsolódási pontjainak bemutatására szolgáló kerekasztal-beszélgetésre magyar és horvát történészek részvételével.
A rendezvénynek az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem kisterme adott otthont.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a főkonzulátus, valamint az egyetem Történelem Tanszékének közös szervezésében valósult meg.
2024. november 21-én került sor Ulánbátorban a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére szervezett tudományos konferenciára.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, az ulánbátori nagykövetség, valamint a Mongol Tudományos Akadémia közös szervezésében valósult meg.
2024. november 21-én került megrendezésre az „Innovációs tendenciák a magyar-román agrár- és élelmiszer-technológiában” című szakmai konferenciára Marosvásárhelyen.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a CED (Central European Economic Development Network – Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat) marosvásárhelyi irodájának közös szervezésében valósult meg.
A konferenciát KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály gondozásában álló „Smart Hungary 2.0” innovációs utazókiállításának megnyitója követte.
A két programnak a marosvásárhelyi IncubCenter adott otthont.
2024. november 13-14. között került megrendezésre egy gyermekonkológiai témájú 3D workshop Barcelonában. A program a budapesti Semmelweis Egyetem és a barcelonai San Joan de Déu kórház közötti, immár négy éves kiváló munkakapcsolat keretein belül valósulhatott meg.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a barcelonai főkonzulátus szervezésében valósult meg.
2024. november 22-én került sor Eszéken a „Magyar terminológiastratégia, oktatás – Kárpát-medencei fókusz” című konferenciára. A rendezvénynek az eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem díszterme adott otthont.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a főkonzulátus, valamint az egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének közös szervezésében valósult meg.
2024. november 8-án került megrendezésre a Belgiumi Magyar Tudósok Klubja rendezvénysorozat soron következő programja Brüsszelben.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a brüsszeli Liszt Intézet és a Belgiumi Magyar Tudósok Klubja közös szervezésében valósult meg.
2024. november 12-én került sor Párizsban „A jövő erdeinek védelmében az erdőtüzek elleni közös föllépéssel” című, terepbejárással egybekötött programra. A rendezvény a külképviselet Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett programsorozatához kapcsolódott.
A program a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a Nagykövetség, valamint az ONF (Office National des forêts – Francia Állami Erdőgazdálkodó) és a DFCI (Défense des forêts contre les incendies – Erdőtűz elleni Védekezési Program) közös szervezésében valósult meg.
2024. november 7-én került megrendezésre a „Nők a tudományban” című panelbeszélgetés Prágában. A program a külképviselet Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett programjához kapcsolódott.
A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a prágai Liszt Intézet és a nagykövetség közös szervezésében valósult meg.
2024. november 15-én került bemutatásra Wellingtonban a „Visionary Hungarians” című tablókiállítás. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott rendezvénynek a wellingtoni Michael Fowler Center adott otthont.
Tovább a teljes cikkreA KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály gondozásában álló „Smart Hungary 2.0” innovációs utazókiállítás 2024. november 4-8. között volt megtekinthető Pozsonyban, a Slovnaft Refinery Gallery rendhagyó, indusztriális rendezvényhelyszínén.
Tovább a teljes cikkre2024 október 28. – november 5. között tíz magyar egyetem képviselői tettek látogatást Indonéziában, a Tempus Közalapítvány és nagykövetségünk szervezésében, a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával. A delegáció az European Higher Education Fair (EHEF 2024) rendezvénysorozat mellett a külföldi felsőoktatást népszerűsítő Begin Group programjain is részt vett.
Tovább a teljes cikkre2024. október 24-én került bemutatásra Szkopjéban a Visionary Hungarians tablókiállítás. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott rendezvénynek a University American College Skopje (UACS) egyetem könyvtára adott otthont.
Tovább a teljes cikkre2024. szeptember 20-án került megrendezésre Párizsban, a Karikó Katalin életművének szentelt kiállítás megnyitója. A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a Nagykövetség, valamint a párizsi Pasteur Intézet közös szervezésében valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2024. november 3-án, a Magyar Tudomány Ünnepére időzítve került megrendezésre a Rubik-kocka 50. évfordulója alkalmából rendezett sokszínű esemény Kolumbiában. A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a Nagykövetség, valamint a bogotá-i Instituto Distrital de las Artes (IDARTES) - Planetárium közös szervezésében valósult meg. Az egész napos programnak a bogotá-i Planetárium adott otthont.
Tovább a teljes cikkre2024. november 8-án került sor Berlinben Krausz Ferenc Nobel-díjának megünneplésére a berlini magyar nagykövetségen. A rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a berlini Gábor Dénes Tudományos Társaság, a Nagykövetség, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium közös szervezésében valósult meg.
A programnak kettős célja volt: a professzor Nobel-díjának, valamint a Magyar Tudomány Napjának megünneplése.
2024. november 7-én és 8-án került megrendezésre São Paulóban a Karikó Katalin életéről és munkásságáról szóló kiállítás helyi bemutatójával egybekötött Magyar Filmnapok.
A program a São Pauló-i Kép és Hang Múzeumban, a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a são paulo-i TéT szakdiplomata közreműködésével került megrendezésre, a főkonzulátus éves alumni rendezvénye részeként.
2024. november 7-én került sor Münchenben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett rendezvényre. A KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztálya által támogatott eseménynek a külképviselet adott otthont.
Tovább a teljes cikkre2024. november 4-én került megrendezésre a tallini Botanikus Kertben a Visionary Hungarians kétnyelvű kiállítás megnyitója
Tovább a teljes cikkre2024. október 24-én került sor Helsinkiben, a Liszt Intézet galériájában Szalontai Ábel fotóművész, professzor (MOME) és Kalocsai Dorottya kerámiaművész, projektmenedszer (MOME) közös kiállításának megnyitójára.
Tovább a teljes cikkre2024. október 26-27. között a tokiói Telecom Centre-ben került megrendezésre a Science Agora, Japán legnagyobb tudományos ismeretterjesztő rendezvénye.
Tovább a teljes cikkre2024. október 22-én került megrendezésre a „50 years of twist and turns: Rubik Ernő és a Rubik-kocka kettős jubileuma” című esemény Bécsben, a MAK – Museum für angewandte Kunst (Bécsi Iparművészeti Múzeum), Európa egyik vezető iparművészeti és design múzeuma, impozáns falai között. Az esemény díszvendége maga Rubik Ernő volt
Tovább a teljes cikkreA Dedzsoni Magyar Hetek keretében került megrendezésre a Daejeon Science Festival-on a „Visionary Hungarians” kiállítás, 2024.október 18-20. között, Dél-Koreában
Tovább a teljes cikkre2024. október 16-án a Nemzeti Tudományos, Technológiai és Innovációs Hét keretében került sor a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a são paulo-i TéT szakdiplomata közreműködésével, Karikó Katalin életét és munkásságát bemutató kiállítás megnyitójára a rio de janeiró-i Fiocruz Intézetben.
Tovább a teljes cikkreRubik Ernő 80., valamint a Rubik kocka 50. születésnapja alkalmából 2024. október 3-án nyílt meg a „Rubik-80/50 - 50 Years of Magic” című kiállítás Tokióban. Aznap került sor a japán MegaHouse céggel közösen a világ legkisebb, Guinness Világrekord tanúsítvánnyal elismert forgatható Rubik-kockájának sajtó bemutatására is.
Tovább a teljes cikkre2024. szeptember 26-án a kaunasi Vytautas Magnus Egyetem (VDU) Akvakultúra Tanszékén tudományos szimpózium került megrendezésre „Az akvakultúra szektor tudomány együttműködése: kihívások és lehetőségek” témában
Tovább a teljes cikkre2024. október 3-án Ljubljanában került megrendezésre a magyar innovációkat és innovatív termékeket, vállalatokat bemutató „Smart Hungary 2.0” kiállítás megnyitójára, Magyarország EU-elnökségi rendezvénysorozatának keretében
Tovább a teljes cikkre2024 szeptemberében került megrendezésre Európa egyik legjelentősebb vállalkozói és start-up konferenciája, a Bits & Pretzels. A München Főkonzulátus közbenjárásával a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) révén idén első alkalommal vett részt Magyarország partnerországként, saját standdal a rendezvényen. Emellett, a konferencia egyik kísérőrendezvényeként bemutatkozhatott a Smart Hungary 2.0 utazókiállítás is Münchenben.
Tovább a teljes cikkre2024. szeptember 16-22. között került sor a XIX. Tallinni Dizájnfesztiválra, amelyen Butter Kitti, a MOME fiatal kutatásalapú formatervezője képviselte hazánkat
Tovább a teljes cikkreBangkoki magyar nagykövetségünk a Rubik 50.emlékév alkalmából a népszerű Youtube-csatornával is rendelkező thaiföldi testvérpárt (Ekphoom és Thachaya Sirisakpaisarn) kérte fel Rubik-kockákból kirakott képalkotások elkészítésére.
Tovább a teljes cikkreMegtartották a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2024. évi Tudományos és Technológiai Konferenciáját.
Tovább a teljes cikkreIdén tíz magyar start-up vett részt a digitalizáció és új technológiák legnagyobb európai rendezvényén, az innovatív startup-ok és azok technológiai megoldásait kereső nagyvállalatok, befektetők nemzetközi találkozóhelyén, a párizsi VivaTechnology-n, amely 2024. május 22-25. között került megrendezésre
A korábbi évekhez hasonlóan, az érdeklődő magyar vállalatok látogatóként vehettek részt az eseményen a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a Párizsi Magyar Nagykövetség szervezésében.
A kiállításból, konferenciákból, egyéb side event-ekből álló rendezvény kiváló lehetőséget biztosított az innovatív magyar start-upok számára a piaci trendek megismerésére és üzleti kapcsolatok építésére.
A Bukaresti Liszt Intézet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Design Intézetével közösen valósított meg kiállítást a Romanian Design Week-en 2024. május 24-én
Tovább a teljes cikkreKovács Gyula, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Halászati Kutatóintézet (MATE HAKI) osztályvezetője többnapos látogatáson vett részt Mexikóban 2024. június 17-24. között.
A látogatás célja a MATE HAKI-n zajló ponty (Cyprinus carpio) tenyésztési program megismertetése és egy 2025 tavaszára tervezett magyar ponty szaporítóanyag mexikói exportjának előkészítése volt.
2024. június 12-én került sor Magyarország Müncheni Főkonzulátusán az első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezett nyári tudománydiplomáciai délutánra, amelynek mottója „Innovation in Hungary” volt.
Az esemény középpontjában az izgalmas magyar kutatási projektek és az ahhoz kapcsolódó magyar-országi kutatási infrastruktúra állt. Az esemény kíváló lehetőséget teremtett a szegedi ELI-ALPS és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat bemutatkozására.
Dr. Heil Bálint, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánja többnapos látogatáson vett részt Venezuelában 2024. május 13-15. között.
A látogatás nem titkolt célja tudományos eredményeink külföldön történő népszerűsítése volt.
2024. április 3-4. között német-magyar kvantumtudományi- és technológiai workshop került megrendezésre Ulmban.
A Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium kutatói és az Integrált Kvantumtudományi és Technológiai Központ (IQST) kutatásvezetői kétnapos intenzív ulmi workshop keretében mutatták be kutatócsoportjaik eredményeit és vizsgálták a partnerség és az innováció lehetőségeit a kvantumtudomány- és technológia területén.
2024. március 8-án a Brüsszeli Liszt Intézetben „Nők a tudományban” című kerekasztal-beszélgetésre került sor a nemzetközi nőnap alkalmából.
A program legfőbb célja a tudományosság, illetve tudományos eredményeink külföldi népszerűsítése volt.
2024. március 20-22-én három magyar startup vállalkozás vett részt a „Hello Tomorrow Global Summit”-on Párizsban, a KKM KTDF főosztályának támogatásával, a Startup Grind Budapest startupokat segítő szervezet és a Párizsi Nagykövetség közös szervezésében. Európa legkiemelkedőbb deep tech eseményén a technológiai ökoszisztéma mintegy 3000 válogatott, nemzetközi szereplője találkozik évente.
Tovább a teljes cikkre2024. január 25-én országpromóciós és diplomáciai tevékenységet bemutató rendezvény keretében látta vendégül a Sunderlandi Egyetem londoni és sunderlandi kampuszának oktatóit és hallgatóit a Londoni Nagykövetség.
Tovább a teljes cikkre2023. december 4. és 8. között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és annak spin-off vállalata, a Neo-Antigen Biotechnológiai Kft. szakemberei Belo Horizontéban és Sao Paulóban folytattak tárgyalásokat.
Tovább a teljes cikkreA montreáli magyar főkonzulátus egy éve indított el a Tudósklub rendezvényeket. Legutóbbi összejövetelükön a migrációkutatás volt a téma.
Tovább a teljes cikkre2023. december 14-én, idén második alkalommal rendeztek Ötletbörzét a zágrábi Liszt Intézetben. A gyermekekre, családokra és a jövő generációjára fókuszáló tudománydiplomáciai esemény magyar ötletek, módszerek és tapasztalatok bemutatására kínált lehetőséget.
Tovább a teljes cikkreA varsói magyar nagykövetség és a Liszt Intézet kiállítása a magyar tudományosság jeles személyiségeit (Puskás Tivadar, Kandó Kálmán, Neumann János, Szilárd Leó) és a magyarokhoz köthető találmányokat, tudományos felfedezéseket (C-vitamin, Excel, transzformátor, Prezi, Leonar3Do) jeleníti meg.
Tovább a teljes cikkreFranciaországban a jövőben az édesvízi akvakultúra térhódítása várható. Ez kiváló lehetőséget jelent a magyar szakembereknek, hogy széleskőrű együttműködést alakítsanak ki francia partnereikkel.
Tovább a teljes cikkreKényszerhelyzetben vagyunk? Avagy mire van szüksége ma a világnak? Hogyan jutott el a tudomány a villanyautókig, és a sokkal hatékonyabb modern dízelmotorig, valamint a „katalizátoros tehénig? címmel tudományos szimpóziumot rendeztek Madridban, 2023. november 30-án.
Tovább a teljes cikkre2023. december 5-én stockholmi nagykövetségünk – a Svédországi Magyar Orvosi Egyesület kezdeményezésére (SMOE) – 300 fős hallgatósággal, teltházas pódiumbeszélgetést szervezett Karikó Katalin professzorral, a 2023. évi orvosi-élettani Nobel-díj kitüntetettjével.
Tovább a teljes cikkreA stockholmi nagykövetség szerkesztésében új kültéri utcakiállítást nyílt meg a nagykövetségi épület körül „Nobel Prize Journeys with connection to Hungary” címmel
Tovább a teljes cikkre2023. december 1-én Kolnai Aurél, neves magyar filozófus, politikai gondolkodó tiszteletére emlékestet szervezett londoni nagykövetségünk.
Tovább a teljes cikkreTeltházas Neumann János emlékestet tartottak 2023. november 17-én a londoni magyar nagykövetség szervezésében, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként. A társszervező a Cambridge-Oxford Magyar Alumni Klub volt.
Tovább a teljes cikkre2023. november 21-én a londoni magyar nagykövetség workshopot szervezett, hogy erősítse a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) nemzetközi ismertségét és kutatási képességeit.
Tovább a teljes cikkre2023. december 7-én került sor – immáron harmadik éve - a „Women on a Difficult Path – Women on a Mission” című rendezvényre a New York-i Főkonzulátuson.
Tovább a teljes cikkrePekingi nagykövetségünk közreműködésével rendezték meg 2023. november 23-án Ningboban az idei Smart Hungary matchmaking konferencia.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat idei eseményeihez és Bolyai János korszakalkotó felfedezésének évfordulójához kapcsolódva a stuttgarti magyar főkonzulátus több programot is szervezett.
Tovább a teljes cikkre„Emléktábla avatás, kiállítás és filmvetítés Benguelában, Magyar László Afrika-kutató, felfedező születésének 205. évfordulója alkalmából” címmel szervezett programot hazánk luandai nagykövetsége.
Tovább a teljes cikkreBukaresti nagykövetségünk 2023. november 28-án előadást szervezett a helyi Ady Endre Líceum diákjai számára Neumann János úttörő felfedezéseiről. Az esemény előadója Varga János, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagja volt.
Tovább a teljes cikkreA hágai magyar nagykövetség szervezésében, 2023. november 27-én került sor a Neumann Szimpóziumra. Az esemény Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából, a Delfti Műszaki Egyetemmel (TU Delft) együttműködésben jött létre.
Tovább a teljes cikkre2023. november 21-én Dr. Kubassek János geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum tiszteletbeli igazgatója a királyi védnökség alatt álló Siam Society kultúrházban tartott előadást.
Tovább a teljes cikkreMagyar találmányokat felvonultató kiállítás tekinthető meg 2023. november 15. és december 14. között Bangkokban, a Thaiföldi Nemzeti Bank (Bank of Thailand, BOT) Tanulóközpontjában - a bangkoki magyar nagykövetség szervezésében.
Tovább a teljes cikkreA Virológiai Nemzeti Laboratórium képviseletében 2023. november 28-án Svédországba látogatott Prof. Dr. Jakab Ferenc kutatócsoport vezető és Somogyi Balázs kutató. A látogatásra a stockholmi magyar nagykövetség kezdeményezésére került sor.
Tovább a teljes cikkre2023. november 23-án Magyarország Ulánbátori Nagykövetsége és a Mongol Tudományos Akadémia tudományos konferenciát szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Pristinai Nagykövetsége 2023. november 22-én a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közreműködésével agrárszakértői előadásokat szervezett.
Tovább a teljes cikkre2023. november 3-23. között az eszéki Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke és a Glotta Nyelvi Intézet programsorozatot szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Tovább a teljes cikkre2023. november 9-én, a New York University Langone Health Science épületében rendezték meg a Neumann János tudományos eredményeit középpontba állító „John von Neumann: The Greatest Integrator of Pure and Exact Sciences” című multidiszciplináris konferenciát.
Tovább a teljes cikkreA montreáli Tudósklub leutóbbi vendége Farkas Endre magyar születésű montreáli költő, író volt, aki Balassi Bálint verseit fordította le angol nyelvre. A verseskötetet a montreáli Turret House Press kiadó jelentette meg.
Tovább a teljes cikkreA Nyugati Parti Magyar Tudósklub a Los Angeles-i főkonzulátussal közösen, „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” mottóval, szakmai rendezvényt szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, 2023. november 12-én.
Tovább a teljes cikkre2023. november 9-én került sor Berlinben a „Magyar Tudomány Ünnepe és a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya kutatás-fejlesztési eredményeinek bemutatása” c. rendezvényre.
Tovább a teljes cikkreA zágrábi Liszt Intézet 2023. november 10-én minikonferenciát és kerekasztal beszélgetést szervezett az áltudományok elleni küzdelemről. Az esemény mottója Karikó Katalintól származott: „Ne azoknak higgyünk, akik a Facebookon tanulták az immunológiát”
Tovább a teljes cikkreDr. Subhendu Kahaly fizikus, a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóintézet másodlagos források osztályának vezetője 2023. október 30. és november 1. között Brazíliában tett látogatást.
Tovább a teljes cikkreDr. Kubassek János geográfus, tudománytörténész, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója november 3-9. között Addisz-Abebába látogatott. Programját Magyarország Addisz-Abebai Nagykövetsége szervezte.
Tovább a teljes cikkrePásztor István nagykövet, Magyarország főkonzulja a „Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal” kitüntetést adta át az Abel díjas Lax Péter Dávid professzornak.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Kolozsvári Főkonzulátus, a Pro Agricultura Egyesülettel együttműködve, 2023. november 10-én magyar-román precíziós gazdálkodás konferenciát szervezett, több mint 100 magyarországi és romániai szakember részvételével.
Tovább a teljes cikkreA csíkszeredai magyar főkonzulátus, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Csíki Fiókegyesületével és a Sapientia EMTE Csíki Karával közösen szervezett konferenciát a Magyar Tudomány Napja alkalmából, Dr. Pál Gáborra, a két világháború közötti erdélyi politika kiemelkedő alakjára emlékezve.
Tovább a teljes cikkre2023. november 3-án Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szakmai kerekasztalbeszélgetést szerveztek Magyarország Müncheni Főkonzulátusán. A meghívottak a Bajorországban tanuló magyar egyetemisták voltak.
Tovább a teljes cikkreMagyarország oslói nagykövetsége 2023. október 30-án online Tudós Est webináriumot szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Tovább a teljes cikkreA Berlini Magyar Nagykövetség 2023. október 30-án a „Magyar Tudomány Ünnepe és a Magyar tudósok eredményei a rákkutatás területén” címmel rendezett konferenciát, amelyen részt vett Dr. Karikó Katalin is.
Tovább a teljes cikkreA magyar-japán együttműködés megerősítését és új területek beazonosítását célozta Dr. Lévai Péter, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) WIGNER Fizikai Kutatóközpont főigazgatója 2023. október 22-27-e közötti látogatása Japánban.
Tovább a teljes cikkre2023. október 19-én a magyar Holstein-Fríz Szövetség részéről Sebők Tamás mutatta be Kazahsztánban a HUNGEMON tudományos módszert, annak magyarországi tapasztalatait, valamint kazahsztáni felhasználási lehetőségeit.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudományos Akadémia és a Mongol Tudományos Akadémia közötti együttműködés keretében magyar-mongol evolúciós Filogenomikai Kutatásokra került sor 2023. szeptember 20. és október 7. között
Tovább a teljes cikkre2023. szeptember 16-22. között magyar szakemberek látogattak Algériába, hogy tájékozódjanak az akáctermesztési és agrárerdészeti együttműködés lehetőségeiről.
Tovább a teljes cikkreFiume a horvát-magyar kiegyezés idején címmel történészi, jogtörténészi konferenciát rendeztek 2023. szeptember 15-16-án a Rijekai Egyetem Jogi Karán. A magyar és horvát (jog)történeti kutatás jeles képviselőit felvonultató tanácskozás célja az volt, hogy megvitassa a Fiume egykori jogállásával kapcsolatos kérdéseket.
Tovább a teljes cikkreJúniusban két nagyszabású nemzetközi innovációs rendezvényre is sor került Párizsban: az agrártémájú LFDay-en három, míg a Viva Technology startup rendezvényen nyolc magyar cég vett részt. A magyar vállalatok mindkét eseményen sikeres tárgyalásokat folytattak francia és nemzetközi partnerekkel.
Tovább a teljes cikkre2023. június 20-án négy energetikai technológiákat fejlesztő magyar cég mutatkozott be a milánói „Smart City Now” Konferencián. Közel 500 érdeklődő előtt a Platio Solar Kft., a Thermowatt Kft., a Heatventors Kft., és a Grapesolutions Kft. mutatta be innovatív rendszereit.
Tovább a teljes cikkreA Külgazdasági és Külügyminisztérium július 3-án rendezte meg a 2023. évi Tudományos és Technológiai Konferenciát, melynek idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A több mint kétszáz fő részvételével megtartott tanácskozás kiemelt témája a magyar tudomány és innováció új stratégiai programja, az Országgyűlés által elfogadott Neumann János Program volt.
Dr. Prokopp Tamás klinikai szakorvos 2023 júniusában egyhónapos szakmai gyakorlaton járt a barcelonai San Joan de Déu Kórházban.
Tovább a teljes cikkre2023. június 13-16. között Mexikóba látogatott Dr. Halasi-Kovács Béla, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Halászati Kutatóintézet (MATE HAKI) igazgatója. A kint tartózkodása során több mexikói partnerrel is egyeztetett lehetséges együttműködésekről.
Tovább a teljes cikkre2023. június 1-én Kun Róbert, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont munkatársa, illetve a Miskolci Egyetemről Baracza Mátyás Krisztián mutatta be a rövid és hosszútávú energiatárolási megoldásokkal kapcsolatos kutatásokat és eredményeket a Magyaroroszág Helsinki Nagykövetségén tartott rendezvényen.
Tovább a teljes cikkre2022. május 22-27. között a Perui Magyar Nagykövetség szervezésében Limába látogatott dr. Szolnoky Jenő, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Felnőtt Szívsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa.
Tovább a teljes cikkreA szöuli magyar nagykövetség 2023. május 16-án „Koreai innovációs ökoszisztéma bemutatása” címmel szervezett webináriumot, amelyet Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár nyitott meg a helyszínen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, valamint a XIA ügynökség közreműködésével megtartott rendezvény célja az volt, hogy a szakmai tájékoztatás alapján minél több magyar startup, akcelerátor célozza meg a távoli és tekintélyes dél-koreai startup ökoszisztéma meghódítását. A beszélgetést Marta Allina, a Seoul Startup vezetője moderálta.
Tovább a teljes cikkreA 2023. május 12-28. között került megrendezésre a Romanian Design Week (RDW), a legjelentősebb formatervezői esemény Romániában. Az évente megtartott eseményen immár sokadik éve jelennek meg a fiatal magyar dizájnerek kiemelkedő alkotásai. Idén magyar részről a ZEMA manufaktúra porcelán ékszereit állították ki.
Tovább a teljes cikkre2023. március 31-én ecuadori nagykövetségünk szervezésében került sor a Quitói Nemzetközi Műszaki Egyetem felújított besugárzó üzemének avatási ünnepségére. A magyar Izotóp Intézet Kft. által gyártott berendezések segítségével a kezelt élelmiszerek tovább megtartják minőségüket.
Tovább a teljes cikkre2023. március 18-27. között dr. Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészettudományi Intézetének igazgatója szakmai látogatást tett Kolumbiában. A nyolc napos látogatás során számos kolumbiai egyetem és kutatóintézet vezetőjével tárgyalt a lehetséges együttműködésről a fenntartható erdőgazdálkodás területén.
Tovább a teljes cikkre2023. április 5-én került megrendezésre Cipruson a „sCYence Fair” tudományos fesztivál, amelyen Magyarország nicosiai képviselete is részt vett. A nicosiai rendezvényen az általános és a középiskolás korú diákok ismerkedhettek meg a különböző tudományágakkal.
Tovább a teljes cikkre2023. március 30-án a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Magyar-Belga Drón Fórumot szervezett a drónipari vállalkozások, a szakmai szövetségek és a K+F intézmények részére Brüsszelben. A programon 11 magyar cég, 12 magyar kutatóintézet, számos uniós intézményi szereplő, valamint 14 belga vállalat és kutatóintézet képviseltette magát.
Tovább a teljes cikkre2023. március 30-án a Berlini Magyar Nagykövetség, a Mesterséges Intelligencia Koalíció, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közös szervezésében rendezték meg a „A magyar mesterséges intelligencia ökoszisztéma bemutatása” c. konferenciát Berlinben. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA New York-i magyar főkonzulátus 2021-ben készített és bemutatott kisfilmjei az USÁ-ban dolgozó magyar tudósokat mutatott be. A sikerre és a nagy érdeklődére való tekintettel 2023-ban további portrék készítésével és bemutatásával folytatódott a sorozat. A filmek megvalósulását a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta
Tovább a teljes cikkre2023. március 17-én a tuniszi magyar nagykövetség, Khaled Ben Jemaa, Magyarország tunéziai tiszteletbeli konzulja, és az Université de Tunis El Manar Egyetem közös szervezésében rendezték meg az 1. Magyar-Tunéziai Tudományos Napot Tuniszban. A programra magyar professzorok delegációja utazott az afrikai ország fővárosába
Tovább a teljes cikkre2023. március 14-én a Los Angeles-i főkonzulátus ünnepélyesen felavatta az Oláh György világhírű Nobel-díjas vegyészprofesszor emlékére készített emléktáblát a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Loker Szénhidrogénkutató Intézetében, melynek a professzor alapító-igazgatója volt.
Az emléktábla elkészítése a Külgazdasági és Külügyminisztérium Képzésekért, Ösztöndíjprogramokért és Tudománydiplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásával valósult meg.
A quitoi magyar nagykövetség szervezésében Dr. Jordán Ferenc biológus, a Pármai és az Óbudai Egyetem kutatója 2023 januárjában az ecuadori Cuencai Egyetemre látogatott, hogy közös kutatásokat folytasson Hampel Henriettával, az egyetem Aquatic Ecology laboratórium vezetőjével, valamint Raul F. Vázquez egyetemi kutatóval.
Tovább a teljes cikkre2023. január 28. és február 4. között Dr. Tar Melinda, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) tudományos főmunkatársa, kutatóállomás-vezetője szakmai látogatást tett Etiópiában. Kinntartózkodása során etióp egyetemek és kutatóintézetek vezetőivel tárgyalt a két ország közötti oktatási-kutatási együttműködés lehetőségeiről, illetve a diák és kutatói csereprogramokról.
Tovább a teljes cikkre2022. december 9-én tartották a Montreáli Magyar Tudósklub első találkozóját, amelyet a montreáli főkonzulátus szervezett.
Tovább a teljes cikkre2022. november 24-én Egry Gábor történész, az MTA doktora és a Politikatörténeti Intézet főigazgatója adott elő a Belgiumi Magyar Tudósklub rendezvényén.
Tovább a teljes cikkre2022. december 8-án a kassai magyar főkonzulátus szervezésében magyarországi borászok borait mutatták be szakmai közönségnek.
Tovább a teljes cikkre2022. december 3-án a tokiói magyar nagykövetség szervezésében mutatták be a dr. Németh Zsolt által készített japán-magyar orvosi szótárt. Az ünnepélyes bemutatóra a Stipendium Hungaricum alumni találkozó keretében került sor a tokiói Liszt Intézetben.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2022. december 2-7. között a kirgizisztáni Biskekben és Karakolban programsorozattal emlékeztek Almásy György Kelet-kutató életére és munkásságára. A rendezvénysorozat a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2022. december 13-15. között került sor a „Muographers General Assembly 2022” háromnapos online tudományos konferenciára a Tokió Egyetem és tokiói magyar nagykövetség közös szervezésben.
Tovább a teljes cikkreNovember 22-én a bukaresti Liszt Intézet a román fővárosban működő magyar iskolával, az Ady Endre Líceummal közösen tudományos szakmai napot szervezett középiskolás diákoknak a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Tovább a teljes cikkre
„Semmelweis Szimbóluma” címmel december elején Semmelweis Ignác életét és munkásságát bemutató tablókiállítás nyílt a Vilniusi Orvostudományi Egyetemen
2022. december 7-én tartották a Hollandiai Magyar Tudósklub 9. összejövetelét Hágában a magyar nagykövetség szervezésében. „A ’Big Brother” figyel – avagy a digitális adatgyűjtés és online megfigyelés hatása az internet-társadalomra” címmel Dr. Nagy Veronika, az Utrechti Egyetem Jogi Tanszékének kriminológiai adjunktusa, a Milánói Egyetem nemzetközi tudományos munkatársa tartott előadást
Tovább a teljes cikkre2022. október 20-án a Tokyo Telecom Building épületében tartották meg a Tudósklub rendezvényt a Tokió Egyetem és a tokiói magyar nagykövetség közös szervezésében.
Tovább a teljes cikkre2022. november 22-én a kuvaiti magyar nagykövetség a Kuvaiti Kereskedelmi és Iparkamarával közösen Élelmiszerbiztonság és egészségügyi innováció címmel szervezett szakmai fórumot.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 2022. november 25-én Litkei Máté tartott előadást a zágrábi Liszt Intézetben.
Tovább a teljes cikkre2022. november 24-én dr. Györffy Ágnes az Állami Egészségügyi Központ vezető orvosa tartott online előadást Kijevben a magyar nagykövetség szervezésében
Tovább a teljes cikkreA barcelonai főkonzulátus szervezésében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Dr. Korpás Zoltán történész november 3-án a Barcelonai Királyi Tenisz Klubban az 1956-os forradalom és szabadságharcról, november 7-én pedig a Barcelonai Egyetem hallgatóinak „Spanyol-magyar történelmi epizódok” címmel tartott előadást.
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 2022. november 16-án magyar erdészeti szakemberek látogattak Franciaországba.
Tovább a teljes cikkreAz ulánbátori magyar nagykövetség és a Mongol Tudományos Akadémia közös szervezésében 2022 november 21-én tartották a ’Magyar Tudomány Ünnepe’ tudományos konferenciát, melynek tanulmányaiból magyar és mongol nyelvű kiadvány készül. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2022. november 17-én az oslói magyar nagykövetség online Tudós Estet rendezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. Az esemény előadói Csernai László professzor, elméleti fizikus és Dr. Badics Balázs geológus voltak.
Tovább a teljes cikkreAz ecuadori magyar nagykövetség és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal online szemináriumot szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, mely során bemutatták az ecuadori partnereknek a Horizon Europe európai kutatási keretprogramot és a kétoldalú tudományos együttműködés eddigi magyar tapasztalatait.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2022. november 17-én New York-ban tartott előadást Freund Tamás professzor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Helsinki Magyar Nagykövetség a Magyar Tudomány Ünnepe program keretében 2022. november 16-18-án kerekasztal beszélgetést szervezett, amely keretében a magyar űrkutatás és űripar eredményeit mutatták be. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jött létre.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2022. november 3-13. között a szófiai MUZEIKO múzeum, a bolgár „Csodák Palotája” a tudomány játékos formáján keresztül mutatta be híres magyar tudósok munkásságát a gyerekeknek. A programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2022. november 3-11. között a Sofia Tech Parkban mutatták be a bolgár közönségnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Smart Hungary utazókiállítását a MELBA Design fesztivál keretében. Az utazó tárlat a hazai kortárs innovációt népszerűsíti.
Csíkszeredai Főkonzulátusunk közreműködésével 2022. november 11-12-én a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére „Rendszerváltás vagy hatalomátmentés Romániában?” címmel tartottak történészkonferenciát Gyergyószentmiklóson a romániai rendszerváltás magyar vonatkozásairól. A kétnapos rendezvényen neves történészek, illetve szemtanúk beszéltek a 30 évvel ezelőtti eseményekről.
Tovább a teljes cikkreAz eszéki J.J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke 2022. november 3-30. között átfogó programsorozatot szervez és számos irodalmi programmal tiszteleg a Magyar Tudomány Ünnepe előtt. A program az eszéki magyar főkonzulátus társszervezésében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
2022 november 3-án a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a „Fedőnevük: Marslakók – a magyar tudós emigráció a hidegháborús tudományos hírszerzés fókuszában” címmel rendeztek előadást a stuttgarti Liszt Intézetben. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2022. november 3-án a Brüsszeli Magyar Nagykövetség és a brüsszeli Liszt Intézet közös eseményt szervezett a Belgiumi Magyar Tudósklub keretében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség rendezésében idén 2022. 10. 20. - 11. 06. között került sor a Science Agora tudománynépszerűsítő rendezvényre, melyen a tokiói magyar nagykövetség a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával három online és egy jelenléti előadással, 15 workshoppal, valamint egy saját és két megosztott standdal vett részt. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a világegyetemről, a társadalmi igazságosságról, illetve a müográfiáról szóló előadásokat hallgattak meg az érdeklődők.
Tovább a teljes cikkre2022. november 7-én a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság tudományos találkozót tartott a zágrábi Liszt Intézetben a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2022. október 11. és november 6. között a Gabonakutató kft. kutatócsoportjának fejlesztő mérnöke szakmai tanulmányúton vett részt Ausztráliában. A nprogram keretében kutatóintézetekben tett látogatást Perth-ben, Sydney-ben és Melbourne-ben. A szakmai út a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2021. október 22-én a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként a tokiói Magyar Fesztiválon mutatták be Rubik Ernő „A mi kockánk” c. könyvének japán kiadását. Az esemény a tokiói Liszt Intézet szervezésében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében 2022. október 21-22-én tartották meg a XX. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban, valamint ünnepélyesen megkoszorúzták a tudós dunaszerdahelyi szobrát.
Tovább a teljes cikkre2022. november 3-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a hanoi magyar nagykövetség a Vietnámi Nemzeti Egyetem (VNU) Természettudományi Karán tartott rendezvényt Magyarországon végzett vietnámi professzorok előadásaival.
Tovább a teljes cikkre2022. november 4-én „A nemzeti tudományosság és művészetek erdélyi-székelyföldi kiválóságai” címmel tartottak tudományos konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a csíkszeredai magyar főkonzulátus, az Erdélyi Múzem-Egyesület Csíki Fiókegyesülete és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara közös szervezésében.
Tovább a teljes cikkre2022. október 26-án a hongkongi magyar főkonzulátus munkatársai előadást tartottak a City University of Hongkong-on, ahol Magyarországot és a magyar tudományos eredményeket mutatták be az ott tanuló diákoknak.
Tovább a teljes cikkre2022. október 19-26. között öt kontinens 3037 kiállítójának részvételével, 176 ezer látogató érdeklődése mellett rendezték meg a „K2022” műanyagipari kiállítást Düsseldorfban. A düsseldorfi magyar főkonzulátus a kiállításon K+F+I kisérőrendezvényt tartott a „Reciklátumok – kihívások a műanyagok körforgásában” címmel. A rendezvény a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2022. október 18-án Prof. Dr. Panyi György, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének igazgatója tudományos előadást tartott az UNAM Biotechnológiai Intézetben Mexikóvárosban. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreLengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára 2022. október 15-én, az Európai Egyetemek Rektori Közgyűlésén vett részt a Semmelweis Egyetemen. A nemzetközi konferencia a Tempus Közalapítvány és az EUniWell (European University for Well-Being) Európai Egyetemi Szövetség közös szervezésében valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA 2022. október 7-én a pozsonyi magyar nagykövetség a Fórum Kisebbségkutató Intézettel közösen konferenciát szervezett Somorján Gyönyör József születésének 100. évfordulója alkalmából „Lesz-e végre igazi hazánk?” címmel.
Tovább a teljes cikkre2022. június 7-én dr. Szili-Török Tamás kardiológus, az Erasmus Medical Center docense és klinikai vezetője tartott előadást a Hollandiai Magyar Tudósklub tagjainak „A robotsebészet jelene és jövője az egészségügyben” címmel.
Tovább a teljes cikkreA KKM támogatásával 2022. május 17-22. között Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői három indiai egyetemmel folytattak megbeszéléseket.
Tovább a teljes cikkreA New York-i magyar főkonzulátus által készített kisfilmekben az USA-ban dolgozó magyar tudósok mutatkoznak be, akiknek az életútjából mindenki motivációt meríthet.
Tovább a teljes cikkre2022. április 14-én a klímaváltozásról és a klímavédelemről szerveztek programot a szófiai Liszt Intézet közreműködésével.
Tovább a teljes cikkreA V4+Izrael Kutatási, Fejlesztési és Innovációs munkacsoportja harmadik alkalommal hirdet pályázatot induló vállalkozások előmozdítására.
Tovább a teljes cikkre2022. április 7-én ,,A V4-országok legjobb gyakorlatai a fenntarthatóbb jövőért” címmel a magyar elnökség rendezésében V4-es programot tartottak Bangkokban.
Tovább a teljes cikkreA magyar V4 elnökség keretében március 10-én megtartott konferencia szakértői (Keresztúry Árpád, a Magyar Divat és Design Ügynökség Igazgatója; Veronika Pařízková, a Czechdesign magazin alapító-főszerkesztője; Marjatta Itkonen-Tomaszewski, az Aalto Egyetem grafikus professzora; Michala Lipková, a Pozsonyi Egyetem Design Intézetének igazgatója) igyekezték közelebb hozni a finn közönséghez a külföldön még mindig kevéssé ismert közép-kelet európai tervezőipart.
Tovább a teljes cikkre„A kulturális örökség digitalizálása” címmel megtartott tanácskozáson a résztvevők a magyarországi eredményekkel ismerkedhettek meg.
Tovább a teljes cikkreA magyar nagykövetség 2022. március 23-án szervezett „Nemzeti laboratóriumok a magyarországi innovációs ökoszisztémában” című rendezvényén tartottak előadást a magyar intézmények képviselői.
Tovább a teljes cikkreNagy érdeklődés övezte a márciusi Mino-washi-paper International Exhibition „Its’s right here” kiállítását, ahol számos magyar alkotást is láthatott a japán közönség. A tokiói nagykövetség társszervezőként vett részt a kiállítás megvalósulásában.
Tovább a teljes cikkreKözel 150 hazai és külföldi szakember vett részt a V4 országok és Japán kutatási és innovációs együttműködésének bemutatását célzó 2022. március 9-i tudománydiplomáciai rendezvényen, amely a magyar V4 elnökség programjaként hibrid formában valósult meg. A nemzetközi szemináriumot a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal, a budapesti japán nagykövetséggel, valamint a V4 partnerországok kutatás-fejlesztést finanszírozó ügynökségeivel együttműködve szervezte.
Tovább a teljes cikkreA magyar V4 elnökség a mesterséges intelligenciáról szervezett szemináriumot Kanadában visegrádi országok részvételével.
Tovább a teljes cikkre2022. február 22-én a tokiói nagykövetség adott otthon a Tokiói Magyar Tudósklub rendezvényének, amelynek Oláh László, a Tokiói Egyetem Nemzetközi Virtuális Müográfiai Intézetének kutatója volt a vendége.
Tovább a teljes cikkre2021. december 16-28. között online rendezvényen mutatkoztak be magyar vállalatok Újdelhiben, Bangalore-ban, és Colomboban
Tovább a teljes cikkreA 2021. december 13-15. között a városfejlesztéssel kapcsolatos magyar termékeket és szolgáltatásokat ismerhetett meg az azeri közönség.
Tovább a teljes cikkreAz innsbrucki főkonzulátus a “Magyarok, akik hatással voltak a világ fejlődésére” címmel egy 3D virtuális kiállítást szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében Ausztriában. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
A hongkongi magyar főkonzulátus ismeretterjesztő programot szervezett Magyarországról a helyi középiskolások számára.
Tovább a teljes cikkre2021. november 25-én Magyar-Kanadai Elektromobilitási és Autonóm Járművek szemináriumot rendeztek az Ottawai Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium közös szervezésében. Az online szemináriumot Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Dr. Vass-Salazar Mária nagykövet nyitották meg.
Tovább a teljes cikkre2021. december 14-én a pekingi nagykövetség szervezésében a NOVOFER Alapítvánnyal és a Chongqing Mobike Culture Communication Co.-val együttműködésben, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a magyar tudományos sikerek kulcsát két kiemelkedő magyar, Gábor Dénes és Rubik Ernő személyén keresztül mutatták be.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából idén is számos programmal várták az érdeklődőket a külképviseletek és a Liszt Intézetek szerte a világban.
Tovább a teljes cikkre„Women on a Difficult Path – Hungarian Women in Science and Business” címmel tartottak pódiumbeszélgetést december 7-én a New York-i főkonzulátus szervezésében.
A ljubljanai Liszt Intézet, a hagyományoktól eltérően a járványhelyzet miatt az „Ismerjétek meg a Rubik-kockát!” címmel online műhelyt szervezett, melynek házigazdája Nik Škrlec szlovéniai televíziós műsorvezető, „celeb” volt, , aki rendszeresen Rubik-kockával a kezében jelenik meg a szlovén médiában.
Tovább a teljes cikkreA Fodor István Kutatóközpont alapításának 10 éves évfordulóját ünnepelve november 11–12. között tudományos konferenciát rendezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A rendezvényen elismert kutatók a kárpátaljai magyar természettudományosság helyzetéről számoltak be. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreGábor Dénes magyar fizikus híres találmányát, a holográfiát népszerűsítette a bukaresti Liszt Intézet a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, Romániában. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreIdén rendhagyó témával ünnepelték a magyar tudományt Helsinkiben. A futball, mint tudomány – a sportág kutatásának és fejlődésének új irányai címmel tartott Szeróvay Mihály finn nyelvű előadást a helsinki Liszt Intézetben. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreAz ottawai magyar nagykövetség szervezésében november elején Kanadában tartott előadássorozatot Rubik Ernő. A rendezvények fontos célja volt, hogy felhívja a figyelmet a magyar kreativitásra és innovációs potenciálra.
Tovább a teljes cikkre2021. november 23-án a „Találjuk fel együtt a jövőt!” címmel rendeztek programot Szöulban Gábor Dénes emlékév keretében.
Tovább a teljes cikkre2021. november 23-án a fiumei Városi Tanács nagytermében a Fiumei Szabad Állam Egyesület, a Coppieters Alapítvány és Rijeka Város Múzeumának szervezésében „Fiume város aranykora Ciotta idején” címmel tudományos konferenciát tartottak.
Tovább a teljes cikkre2021. november 16-án a hágai nagykövetség szervezésében tartották a Hollandiai Magyar Tudósklub hetedik találkozóját, ahol Vancsó Gyula professzor, a Twentei Egyetem tanára, az MTA külső tagja tartott előadást „Polarizálódó Tudomány egy Polarizálódó Világban” címmel, a Hungarian Corner magyar étteremben.
Tovább a teljes cikkre2021. november 09-én az ulánbátori nagykövetség és a Mongol Tudományos Akadémia a magyar-mongol régészeti expedíció 60. évfordulója alkalmából Magyar-Mongol Tudományos Együttműködés Konferenciát szervezett.
Tovább a teljes cikkre2021. november 4-én három innovatív energetikai megoldásokkal foglalkozó magyar startup mutatkozott be a zürichi Energy and Cleantech Startup Day rendezvényen.
Tovább a teljes cikkre2021. november 20-án a Los Angeles-i főkonzulátus és Nyugati Parti Magyar Tudósklub a Magtár - Hungarian Cultural Alliance épületében közösen rendezte meg a Magyar Tudomány Napját, melynek a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott mottója „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz ” volt.
Tovább a teljes cikkre2021. november 12-én a berlini nagykövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Bay Zoltán Nemzeti Alkalmazott Kutatóintézet-Hálózat a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából „Alkalmazott kutatási szimpózium/a Bay Zoltán Nemzeti Alkalmazott Kutatóintézet-Hálózat bemutatása” címmel konferenciát szervezett.
Tovább a teljes cikkre2021. november 10-én a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság a zágrábi nagykövetséggel közösen Bulcsú László horvátországi magyar-horvát nyelvészprofesszor tiszteletére tudományos tribünt és könyvbemutatót rendezett, a zágrábi Liszt Intézetben, ahol bemutatásra került a „A teljesség mécsvilága” c., tanulmánykötet.
2021. november 5-én a stuttgarti főkonzulátus és a Liszt Intézet közös szervezésében Dombi Péter, a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatócsoport vezetője, Gábor Dénes-díjas lézerfizikus professzor szakmai találkozón vett részt a Stuttgarti és a Tübingeni Egyetem vezető kutatóival.
Tovább a teljes cikkre2021. november 4-én Kumin Ferenc nagykövet – a londoni Nagykövetség Gábor Dénes emlékévének keretében, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmával - felavatta Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus londoni nyughelyén állított emléktáblát.
Tovább a teljes cikkre2021. november 12-13. között tartották „ A II. Egységben a magyar diaszpóra” című konferenciát, a főkonzulátus és az Innsbrucki Egyetem Nyelvészeti Intézetének szervezésében, ahol a magyar nyelvoktatásban szerzett jó gyakorlatok, illetve a szervezetek közötti együttműködés erősítése volt napirenden.
Tovább a teljes cikkre2021. november 4-én Magyarország V4 elnökségi időszakában a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként cseh lengyel magyar és szlovák részvétel mellett mesterséges intelligencia (MI) tanácskozást rendezett a magyar nagykövetség.
Tovább a teljes cikkre2021. október 16-án a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként a tokiói Magyar Fesztiválon mutatták be Karikó Katalinról, az Egyesült Államokban élő, híres magyar tudós munkásságáról készült könyvet. A kötet megvalósulásához a tokiói nagykövetségünk is hozzájárult.
Tovább a teljes cikkreA magyar V4 elnökség keretében rendeztek energiabiztonsági szemináriumot Azerbajdzsánban 2021. november 15-én.
Tovább a teljes cikkreA berlini Collegium Hungaricum és a Szlovén Kulturális Centrum együttműködésében rendeztek szimpóziumot a tudományos módszerek alkalmazásának lehetőségeiről a művészet és a design területén.
Tovább a teljes cikkre2021. november 3-án az eszéki J.J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke szervezésében irodalmi programmal tisztelegtek a Magyar Tudomány Ünnepe előtt. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2021. 11. 03-07 között a koronavírus-járvány miatt ismét online rendezték meg a Science Agora tudománynépszerűsítő rendezvényt a Japán Tudományos és Technológiai Ügynökség rendezésében.
Tovább a teljes cikkre2021. november 4-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Gábor Dénesre, a holográfia feltalálójára, Nobel-díjának 50. évfordulójára emlékeztek. A program a stuttgarti Liszt Intézetben a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudományos Akadémia minden évben a „Magyar Tudomány Ünnepe” programsorozattal ünnepli megalapításának napját. A korábbi évek hagyományát követve a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2021-ben is csatlakozik társszervezőként a programhoz.
Tovább a teljes cikkreA hálózat a magyar V4 elnökség programjában három visegrádi ország fővárosában, Pozsonyban, Prágában és Varsóban mutatkozott be október 11-13. között.
Tovább a teljes cikkre2021. szeptember 28-29-én hidrogénstratégiai konferenciát rendeztek a bécsi magyar nagykövetségen.
Tovább a teljes cikkreLajtha Lászlóra, a manchesteri Rákkutató Intézet első igazgatójára emlékeztek az angliai városban a brit-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából.
Tovább a teljes cikkreA müncheni autóipari kiállítás alkalmából szervezett üzleti konferenciát a müncheni főkonzulátus és a DialogUngarn Német-Magyar Üzleti Hálózat a magyarországi autóipari befektetési lehetőségekről.
Tovább a teljes cikkreA Berlini Magyar Nagykövetség adott otthont a Heinrich Teller Bőrgyógyászati Konferenciának.
Tovább a teljes cikkreMagyar-horvát kardiológiai együttműködést bemutató kiállítás nyílt 2021. július 13-án a zágrábi Magyar Kulturális Intézetben. Őszi Szilvia fotóit augusztus 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Tovább a teljes cikkreMagyar erdészeti kutatók és erdőgazdálkodási szakemberek tettek Franciaországban látogatást március 15-től 19-ig, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2021. január 13-án Porkoláb Miklós professzor Recent Progress in Magnetic Fusion Energy Research címmel átfogó előadást tartott. Az online eseményt a Főkonzulátus a New York-i Magyar Tudományos Társasággal (Tudósklub) közösen szervezte.
Tovább a teljes cikkre2020. december 9-én a brüsszeli Nagykövetség online eseményt szervezett, a Belgiumi Magyar Tudósklub rendezvénysorozat keretében. Az eseményen Prof. Dr. Merkely Béla, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem rektora és a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika igazgatója tartott előadást. A program a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. december 10-én az oslói Nagykövetség online eseményt szervezett. A Tudós Est nyolcadik alkalommal, ezúttal digitális formában került megrendezésre, központi témája a norvég felszíni vizek védelme és az árvizek előrejelzése volt. A program a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részét képezte.
Tovább a teljes cikkre2020 novemberében a Szófiai Magyar Kulturális Intézet fotókiállítást szervezett, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan. A kiállítás Francsics László asztrofotós képeiből készült.
Tovább a teljes cikkre2020. szeptember 26-október 2. között került megrendezésre a Sofia Science Festival, idén már tizedik alkalommal, a British Council szervezésében, melyen hazánkat Asztalos Lilla gépészmérnök képviselte. A programon történő részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. december 2-5. között került megrendezésre a 10. International Conference on Sustainable Waste Management towards Circular Economy című konferencia, melyen az újdelhi nagykövetség szervezésében egy magyar szekcióra is sor került, hat előadással.
Tovább a teljes cikkre2020. november 30-án és december 1-én a bakui Nagykövetség a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, „Digitális Magyarország” címmel szakmai konferenciát rendezett. Az esemény a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, az ADA Egyetemmel együttműködésben valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. november 1-től kezdődően a são paulo-i főkonzulátus közösségimédia-kampányt kezdeményezett, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kötődően. A program végén kvízjátékon vehettek részt az érdeklődők, melyen magyar termékekből álló ajándékcsomagot sorsoltak ki.
Tovább a teljes cikkre2020. november 26-án került megrendezésre a Magyar-Román Üzleti Fórum, idén nyolcadik alkalommal. Az esemény a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. kolozsvári irodájának társszervezésében, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó programként valósult meg. A rendezvény megvalósítását a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.
Tovább a teljes cikkre2020 novemberében Magyarország jakartai Nagykövetsége több programmal vett részt a Jakartában megrendezett Európai Felsőoktatási Vásár (European Higher Education Fair – EHEF) rendezvényein. A részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a Tempus Közalapítvány szakmai segítségével valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. november 15-én a ljubljanai Magyar Kulturális Intézet a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan rendhagyó eseményt szervezett, melynek középpontjában a Rubik-kocka állt.
Tovább a teljes cikkre2020. november 12-én került megrendezésre a „Magyar lézerkutatási szimpózium – Az ELI-ALPS Lézer Kutatóintézet bemutatása” című rendezvény, online formában. Az esemény a berlini Nagykövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az ELI-ALPS Lézer Kutatóintézet társszervezésében valósult meg, a Berlin Science Week és a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat elemét képezte.
Tovább a teljes cikkre2020. november 25-én a Müncheni Főkonzulátus bajor-magyar smart city konferenciát szervezett, bajor-magyar testvérvárosok részére. A program megvalósulását a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.
Tovább a teljes cikkre2020. november 15-22. között a tokiói Nagykövetség online tudományos ismeretterjesztő előadással jelent meg a Science Agora tudománynépszerűsítő rendezvényen. A részvétel a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020 novemberében, Szöulban három alkalommal szerveztek a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó programot, melyek keretében dél-koreai diákok többek között megismerkedhettek Magyarország kulturális értékeivel és tudományos eredményeivel.
Tovább a teljes cikkre2020. november 15-én és 21-én a manchesteri Főkonzulátus két, a Magyar Tudomány Ünnepéhez köthető programot szervezett. A programok az észak-angliai magyar iskolák részvételével valósultak meg, a diákok ezáltal megismerkedhettek a kutatói életpályával.
Tovább a teljes cikkre2020. november 23-án a torontói főkonzulátus a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan online konferenciát rendezett, a jelenkori magyar tudományos eredmények és innovatív megoldások bemutatását előtérbe helyezve.
Tovább a teljes cikkre2020. november 17-én New Yorkban került megrendezésre a „Connect & Create - Hungarian startups on their way to New York” című online rendezvény, melyen három magyar startup mutatkozott be, szakmai közönség előtt. A program megvalósulását a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.
Tovább a teljes cikkre2020. november 6-án az almati főkonzulátus és a Kazah Közlekedési Egyetem online konferenciát szervezett, melynek keretében Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője „Tiszta energia, tiszta mobilitás: politika, szabályozás és üzleti modellek” címmel tartott előadást. A program a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részét képezte.
Tovább a teljes cikkre2020. november 11-én az oslói Nagykövetség a Magyar-Norvég Kereskedelmi Kamarával közösen webináriumot szervezett, a ZalaZone járműipari tesztpálya norvégiai és izlandi népszerűsítése érdekében. Az eseményen 11 norvég cég, 3 norvég egyetem és 1 izlandi egyetem képviseltette magát. A rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. november 10-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából került sor Evžen Gál Cesty a portréty moderní maďarské literatury v českém kontextu (Utak és portrék - a modern magyar irodalom cseh kontextusban) című irodalomtörténeti könyvének bemutatójára. A könyvbemutató a szerző részvételével online formában zajlott, cseh nyelven. Az esemény a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részét képezte.
Tovább a teljes cikkre2020. október 26-án a tel-avivi magyar nagykövetség „Az élettudományok és a digitális egészségügy jövője a koronavírus utáni világban” címmel webináriumot szervezett. Az esemény a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részét képezte, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. november 3-án a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben rendezvényt tartottak, „Épített jövő a múlt fényében. Fenntartható emlékvédelem a 21. században Schulek Frigyes halálának 100. évfordulója alkalmából” címmel. Az esemény a német nyelvterületen működő kulturális intézetek együttműködése részeként valósult meg, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2020. október 28-án került megrendezésre a tokiói magyar Kulturális Intézetben a „Tessellation on 3x3x3 Cube. New mathematics behind Rubik’s Cube” rendezvény, a Tudósklub keretében. Az esemény a Japán Tesszalációs Dizájn Szövetség, a tokiói magyar Kulturális Intézet, valamint a tokiói magyar Nagykövetség szervezésében valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. szeptember 14-20. között, idén tizenötödik alkalommal rendezték meg Észtországban a Tallinni Design Fesztivált, melyen a MOME is részt vett, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2020. október 17-én a tokiói magyar Kulturális Intézetben megrendezésre került az „Innovatív Magyarország” című program, mely a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat első rendezvényét képezte. Az esemény a Fiatalok Keresztény Egyesülete (Young Men’s Christian Association – YMCA) japán országképviselete, a tokiói magyar Kulturális Intézet és a tokiói Nagykövetség szervezésében valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. október második hetében megrendezésre került a Startup World Cup and Summit, valamint a V4 Startup Force program Prágában, a Prágai Nagykövetség társszervezésében, illetve partneri támogatásával. A Startup World Cup and Summit rendezvényen történő magyar részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. szeptember 23-án Tokióban a tokiói nagykövetség, a Tokiói Magyar Kulturális Intézet, valamint a Rubik-kocka hivatalos japán partnere sajtótájékoztatóval egybekötött kiállítás-megnyitót szervezett, a Rubik-kocka japán debütálásának negyvenedik évfordulója alkalmából. A program a Tudománydiplomáciai Főosztály, valamint a Külföldi Magyar Intézetek és Évadok Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2020. szeptember 7-11. között interaktív kiállítással vett részt Finnországban a Maform Design Studio, a Helsinki Design Week programsorozat keretében. A magyar részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Romanian Design Week (RDW) a legjelentősebb formatervezői esemény Romániában, melyen a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával idén is kiemelt figyelmet fordított a kreatív iparágakban alkotó fiatal magyar pályakezdők és formatervezők romániai bemutatására, a két ország szakemberei közötti kapcsolatépítésre.
Tovább a teljes cikkre2020. augusztus 15-én Csungkingban Rubik-kocka kirakó verseny megrendezésére került sor, a város központjában található World Financial Center felhőkarcoló 73. emeletén.
Tovább a teljes cikkre2020. július 16-án Minszkben, a Nemzeti Marketing és Konjunktúraközpont konferenciatermében Magyarország Minszki Nagykövetsége prezentációt tartott a ZalaZone projektről.
Tovább a teljes cikkre2020. március 3-4. között Münchenben, külső helyszínen szakmai konferenciát és kiállítást szerveztek, melyen az AVL-ZalaZone Kft. is részt vett.
Tovább a teljes cikkreHét magyar cég részvételével, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és az Invest India közreműködésével rendezte meg Magyarország Nagykövetsége Újdelhi az 1. Magyar-Indiai Innovációs Workshopot 2020. január 08-án, mely fókuszpontjában a környezetvédelem és mezőgazdaság állt.
Tovább a teljes cikkreMumbaiban, az Indian Institute of Technology (IIT) campusának területén 2020. január 3-5. között immár 23. alkalommal került megrendezésre a Techfest - Bombay, Ázsia legnagyobb, diákok által szervezett műszaki-tudományos-technológiai fesztiválja. A rendezvényen a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. közreműködésével magyar részről Lombiq Technologies és a Bookr Kids képviseltette magát.
Tovább a teljes cikkre2019. december 09-12. között „High-tech kapcsolatrendszer és startup ökoszisztéma kiépülésének elősegítése” címmel a tokiói magyar nagykövetség a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával kapcsolatépítő előadói körutat szervezett alumínium hab és alumínium akkumulátor fejlesztés témakörében, melyen Babcsán Norbert a Miskolci Egyetem professzora és az Innobay cég vezetője vett részt és adott elő.
2019. november 12-15 között Magyarország Taskenti Nagykövetségének szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Üzbegisztánba látogatott a Szent István Egyetem képviseletében Dr. Szabó István egyetemi tanár, oktatási és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, aki megbeszélést folytatott a Taskenti Agrár Egyetemen Batirjon Sulaymonov rektorral. Szabó István rektorhelyettes a Taskenti Agrár Egyetemmel együttműködési megállapodás megkötését, közös oktatási programok beindítását (pl. Erasmus, Stipendium Hungaricum), illetve szakmai együttműködést javasolt, valamint egy kihelyezett képzési program és „double degree” program beindítását.
Tovább a teljes cikkre2019. november 22-én a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával „Antimicrobial Resistance – Learning from Semmelweis” címmel magyar-japán orvostudományi szemináriumot rendezett a tokiói nagykövetség a magyar-japán kapcsolatok felvételének 150 évfordulójához, valamint a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó tudományos rendezvényként Tokióban.
Tovább a teljes cikkre2019. december 18-án a bakui nagykövetség a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a bakui pályaudvar központi várótermében megnyitotta „Kandó Kálmán 150 - Magyar Vasút” című kiállítását.
Tovább a teljes cikkreA „Kalászosok és alternatív pillangósok abiotikus rezisztencia-nemesítése és együttműködés elindítása” címen jóváhagyott TDF-projekt keretében Tar Melinda, a NAIK NÖKO igazgatója látogatást tett Marokkóban, ahol szakmai programja keretében találkozott az INRA, az ICARDA, az IAV Hassan II és a meknèsi École Nationale d’Agronomie (ENA) kutatóival és oktatóival.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósuló tudósklub sorozat keretében Dr. Pálfi György (Szegedi Tudományegyetem, Embertani Tanszék) és Dr. Gyimesi Tímea (Szegedi Tudományegyetem, Francia Tanszék) tanszékvezető egyetemi docensek szakmai látogatás tettek Párizsban.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Tokiói Nagykövetségének szervezésében 2019. december 6-án került sor a Nemzeti Művészeti Központ (National Art Center Tokyo – NACT) Auditóriumában a Magyar-japán ipari kapcsolatok 150 éve (150 Years of Hungary-Japan Industrial Relations) elnevezésű szemináriumra. A rendezvény mely Orbán Viktor miniszterelnök úr japán látogatása alatt rendezett eseményeink közé tartozott a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkre2019. december 4-6. között ötödik alkalommal rendezték meg a Dél-afrikai Tudományos Fórumot Pretoriában, amelyen Magyarország pretoriai Nagykövetsége ismét önálló kiállítóként vett részt. A standon óriási érdeklődés volt a magyarországi felsőoktatási tanulmányi lehetőségek és különösen a Stipendium Hungaricum ösztöndíjak iránt. A rendezvényen részt vett és a standon látogatás tett Schanda Tamás innovációs és technológiai miniszterhelyettes is. Az esemény mintegy 40 országból több mint 3 000 döntéshozót, kutatót, tudóst és más érdeklődőt vonzott.
Tovább a teljes cikkre2019. 12. 17-én tartotta meg éves közgyűlését az Izraeli-Magyar Tudóstársaság. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a külképviseleten megrendezett esemény kiutazó vendégei voltak a Széchényi István Egyetem képviselői, köztük Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes és Hanula Barna, az AUDI Tanszék vezetője, akik kollégáikkal a Nagykövetség által szervezett többnapos tanulmányúton vettek részt.
Tovább a teljes cikkreAz „Erdészeti és faipari együttműködés erősítése marokkói és magyar gazdasági és tudományos szereplők között” c” címen jóváhagyott tudománydiplomáciai projekt keretében Borovics Attila, a NAIK ERTI igazgatója szakmai látogatást tett Marokkóban, ennek során találkozott a NAIK együttműködő partnere, a CRF kutatóival, valamint terepi programon vett részt a taza-i regionális erdészeti igazgatóság területén, továbbá több faipari illetve energetikai hatékonysági ügynökség szereplővel is találkozott.
Tovább a teljes cikkre2019. december 13-án Phoenix-ben (Arizona) véget ért a Los Angeles-i Főkonzulátus által szervezett és a Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott II. USA Nyugati-parti Innovációs Expo (2019. november-december) programsorozata. Három helyszínen (Los Angeles, Szilícium-völgy, Phoenix) kilenc sikeres hazai startup vállalkozás számára – Signall, Commsignia, Fligby, Aeriu, Innova Solutions, Geomant, Blueshift Memory, YourAnastomosis, Benefit Barcode Inc. – biztosított a Főkonzulátus közvetlenül, illetve közvetetten is lehetőséget arra, hogy több amerikai kockázati tőkebefektető, inkubátor ház, innovációs központ, illetve számos amerikai startup vállalkozás vezetője és potenciális felvevőpiaci partner előtt bemutatkozhasson az amerikai piacon.
Tovább a teljes cikkreA 19. alkalommal megrendezett nemzetközi robotikai fesztivál, a Robotex International az egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő ilyen jellegű fesztivál, amely a téma nemzetközi szakértőinek előadásai mellett kiállításra és robotikai versenyekre is terepet kínál.
A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a fesztiválon a pécsi-jyväskyläi, kettős székhelyű ÉlményMűhely (www.elmenymuhely.hu / www.experienceworkshop.org) vezetője, dr. Fenyvesi Kristóf vett részt.
2019. december 11-én ünnepélyes keretek között Haupt Erik nagykövet, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával átadta az 1837-es sorszámú egyedi Gömböcöt Professzor Athanasios Tsakisris úrnak, az Athéni Egyetem (National and Kapodistrian University of Athens) rektorhelyettesének.
Tovább a teljes cikkreAz önvezető gépjármű technológia fellegvárában, a Szilícium-völgyben is egyre nagyobb a bizonytalanság szakemberek körében az ötös szintű, teljesen autonóm gépkocsik becsült megjelenésének és elterjedésének idejét illetően – derült ki a TDF által is támogatott „The Challenges of Autonomous Vehicle Design and Testing”, vagyis „Az önvezető gépjárművek tervezési és tesztelési kihívásai” címmel meghirdetett, 2019. december 4-i szimpóziumon.
Tovább a teljes cikkre2019. november 20-án a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával „Heinrich Teller Bőrgyógyászati Konferencia” megrendezésére került sor a Berlini Magyar Nagykövetségen, a Vivantes Klinikum Neukölln, a Német-Magyar Bőrgyógyászati Társaság, a Gábor Dénes Tudományos Társaság, valamint a Berlini Nagykövetség szervezésében.
Tovább a teljes cikkre2019. november 28-29-én került megrendezésre Phnompenben a magyar agrárinnováció bemutatására irányuló Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott projekt. A 2 napos előadás és bilaterális tárgyalássorozatra kiutazott magyar szakértő részletes prezentációt tartott agrár innovációs termékeinkről és azok megjelenéséről különböző ázsiai országokban megvalósult projektjeinkben.
Tovább a teljes cikkreA NAIK HAKI és az INAPESCA által aláírt együttműködési megállapodás keretében a következő évek munkatervének egyeztetése érdekében az INAPESCA vezetése 2019. október 7. és 11. között a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával látta vendégül Dr. Halasi-Kovács Béla HAKI igazgatót, valamint Kovács Gyulát az intézet Halbiológia osztályának vezetőjét. A látogatás során a magyar nagykövetség munkatársai az eredményes munkához jelentős személyes támogatást nyújtottak.
2019. december 5-én a Müncheni Főkonzulátus a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valamint a Smartpolis és az Urban Institute Zrt. közös szervezésében került megrendezésre a Smart City tudománydiplomáciai konferencia, mely a magyar-bajor együttműködési pontok beazonosítása érdekében a digitálisplatformok útján elérhető közlekedési megoldásokra fókuszált. A 30 fős rendezvényen többek között részt vett a Budapesti I. Kerületi Önkormányzat, Augsburg, München, az Urban Institute, valamint több német és magyar start-up képviselője.
A Startup Campus Berlin, a berlini Magyar Nagykövetség, valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és közös szervezésében 2019. október 29-én került sor a „Startup Campus – Health Week Berlin Conference & Pitch Evening” c. rendezvényre, melynek keretén belül 7 digitális egészségügyi innovációval foglalkozó magyar informatikai startup cég mutatkozott be az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a „Berlin Health Week” nemzetközi programhoz kapcsolódóana a berlini Magyar Nagykövetségen.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) görögországi partnere az ALX kft., továbbá Magyarország Nagykövetsége Athén és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, valamint közös szervezésében került megrendezésre 2019. november 22-én Athénban egy startup roadshow és minikonferencia, melynek keretében meghívott előadók közreműködésével ismerkedhettek meg a görög érdeklődők a magyar startup szcénával. A "Smart Cities & Sustainable Energy Management" című rendezvénynak a magyar innovációs, tudományos és technológiai eredmények bemutatása mellett nem titkolt célja volt az üzleti kapcsolatok fejlesztése is.
Tovább a teljes cikkreA „Technológiai megoldások ismertetése a tevetejre, mint élelmiszeripari alapanyagra vonatkozóan” című, Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósult projekt - október 9-11 közötti - megvalósítása során a Tunéziába kiutazó magyar szakemberek és a tuniszi nagykövetség munkatársai egyetemi oktatókkal, kutatóintézeti vezetőkkel, szakmai és érdekképviseleti felelősökkel, valamint területi önkormányzati képviselőkkel való találkozásokon keresztül igyekeztek föltérképezni a magyar technológia és tudás transzferének minél eredményesebb formáját, keretrendszerét.
Tovább a teljes cikkre2019. november 26-án valósult meg a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a Hungarian Tech Night (Hungarian Tech Day) esemény New Yorkban. Az esemény háttere egyrészt a 2018. tavaszán létrejött European Tech Initiative (ETI), melyben a New York-i Főkonzulátus (NYFK) is részt vesz, s célja, hogy az európai országok közösen népszerűsítsék a rendezvényeiket a New York-i ökoszisztémában, így segítvén egymást információval és tapasztalatmegosztással. Másrészt, a 2019 nyarán átadott Washington-i Business Promotion and Development Campus (BPDC) akcelerátor programja keretében az első magyar startup csoport (6 cég: Aleas, Blackbelt, Geomant, Quadron, Talk-a-bot, Visoft) ez év novemberében érkezett az USA-ba.
Tovább a teljes cikkreFurfang és kreativitás: magyar játék és design a tanulásban nevű programsorozat keretében több eseményre került sor Helsinkiben, a KKM Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával
Tovább a teljes cikkreA Route4U magyar cég – a KKM Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával – részt vett a Salon des Maires kiállításon Párizsban 2019. november 19-21. között, amely a legfontosabb fórum Franciaországban, melyen az önkormányzatok és innovatív vállalati megoldások találkoznak. A cég sikerrel mutatta be a rendezvényen mozgássérültek akadálymentes közlekedését lehetővé tevő mobil applikációját, továbbá a nagykövetség külgazdasági irodájának támogatásával tárgyalást folytatott a 2024-es párizsi olimpia szervezéséért felelős vállalatokkal, az innovatív megoldások tesztelésében és használatában élenjáró agglomerációs település, Issy-les-Moulineaux polgármesteri hivatalával, valamint a párizsi önkormányzat innovációs igazgatójával.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Lisszaboni Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. november 5-7. között Európa legjelentősebb ICT konferencia-sorozatán, a Web Summit-on, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal (BVK) közös szervezésben, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), illetve a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) közreműködésével magyar standot működtett, melyen öt versenygyőztes startup mutatkozhatott be a szakmai nagyközönség előtt. Emellett az eseményhez köthető nagykövetségen megrendezett „Magyar Tudomány Ünnepe” networking esten több, mint 100 vendég előtt mutatkoztak be a „X. Be Smart” verseny győztes startupjai: a CASP, a Family Finances, a Péntech, a Sineco és a Wine Data cégek.
Tovább a teljes cikkre2019. november 8-án a Magyarország Bakui Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a bakui Múzeum Központban megnyitotta „The theater revolution of the Hungarians and the Bauhaus”- című kiállítást.
Tovább a teljes cikkreA tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott „Befektetés ígéretes startupokba a Szilícium-völgyben” című, „VC trends in Silicon Valley from Blitzscaling to Profits” névvel meghirdetett, Magyarország San Francisco-i Alkonzulátusa és az Amerikai Egyesült Államok Szilícium-völgy-i Innovációs és Tudományos Társaságának közös szervezésű workshopja 2019. november 12-én sikeresen megvalósult. Az esemény a V4+ országok (Central European connection, CEc) helyi képviselőinek erre az évre meghirdetett Soft Landing in Silicon Valley sorozatának a magyar fél által szervezett része.
Tovább a teljes cikkre2019. november 21-22-én Prof. Tamás János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének vezetője előadást tartott a Delhi Egyetemen és a Jawaharlal Nehru Egyetemen (Környezetvédelmi Iskoláiban) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Podgoricai Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. november 13-án a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából „Az éghajlatváltozás kihívásai az erdőgazdálkodásban” címmel konferenciát rendezett, melyen magyar és montenegrói kutatók, szakemberek osztották meg tapasztalataikat, illetve ismertették tudományos kutatásaik eredményeit.
Tovább a teljes cikkre2019. november 14-én Magyarország beregszászi konzulátusa a tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a CED Kft. beregszászi irodájával közösen megrendezte „A családorvosi rendelőhálózat eszközei, csecsemő- és terhesgondozás magyarországi tudástára, orvosi magánrendelők és laborok kialakítása, felszerelése” c. szakmai konferenciát. A konferencia általános alapgondolata a magyarországi egészségügyi rendszer jó gyakorlatainak bemutatása, továbbá az innovatív és minőségi, Magyarországon gyártott egészségipari termékek és szolgáltatások kiajánlása, az ukrajnai eszközök/technológiák fejlesztése céljából. A jelenlévő szakemberek hiánypótló rendezvénynek nevezték a konferenciát, mely konkrét szakmai ismeretet, tapasztalatot és eszközbemutatót is tartalmazott.
Tovább a teljes cikkreA Ljubljanai Balassi Intézet hasonlóképpen, mint 2016, 2017 és 2018-ban, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019 novemberében ismét sikeres nemzetközi Rubik-kocka kirakó versenyt szervezett. A versenyre a környező országokból 45 versenyző érkezett, emellett Oroszországból, Ukrajnából, Boszniából és Németországból is érkeztek az idén versenyzők. Az idei Rubik-kocka kirakó versenyen 45 versenyző két nap alatt összesen 11 kategóriában versenyzett. A két nap alatt három országos rekord dőlt meg és mind a hármat Matic Omulec döntötte meg. A klasszikus, 3x3x3 kategóriában, pedig Jan Vodopivec Suhadolc volt a győztes, aki a kockát 9.33 másodperc alatt rakta ki.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében került sor „az értékteremtő tudomány kialakítását és elismerését célzó”, Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó „II. Rákóczi Ferenc szabadságharca és a székelyek” címet viselő tudományos konferenciára.
Tovább a teljes cikkre2019. november 23-26. között került sor a Tiranai Nemzetközi Kiállításra a Klik Ekspo Group szervezésében. A kiállításon Magyarország 70+20 m2 standterületen képviseltette magát, olyan cégek részvételével, mint a Sole-Mizo, Bábolna Tetra, Webgarden, Trust Hungary, Continental Tobacco, Maus cipő, Alphavet Kft.
Tovább a teljes cikkre2019 novemberében a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a jakartai külképviselet sikerrel vett részt a jakartai EU DEL által szervezett Európai Felsőoktatási Vásár (EHEF 2019) jakartai és bandungi rendezvényein: a Study in Hungary standon két városban, három napon keresztül nyújtottak tájékoztatást a hazai felsőoktatási rendszerről és intézményekről, a külföldi hallgatók számára elérhető angol nyelvű programokról, illetve ösztöndíjlehetőségekről. Az oktatási kapcsolatokért felelős beosztott diplomata három, nagy érdeklődést kiváltó prezentációt is tartott a vásáron.
Tovább a teljes cikkre2019. november 5-én került sor a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a „Magyar innovatív megoldások bemutatása Svájcban” című szakmai napra, melynek keretében a részvevők a ZalaZONE tesztpályáról hallgattak előadásokat. Az APZ Zrt. részéről a ZalaZONE tesztpályát Simon Péter üzletfejlesztési igazgató mutatta be az érdeklődőknek. Az egész napos program során találkozókra került sor az ETH Zürichi Egyetem, az AMZ Racing Team, az MME ügyvédi iroda, valamint a Fox Automotive vállalat képviselőivel.
Tovább a teljes cikkre2019. november 13-án a TDF támogatásával a Nairobi Nagykövetség és az East Africa Wildlife Society megrendezésében került sor a „Löffler Imre Talk”-ok 10 éves évfordulóját megünneplő eseményre.
Tovább a teljes cikkre2019. november 15-én Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa hetedik alkalommal szervezte meg a már hagyományossá vált Magyar-Román Üzleti Fórumot. A Fórum középpontjába idén az innováció és a start-upok témaköre került, amelyet magyar és román oldalról is jelentős érdeklődés övezett, összesen 120 fő vett részt. A rendezvény keretében a már megszokott módon céges (B2B) tárgyalásokra is sor került, 7 magyarországi vállalat egyeztetett 37 romániai vállalkozással.
Tovább a teljes cikkre2019. november 19-én nagyszabású rendezvénnyel megnyílt a Bauhaus 100. évfordulójára rendezett kiállításunk a Singapore University of Technology and Design (SUTD) központi kampuszának főépületében. A kiállítást Szingapúri Nagykövetségünk és az SUTD közösen szervezte, a kiállítás helyszíneit az SUTD biztosította. A megnyitó ünnepségen és az azt követő fogadáson mintegy 110 fő vett részt, a szingapúri üzleti, tudományos és művész világ prominens köreinek képviseletében.
Tovább a teljes cikkreA Sao Pauló-i városi önkormányzattal, valamint a Tudománydiplomáciai Főosztállyal együttműködésben a Sao Pauló-i főkonzulátus a Caminho do Mar Egyesített Oktatási Központban bemutatta a magyar találmányokat felsorakoztató Smart Hungary nevű roll-up kiállítást, valamint egy magyar innovációs tárlatot.
Tovább a teljes cikkreA pécsi YourAnastomosis sebészeti startup vállalkozás Los Angeles-i látogatásával kezdetét vette az a közel két hónapos, a Tudománydiplomáciai Főosztály is által támogatott innovációs programsorozat, mely a Los Angeles-i Főkonzulátus szervezésében és közreműködésével számos hazai innovatív startup vállalkozás számára ad lehetőséget az Egyesült Államok nyugati és déli régiójában történő bemutatkozásra, illetve piacra lépésére.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Ottawai Nagykövetség és a NEURO tudományos vezetése között történő egyeztetéseket követően, Dr. Freund Tamás agykutatót az egyik legnevesebb emlékelőadásra, a „K.A.C Elliott Lecture”-re kapott meghívást, mely meghívás a Tudománydiplomáciai Főosztály és a McGill egyetem támogatásával valósult meg. Ezt a tudományos emlékelőadást néhány évente rendezik meg, az előadók pedig leginkább a világ legnevesebb egyetemeiről érkeznek (főleg az USA-ból, Columbia, Stanford, Yale stb.), több Nobel díjjal kitüntetett tudós is előadott már itt.
Tovább a teljes cikkre2019. október 21-23. között első alkalommal vettek részt magyar előadók a IX. Open Innovations, Oroszország és a térség legnagyobb tudományos, üzleti és innovációs szakmai fórumán. A ZalaZone autóipari próbapályát Simon Péter nemzetközi koordinátor mutatta be, Varga Balázs, a Mechatromotive CEO-ja az üzletfejlesztés kezdeti lépéseiről tartott előadást az orosz StartUpperek számára. A három napos rendezvényen 102 országból 15 ezer résztvevő és 655 előadó vett részt. A magyar előadók rendezvényen történő részvételét a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.
Tovább a teljes cikkre2019. október 16-18. között Papp Keve a Palota Kft. képviseletében, illetve Uhri László a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. képviseletében, a Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott program keretében, részt vett az IFAT India 2019 víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodási kiállításon Mumbaiban.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a milánói főkonzulátusnak lehetősége nyílt a magyar logisztikai innovációk nemzetközi színtéren való szakmai-tudományos bemutatására, valamint konkrét exportfejlesztési lead-ek generálására a rendezvényhez kapcsolódó célzott üzleti tárgyalások keretében.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Rigai Nagykövetsége szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. október 22-én került sor a „Magyar-lett balneológiai és SPA turisztikai szeminárium és üzletember találkozó” megrendezésére. Az esemény fő célja Magyarország balneológiai szaktudásának és évszázadokra visszanyúló fürdőkultúrájának bemutatása volt a lett szakmai közönségnek és turisztikai vállalkozásoknak.
Tovább a teljes cikkre2019. október 17-21. között került sor a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem magyar kreatívipar utánpótlását képző egyetemi hallgatóinak Future Traditons című kiállítására. A kiállítás lehetőséget biztosított a több tízezer, többségében fiatal cseh látogató megszólítására, valamint, dr. Barcza Dániel a MOME rektorhelyettesének campusfejlesztési előadásához
Tovább a teljes cikkreMagyarország Nagykövetsége Buenos Aires a TDF által biztosított keret felhasználásával magyar vállalati innovációk számára B2B találkozókat eredményező innovációs roadshow szervezésével emlékezett meg Argentína egyik legrangosabb magánegyetemével, a Buenos Aires-i Salvador Egyetemmel (USAL) együttműködve a golyóstoll magyar származású feltalálójának Bíró László Józsefnek 120 éves születésnapjáról.
Tovább a teljes cikkreA TDF-támogatással megvalósított párizsi Tudósklub-programsorozat keretében Magyarország Nagykövetsége Párizs október 16-án az Állategészségügyi Világszervezettel (OIE) közösen kollokviumot szervezett az éghajlatváltozás, a fertőző állatbetegségek és az emberi egészség, valamint a kutatási szempontok kapcsolatáról.
Tovább a teljes cikkre2019. október 6-12. között Magyarország Canberrai Nagykövetségének szervezésében valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával került sor a Semmelweis Egyetem Pető András Karának (PAK) szakmai látogatására a Pető-módszer népszerűsítése érdekében.
Tovább a teljes cikkre2019. szeptember 23. és 28. között Dr. Balás István, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának professzora és Dr. Csala Béla, neurológus Ecuadorba látogatott Dr. Carlos Llumiguano, Magyarországon végzett, ecuadori idegsebész meghívására.
Tovább a teljes cikkre2019. október 7-11. között Dr. Monostori Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának korábbi dékánhelyettese - jelenleg a nemzetközi beiskolázás szervezéséért felelős dékáni megbízottja - a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával hivatalos látogatást tett Peruban, melynek célja elsősorban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) eddig hiányos perui kapcsolatrendszerének fejlesztése volt a mezőgazdasági oktatás-kutatás terén, építve egy korábbi kapcsolat-felvételi projekt eredményeire.
Tovább a teljes cikkre2019. október 9-10. között került megrendezésre a Brainnovation címet viselő magyar-norvég orvos és egészségtudományi kutatási konferencia a Stavangeri Egyetemi Kórházzal közös együttműködési lehetőségek beazonosítása céljából
Tovább a teljes cikkreAz elmúlt évek hagyományait követve a Külgazdasági és Külügyminisztérium az idén is részt vesz a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) november eleji, a Magyar Tudományos Akadémia által immáron 15 éve minden évben megrendezett országos és határon túli programsorozatban.
Tovább a teljes cikkreA Brüsszeli Magyar Nagykövetség, a Brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudós Klub együttműködésében került sor a „A fiatal csillagok láthatatlan fénye” című tudományos előadásra 2019. március 12-én a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály Szeged-Nice tudományos és felsőoktatási testvérvárosi kapcsolatait erősító projektje keretében került sor a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Füvészkertje és az INRA Villa Thuret munkatársai közötti közvetlen kapcsolat-felvételre szeptember végén.
Tovább a teljes cikkreAz immár 14. alkalommal megrendezett nemzetközi dizájnfesztivál idén a ’The future of design’/’A jövő most kezdődik’ címet viselte. A kiállítás lehetőséget biztosított, hogy beavassa a látogatókat a dizájn alakulásába, bemutassa a high-tech öltözködés, intelligens ruhatervezés, növényi alapanyagok, textil innovációk és a jövő alapanyagainak meghatározó irányzatainak hazai úttörőit.
Tovább a teljes cikkre2019. szeptember 9-10 között rendezték meg Ottawában a kanadai önvezető autók fejlesztésével foglalkozó szakmai konferenciát, a CAVCANADA 2019 rendezvényt, melynek során Simon Péter, a ZalaZone nemzetközi marketingért felelős munkatársa részletekbe menően ismertette a ZalaZone koncepcióját a megjelent ágazati szakemberek részére.
Tovább a teljes cikkreA magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendezett Kínai Évad keretében 2019. szeptember 10-én, a Pekingi Nagykövetségen első alkalommal, azonban hagyományteremtő jelleggel, került megszervezésre a „Magyar Kutatás Napja” elnevezésű szakmai program, melynek keretében magyar kutatók és kínai partnereik tartottak előadást a közös együttműködésben elért kiemelkedő kutatási eredményekről. A program Siklós Lili TéT szakdiplomata szervezésében, a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály, valamint a Külföldi Magyar Intézetek és Évadok Főosztály kiemelt támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreAz amazóniai látogatás során Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) igazgatója tárgylásokat folytatott az Amazonas-medence fenntartható erdőgazdálkodásának előmozdításának valamint együttműködési projektek feltérképezése érdekében az ecuadori partnerintézményekkel.
Tovább a teljes cikkre2019 augusztusában a világ egyik legfejlettebb rákkutató intézete, az MD Anderson Cancer Center delegációja tett látogatást az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően.
Tovább a teljes cikkre2019.08.10 - 2019.08.18 között Dr. Szalay Kornél, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézet kutatási igazgató-helyettese a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával szakmai látogatást tett az Agrosavia Intézetben, melynek alkalmával sor került a NAIK MGI és Agrosavia intézetek kapcsolódó projektjeinek, kutatási infrastruktúrájának bemutatására.
Tovább a teljes cikkreA Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségéhez delegált EU-képviselet és az ASEAN Főtitkárság közös szervezésében idén második alkalommal megtartott ASEAN–EU Cooperation and Scholarships Day rendezvényre augusztus 8-án, az ASEAN alapításának 52. évfordulóján, az ASEAN Főtitkárság új épületének átadását követően került sor a Főtitkárság régi épületében.
Tovább a teljes cikkre2019. május 26 – június 2. között került sor a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával kiutazó Dr. Tar Melinda (NAIK NÖKO) és Jancsó Mihály (NAIK ÖVKI) szakértői delegáció részvételével a Magyar nemesítésű sótűrő rizsfajták és só- és hőtűrő hüvelyes élelmiszernövények köztes termesztése, komplex élelmezési és parti mangrove-környezetvédelmi-oktatási tesztprojekt tesztelésére Kenyában
Tovább a teljes cikkre2019. július 8-19. között Ghánában szakmai látogatást tett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) két kutatója annak érdekében, hogy az új Nemzeti Exportstratégia (NEXT) szubszaharai vetületében is megjelenő mintafarm alapú együttműködési törekvéseket megerősítsék, illetve előmozdítsák a térségben.
Tovább a teljes cikkreImmár 10. alkalommal rendezték meg 2019.07.08-11. között a jekatyerinburgi INNOPROM Nemzetközi Ipari Szakkiállítást, Oroszország legjelentősebb nemzetközi ipari bemutatóját. 2019-ben fő témája a „Digitális gyártás: integrált megoldások” volt, kiemelt partnerországként Törökország szerepelt. Összesen 22 ország 600 vállalata, valamint 59 oroszországi régió több mint 50 ezer m²-en mutatta be innovatív ipari termékeit és szolgáltatásait. Tizennégy ország, illetve terület – Magyarország, Ausztria, Csehország, Németország, Szlovákia, Japán, Dél-afrikai Köztársaság, Olaszország, Franciaország, Korea, Tajvan, Kína, Fehéroroszország, Kazahsztán - nemzeti standdal mutatkozott be. Az idei évben a rendezvényt több magas rangú vendég is felkereste, többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve a megnyitón orosz részről Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes is részt vett.
Tovább a teljes cikkreA magyarországi intenzív akáctermesztési technológia transzferét és az akác szélsőséges pedoklimatikus környezettel szembeni alkalmazkodását vizsgáló kutatási együttműködést támogató és a Tudománydiplomáciai Főosztály által is támogatott projekt keretében Borovics Attila, a NAIK-ERTI igazgatója tett látogatást Algériában, melynek során felkereste a Tlemcen környékén beállított akác kísérleti parcellákat, egyeztetett az INRF kutatóival, helyi szakigazgatási vezetőkkel, valamint agrárerdészeti projektekben érdekelt vállalkozás (Boublenza Kft) tulajdonosával is egyeztetett.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, Szeged és Nice testvérvárosi kapcsolatának 50 éves évfordulója alkalmából a Szegedi Tudományegyetem küldöttsége kapcsolatépítési szándékkal (Kruzslicz Péter, az SzTE Frankofón Egyetemi Központjának igazgatója, Pálfi György tanszékvezető egyetemi docens, a szegedi Alliance Française elnöke és Gyimesi Tímea tanszékvezető egyetemi docens) Nice-be látogatott. A találkozók eredménye, hogy több, a jog- és bölcsészettudományokat érintő területen azonnal indítható együttműködéseket sikerült meghatározni, míg az élettudományok esetében a közeljövőben újabb egyeztetésekre kerül sor.
Tovább a teljes cikkre2019. május 28. és június 1. között került sor a Taipei World Trade Centerben a Computex Taipei nemzetközi számítástechnikai szakvására, mely az egyik legfontosabb kiállítás Tajvanon és a régióban. A szervezők statisztikái szerint az idei volt az eddigi legsikeresebb Computex rendezvény, melyre 171 országból több mint 42 ezer nemzetközi szakmai látogató érkezett.
Tovább a teljes cikkre2019. június 12-én, a magyar, a lengyel, a cseh nagykövetségek, valamint a CARE algériai think-tank közös szervezésében a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával került megrendezésre Algírban a 90-es évek gazdasági szerkezetátalakítási tapasztalatainak megosztását célzó közgazdasági konferencia.
Tovább a teljes cikkre2019. május 13-14. között került megrendezésre Torontóban az OCE Discovery Days innovációs kiállítás, mely lehetőséget teremtett a helyi start-up ökoszisztémával és befektetőkkel való megismerkedésre és találkozásra.
Tovább a teljes cikkre2019. június 9-14. között Simon Péter, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. üzletfejlesztésért és értékesítésért felelős munkatársa tett látogatást és folytatott előre szervezett tárgyalásokat a Zalaegerszegi autóipari tesztpálya promóciója kapcsán Franciaországban, melyhez a támogatást a Tudománydiplomáciai Főosztály biztosította.
Tovább a teljes cikkre2019. május 20-22. között második alkalommal tartották meg Oroszországban a Pint of Science tudományos fesztivált, ahol a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően bemutatkozott a szegedi ELI-Alps Lézerközpont is. A kutatóintézet munkatársa, prof. Sargis Ter-Avetisyan az Extrém fény - Az attoszekundumtól a petawattig címmel tartott orosz nyelvű előadást, amelyre elővételben minden jegy elkelt. A szervezők jövőre is meghívták Magyarországot az alapvetően orosz kutatók eredményeit bemutató rendezvénysorozatra.
Tovább a teljes cikkre2019. május 24-én került sor a visegrádi országok elnökségét vezető szlovák partnerek kezdeményezésére, a mezőgazdaság alkalmazkodása a klímaváltozáshoz címet viselő V4+ Franciaország konferenciára. A klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos eseményhez a Szlovák Nagykövetség biztosított helyszínt, melyen a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően számos magyar szakember vett részt és tartott előadást.
Tovább a teljes cikkreA franciaországi magyar tudósklub 2019. évi előadás-sorozata keretében a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Borovics Attila, a NAIK-ERTII igazgatója tartott több előadást Párizsban és Nancy-ban, valamint folytatott hosszabb távú szakmai együttműködéseket megalapozó megbeszéléseket intézményi (INRA, AgroParisTech) és civil (FPH) partnerekkel. Minden esetben a fő hangsúly a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáson és/vagy a fenntartható mezőgazdasági termelésen volt, a közös nevező ezekben egyértelműen az agrárerdészet, de jelentős hangsúlyt kapott az erdőgazdálkodás jövőjének biztosítására irányuló törekvésekben az egyes fajok ember által támogatott migrációjának kérdésköre is.
Tovább a teljes cikkreA Brüsszeli Magyar Nagykövetség, a Brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudósklub együttműködésében került sor az „Envisioning the Underground: Secret Police Archives and the Study of Religions in Central and Eastern Europe” című tudományos előadásra 2019. május 23-án.
Tovább a teljes cikkreRomanian Design Week a legjelentősebb formatervezői seregszemle Romániában, melyen a Bukaresti Magyar Intézet immár harmadik éve mutatja be – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Dizájn Intézetével együttműködésben valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával – a fiatal magyar dizájner hallgatók kiemelkedő alkotásait. Az idei évben a MOME Dizájn Intézet Formatervezői és Textiltervezői tanszékeinek kiállításai mellett a Bauhaus 100 éves évfordulója kapcsán készített Gömbszínház makettet és a hozzá tartozó kisfilmeket, valamint a Csernátoni Dizájn Tábor elmúlt két évének eredményeit is bemutatták. A kiállítások Bukarest után Nagyváradon, a Szent László Napok keretében megvalósuló Dizájn Napon is bemutatásra kerülnek. A Bauhaus 100 projekt bemutatása a nyár folyamán több erdélyi településen is tervben van.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége magyar nemzeti standot szervezett a 2019. május 21-23. között megrendezett lisszaboni Smart Cities Summit ICT kiállításon. A nemzeti standon a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) mellett négy „Be Smart” versenygyőztes startup mutathatta be okosváros tematikájú fejlesztéseit.
Tovább a teljes cikkreA müncheni főkonzulátus a Startup Campus Berlinnel együttműködve és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával három magyar orvostechnológiai startup vállalkozásnak biztosított lehetőséget arra, hogy termékeiket, szolgáltatásaikat a MedtecLive nürnbergi szakvásáron 2019. május 21-23 között standon és pitch-en keresztül is bemutathassák. A startupok prezentációit Keresztes Konrád, az ITM egészségstratégiáért felelős tanácsadójának előadása vezette fel.
Tovább a teljes cikkre2019. május 23-án a bosznia-hercegovinai Magyar Kulturális Hetekhez kapcsolódóan megnyílt a TDF által támogatott „Semmelweis Icon” kiállítás.
Tovább a teljes cikkre2019. június 6-án a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a nagykövetség szervezésében került sor a Hollandiai Magyar Tudósklub ötödik találkozójára. A programon a vízhiány és az éghajlatváltozás témakörében tartott előadást két hollandiai magyar kutató a jelenlévő 30 résztvevőnek.
Tovább a teljes cikkreA KEXPORT Klaszter két környezetvédelmi szakembere 2019. május 20-26. között Újdelhiben részt vett az 5. Smart City EXPO-n és konferencián, valamint egy előadás keretében bemutatták a Dr. Terram nevével fémjelzett új magyar fejlesztést, amely komplex válogatási és kezelési technológiát ajánl települési szilárd biohulladékok környezetbarát kezelésére és hasznosítható termékké alakítására. A szakmailag jelentős program megvalósulása a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával jött létre.
Tovább a teljes cikkreA V4 országok hágai nagykövetségeinek szervezésében 2019. május 28-án került sor a V4 ICT Startup Konferenciára Rotterdamban, a programon 23 V4 és holland ICT startup cég vett részt, a magyar cégek közül a Talk-A-Bot nyerte el az Andersen Tax & Legal és az NIBC Bank különdíját. A rendezvény magyar társszervezője a HEPA és a Startup Campus volt, a panelbeszélgetésen magyar részről Kölkedi Krisztián NKFIH startup ökoszisztémáért felelős elnöki megbízott vett részt.
Tovább a teljes cikkre2019. május 17-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és Magyarország Beregszászi Konzulátusa „50 éves a közgazdasági Nobel-díj” címmel nemzetközi gazdaságtudományi konferenciát szervezett. Az eseményen megközelítően 100 fő vett részt, a párhuzamosan megtartott szekcióüléseken hasznos és érdekes információkat osztottak meg az előadók.
Tovább a teljes cikkre2019. május 23-án – az éves kulturális munkaterv keretében – Magyarország Bakui Nagykövetsége Bem József születésének 225 évfordulója alkalmából, a Bakui Állami Egyetemmel közösen a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával szakmai konferenciát szervezett.
Tovább a teljes cikkreA British Council kezdeményezésére 2011 óta évente megrendezésre kerülő tudományos fórum célja, hogy a tudomány eredményeit kötetlen, családi-baráti környezetben ismertesse meg a széleskörű hallgatósággal. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával május 9 és 12-e között megrendezésre került mintegy 80 esemény több generációt és többféle érdeklődésű közönséget szólított meg.
Tovább a teljes cikkre2019. május 6-án 5 magyar, és mintegy 80 izraeli cég képviselőinek részvételével Magyarország Tel-Aviv-i Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával két helyszínen pályázati konzorciumépítést segítő eseményeket szervezett.
Tovább a teljes cikkre2019. április 17-én Tiranai Nagykövetségünk a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a városi önkormányzattal Smart City Fórumot szervezett, kilenc magyar vállalat és Smart Solutions Klaszter részvételével. A rendezvényre elfogadta meghívást magyar részről dr. Szeneczey Balázs Budapest főpolgármester-helyettese, albán oldalról Erion Veliaj Tirana főpolgármestere és Arbjan Mazniku főpolgármester-helyettes is.
Tovább a teljes cikkre2019. április 2. és 7. között 22. alkalommal rendezték meg a Göteborgi Nemzetközi Tudományos Fesztivált, amelynek célja, hogy a tudományt közelebb hozza a diákokhoz és a nagyközönséghez. Ennek érdekében a város különböző pontjain szerveznek kiállításokat, előadásokat, amelyek idén a mesterséges intelligencia témája köré szerveződtek. Magyarország most első alkalommal vett részt a fesztiválon a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően.
Tovább a teljes cikkre2019. március 3-án a bosznia-hercegovinai Magyar Kulturális Hetek keretében nyitották meg a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósuló „Semmelweis Icon” kiállítást a Kelet-Szarajevói Egyetem Orvostudományi Karán, Foča városában. Orvostanhallgatók és oktatók szép számban jelentek meg a kiállítás megnyitóján, és az azt követő filmvetítésen.
Tovább a teljes cikkreEszéken a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. április 11-én került sor az Agenda 2030 elnevezésű konferencia megrendezésére. A szakmai berkekben nagy érdeklődést övező eseménynek az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Bölcsészettudományi kar díszterme adott otthont.
Tovább a teljes cikkre2019. március 8-12 között a Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézet két kutatója, Dr. Barnaföldi Gergely és Dr. Kiss Tamás fejlesztőmérnök Indiába látogatott a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, ahol az Odisha állambeli National Institute of Science Education and Research (NISER) kutatóival találkoztak.
Tovább a teljes cikkre2019. március 2-án rendezték meg Kijevben első alkalommal a Study in Europe Ukraine Fair felsőoktatási vásárt 22 ország és az EU képviselőinek részvételével. A rendezvényen részt vett Magyarország kijevi Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. április 1-től hatnapos szakmai látogatást teljesített Tunéziában Pék Miklós, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály (ZÖKO) tudományos munkatársa. A tudománydiplomáciai programhoz csatlakozott a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának két, az Európai Unió ERASMUS+ mobilitás keretében Tunéziába látogató kutatója is.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával ismét magyar startup kiállítás mutatkozott be a Futurescope rendezvényen. 2019. március 28-án az Irish-Hungarian Business Association Bright Idea Award tavalyi győztese, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) pályázatának nyertesei mutatkozhattak be Dublinban egy rollup kiállítás keretében. A starupok indulhattak a one2watch versenyen is.
Tovább a teljes cikkreÖt magyar járműipari startup és a „Zalazone” Autóipai Próbapálya Zala Kft munkatársai vettek részt a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. március 7-én Berlinben a „Digital Automotive & Industry Forum“ rendezvényen, majd március 8-án Drezdában az „NKF Summit / New Mobility, Internet of Things & Industrie 4.0” című rendezvényen. A program célja Berlinben és Drezdában is az volt, hogy egyrészt a hazai járműipari startupok üzleti kapcsolatba tudjanak lépni a német autóipari nagyvállalatokkal, másrészt a Zalazone tesztpáya bemutatásra kerüljön a német autógyártók, beszállítók képviselőinek.
Tovább a teljes cikkreA lembergi Nemzetközi Oktatási Központ szervezésében 2019. március 21-22. között került megrendezésre Nyugat-Ukrajna legnagyobb nemzetközi oktatási szakkiállítása. A szakvásár már több éves múltra tekint vissza, 2018-ban közel 50 szakosodott ukrán és külföldi felsőoktatási intézmény részvételével, mintegy 1500 hallgatói látogatottság mellett zajlott a rendezvény. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával önálló előadás keretében mutatkozott be többek között a "Perspektywy" lengyel oktatási szervezet, a lengyelországi továbbtanulási lehetőségek bemutatásával, valamint Csehoroszág, a nemzeti oktatási rendszerének propagálásával.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. február 25-március 8. között valósult meg a „Magyar–Chilei Klímakutatási együttműködés” c. projekt Dr. Nagy Balázs, geográfus, a Magyar Száraz-Andok Kutatási Program vezetője és Heiling Zsolt, tudománymenedzser, a kutatási program szervezőjének részvételével.
Tovább a teljes cikkre2019. március 19-én került megrendezésre a nigériai fővárosban, Abujában a Worldview Education Fair, amely az országban az egyik legjelentősebb felsőoktatási szakkiállítás. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a magyar felsőoktatási kínálat egy Study in Hungary nemzeti standon mutatkozhatott be. Az idei abujai Worldview eseményen 19 kiállító volt jelen, a brit, kanadai, emirátusi és német intézményeken kívül a magyar jelenlét volt a legmeghatározóbb.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Nagykövetsége Tel-Aviv magyar és izraeli partnereivel tájékoztató és a partnerkeresést támogató konzorciumépítő workshopot szervezett 2019. március 13-14. között.
Tovább a teljes cikkre2019. március 12-én Harbin városban a Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemen ünnepélyes keretek között került felavatásra a Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrász által tervezett, Semmelweis Ignácot ábrázoló bronz mellszobor, amely a Semmelweis Emlékbizottság által került ajándékozásra a kínai partneregyetem számára a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a Los Angeles-i Főkonzulátus szervezésében Tudománydiplomáciai workshopra került sor Ontarioban. A workshop része volt a március 15-17. között, első alkalommal megrendezett regionális diaszpóra értekezletnek.
Négy magyar startup képviselője a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával nagy sikerrel vett részt a párizsi TechInnov innovációs üzletember-találkozón február 14-én, amelyet megelőzően a Nagykövetség külgazdasági irodája kerekasztal beszélgetést szervezett a startup ökoszisztémát jól ismerő franciaországi partnerek részvételével.
Tovább a teljes cikkreA Milánói Főkonzulátus a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával „Magyar Smartcity - Startup cégek tudományos-szakmai bemutatója” címmel előadást tartott 2019. március 12-én a Palazzo Giureconsulti impozáns milánói belvárosi épületében. A szakmai prezentáció keretében három magyar startup vállalkozás számára tudtunk lehetőséget bemutatkozásra és az üzleti célú szakmai kapcsolatok kiépítésére: Platio – Innovatív napelemes térburkolatfejlesztés, Heatventors – Hőtárolós rendszerek kidolgozása, Creo Group – Innovatív szoftverfejlesztő alkalmazások medical és smart shopping applikáció témában.
Tovább a teljes cikkre2019. február 14-17 között került megrendezésre az AAAS (American Association for the Advancement of Science) idei éves találkozója Science Transcending Boundaries címmel, melyen a New Yorki Főkonzulátus a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával vett részt. Az AAAS a világ legnagyobb tudománynépszerűsítő szakmai szervezete, a Science magazin kiadója. A tudományos összejövetel és a kapcsolódó kiállítás 8-12 000 főt vonzott.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Főkonzulátusa harmadik alkalommal képviseltette magát a Hongkongi Oktatási és Karrier Expón a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően. Kijelölt cél volt, hogy bemutassuk a magyar felsőoktatási lehetőségeket, beleértve a hazai önköltséges képzéseket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot, valamint népszerűsítsük a 2016 decemberében Hongkong és Magyarország között született Working Holiday Megállapodást.
Tovább a teljes cikkreSikeresen szerepeltek a magyar cégek Észak Rajna Vesztfália legnagyobb IoT startup eseményén, a Digital Demo Day-en 2019. február 7-én Düsseldorfban többek között a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően. A rendezvényen immár második alkalommal jelent meg magyar nemzeti stand, melynek szervezésében idén a Főkonzulátus mellett a Startup Campus is aktívan részt vett.
Tovább a teljes cikkre2019. január 28. és február 2. között dr. Halasi-Kovács Béla, a NAIK Halászati Kutatóintézet intézetigazgatója szakmai programokon vett részt Indonéziában. A találkozók és rendezvények kiváló lehetőségnek bizonyultak a térségben való láthatóságunk növelésére, illetve a szakmai és tudományos kapcsolatok elmélyítésére.
Tovább a teljes cikkreDr. Sándor Ildikó néprajzkutató, mesemondó, a Magyar Tánctudományi Egyetem docense 2019. január 19. és 28. között végzett népi játék forráskutatást a tartui Folklór archívumban a KKM Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2019. január 24-én Magyarország Beregszázi Konzulátusa és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának égisze alatt működő Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Beregszászi Képviseleti Irodája együttes szervezésében a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megrendezésre került az „Orvostudomány, gyógyturizmus és orvostechnika” c. konferencia és üzletembertalálkozó. A rendezvényt Íjgyártó István kijevi nagykövet nyitotta meg.
Tovább a teljes cikkreA 2019 évi müncheni Bachelore and more vásáron, 12 ország 47 kiállítója mutatkozott be önálló intézményi vagy közösségi standon. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a magyarországi képzési lehetőségeket egyrészt a már hagyományos „Study in Hungary” pultnál a Tempus Közalapítvány munkatársai a főkonzulátus külgazdasági attaséjával mutatták be, másrészt a Pécsi Egyetem idén először, önálló standdal is megjelent.
Tovább a teljes cikkreAz innovációs tárlat az argentin Bíró Alapítvánnyal együttműködésben, a TDF támogatásával valósult meg. Végleges helyét a Buenos Aires-i nagykövetség várhatóan 2019 második felétől működő új irodaterében nyeri majd el.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöki delegációjának a Dombes-vidéken tett hivatalos látogatásához a NAIK Halászati Kutatóintézetének igazgatója csatlakozott, valamint megbeszélést folytatott a francia alkalmazott kisállat-tenyésztési és halászati kutatóintézet (ITAVI) igazgatójával, Anne Richard asszonnyal.
Tovább a teljes cikkreA SIFraH (Science Innovation France Hongrie magyar kutatói hálózat) egyesülettel közösen megrendezett, a TDF által támogatott konferencia-sorozat keretében az idei év első felében három előadásra került sor: asztrofizika témakörben Dr. Fülöp Zsolt, archeogenetika kapcsán Dr. Csáky Veronika, míg a tokaji bor ismertetésének céljából Dr. Kovács Tibor került meghívásra. A második félévben Dr. Pálfi György tartott előadást.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Lisszaboni Nagykövetsége a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2018. november 6-án nagykövetségi Networkig estet szervezett magyar startupperek bemutatása céljával. A rendezvény szorosan kapcsolódott november 5-e és 8-a között megrendezett Web Summit Lisbon konferenciasorozat magyar közösségi megjelenéséhez, amelyre a Tudománydiplomáciai Főosztály, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködésben került sor.
Tovább a teljes cikkre2018. április elején a TEMPUS Közalapítvány szervezésében kilenc magyar vezető egyetem és a Magyar Rektori Konferencia képviselőinek részvételével felsőoktatási delegáció látogatta meg India különböző városait.
Tovább a teljes cikkreAz OTP pénzügyi edukációs központja által fejlesztett, játékalapú tanulásra épülő termékek (játékok és applikációk), illetve know-how Brazíliában is hiánypótló jellegűek. A program dél-amerikai bevezetésében számos oktatási intézmény, civil- illetve pénzügyi szervezet kíván együttműködni az OTP-vel.
Tovább a teljes cikkre2018. december 12-14. között negyedik alkalommal rendezték meg a Dél-afrikai Tudományos Fórumot Pretoriában, Magyarország pretoriai Nagykövetsége önálló kiállítóként vett részt. A standon látogatást tett a dél-afrikai TéT miniszter, valamint az MTA elnöki delegációja is.
Tovább a teljes cikkreAz I. Világháború századik évfordulója alkalmából Magyarország Tbiliszi-i Nagykövetsége a Tbiliszi Állami Egyetemmel együttműködésben valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály kerettámogatásával szakmai szimpóziumot szervezett november 30-án.
Tovább a teljes cikkreSemmelweis Ignác születésesnek bicentenáriuma alkalmából a 2018-as évet Magyarország Kormánya Semmelweis Ignác-emlékévnek nyilvánította, hogy megfelelő módon és méltón ünnepelhesse Semmelweis Ignác emlékét. Ezen alkalomból Magyarország Bukaresti Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Semmelweis Ignác életét, munkásságát bemutató kiállítást szervezett a román közönség számára.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Napja tiszteletére Magyarország Szingapúri Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Semmelweis kiállítást szervezett Nanyang Technological University Lee Kong Chian School of Medicine Main Campus Experimental Medicine Building épületében december 4-én.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Tel-Aviv-i Nagykövetsége konferencialátogatást és szakmai tanulmányutat szervezett Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár úr és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) küldöttsége részvételével.
Tovább a teljes cikkreAz idei évben negyedik alkalommal került megrendezésre a nagysikerű Tel-Avivi Magyar Napok Fesztivál. Az országpromóciót erősítendő és a Magyar Tudomány Ünnepe keretében új elemként megjelent a tudománydiplomácia és az innováció is a programok között. Tóth Pál (Fizibusz – Zöldjárat) és Härtlein Károly (BME) tanár urak október 25-én és 26-án három különböző előadást tartottak, amelyek látványos fizikai kísérleteken keresztül mutatták be a magyar, zsidó származású Nobel-díjasokat és találmányaikat.
Tovább a teljes cikkreAz 1848-49-forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából nyolc székelyföldi város középiskolájába jutott el a rendhagyó történelem- és irodalomóra 2018 december közepén.
Tovább a teljes cikkreDr. Tar Melinda a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával szakmai tanulmányúton vett részt Ausztráliában, melynek keretében gabonakutatási együttműködési lehetőségekről tárgyalt Melbourne-ben 2018. november 20. és 24. között.
Tovább a teljes cikkreA klímaváltozás következményeit kezelni képes fenntartható erdészet és faipar témában a Tudománydiplomáciai Főosztály egyik projektjeként valósult meg november 19-23 között az ERTI magyar erdészeti kutatókból álló küldöttség tanulmányútja Vosges megyében.
Tovább a teljes cikkreA Tempus Közalapítvány és Magyarország Kuala Lumpur-i Nagykövetségének szervezésében 14 magyar felsőoktatási intézmény vett részt Délkelet-Ázsia egyik legjelentősebb felsőoktatási vásárán, a FACON Education Fair elnevezésű országos programon, mely 2018-ban otthont adott a Study in Europe oktatási expónak is.
Tovább a teljes cikkre2018 december 11. és 14. között került megrendezésre a Magyar Innovációs Expo Los Angeles-ben és Redwood City-ben. Az eseményen hazai startup cégek vettek részt a Los Angeles-i Főkonzulátus szervezésében.
Tovább a teljes cikkre2018. november 29-én sikeres történelmi témájú kerekasztal-beszélgetésre került sor Szentpétervári Magyar Főkonzulátuson az 1848-as európai forradalmak 19-20. századi európai öröksége témájában.
Tovább a teljes cikkre2018. december 10-én Magyarország Hollandiai Nagykövetségének szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával került sor a Hollandiai Magyar Tudósklub negyedik találkozójára.
Tovább a teljes cikkreSemmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából Újdelhiben két emlékülés megrendezésére került sor 2018. december 7-én, amelyek célja a híres orvos életének és munkásságának bemutatása mellett a magyar tudományos eredmények népszerűsítése is volt.
Tovább a teljes cikkreA kétnapos rendezvény helyszínén TéT tematikájú pavilon fogadta be a Smart Hungary kiállítást; az „Invent(ed) in Hungary” projektcímen bemutatott Teqball nemzetközi piacokon dinamikusan terjeszkedő magyar startup vállalkozást.
Tovább a teljes cikkre2018. november 22-én a zágrábi Horvát Történettudományi Intézet Árpád-házi királyokat ábrázoló festményekkel díszített Aranytermében, Nagykövetségünk a Horvát Történettudományi Intézettel és az MTA BTK Történettudományi Intézettel valamint a Tudománydiplomáciai Főosztállyal együttműködésben nemzetközi tudományos konferenciát szervezett a magyar-horvát kiegyezés 150. évfordulója alkalmából.
Tovább a teljes cikkre2018. október 09-13. között került sor a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával kiutazó Jancsó Mihály (NAIK) és Dr. Tar Melinda (NAIK) szakértői delegáció részvételével a magyar öntözéses gazdálkodás és tápanyag hasznosítás tapasztalatainak szakmai előadásokon való megosztására, a magyar technológiák és cégek bemutatására a mexikói kutató intézetek és szövetségek részére Mexikóvárosban.
Tovább a teljes cikkre2018 novemberében Magyarország Jakartai nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, sikerrel vett részt a jakartai EU DEL által szervezett Európai Felsőoktatási Vásár (EHEF 2018) bandungi, yogyakartai és jakartai rendezvényein.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Lendvai Főkonzulátusa november 22-én Dobronakon szervezett innovációs workshopot Innovációk a szőlészetben és borászatban címmel. A programon részt vett Csík László, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Marjan Kardinar, Dobronak Község újraválasztott polgármestere, valamint a Lendvai Főkonzulátusról Földes Gyula főkonzul és Kovács Ildikó KGA.
Tovább a teljes cikkre2018. november 24-én a Pekingi Magyar Kulturális Intézettel (PMKI) közös szervezésben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hazánk tudományosságát népszerűsítő gyerekprogram került megrendezésre a TéT szakdiplomata kezdeményezésére.
Tovább a teljes cikkre2018. november 14-18. között került megrendezésre Shenzhen városban a jubileumi 20. China Hi-Tech Fair (CHTF) innovációs kiállítás és vásár, amely az ország és egyben a régió egyik legrangosabb technológiai rendezvénye.
Tovább a teljes cikkreIdén először mutatkoztak be magyar startupok a 2018. november 12 és 15. között a világ, vezető egészségügyi szakkiállításán, a düsseldorfi MEDICA-n. A cégek a négy napos kiállítás során számos üzleti megbeszélésen, kisérő rendezvényen vettek részt.
Tovább a teljes cikkre2018. november 15-én, a müncheni Főkonzulátus szerevezésében és a TDF támogatásával került sor a zalaegerszegi tesztpálya, a ZalaZONE bemutatkozó előadására és azt követően B2B megbeszélésekre a főkonzulátuson.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Ünnepe 2018-as rendezvénysorozathoz csatlakozva a Brüsszeli Magyar Nagykövetség és a brüsszeli Balassi Intézet a Belgiumi Magyar Tudós Klubbal közös estet szervezett a november 8-án.
Tovább a teljes cikkreA Magyar Tudomány Napja tiszteletére Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával szakmai konferenciát szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán november 16-án.
Tovább a teljes cikkreDr. N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) oktatója 2018. november 8-án vendégelőadást tartott a palesztin Bir Zeit Egyetemen Magyarország és Palesztina kapcsolatairól.
Tovább a teljes cikkreA 2018-as Semmelweis-emlékév Collegium Hungaricum Berlinben megvalósuló programsorozatának utolsó felvonására 2018. november 9-én került sor.
Tovább a teljes cikkreTudománydiplomáciai Főosztály támogatásával „A tudás-központú értékrend kialakítását és elismerését célzó, A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan került sor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán a szabadságharc 170. évfordulója alkalmából szervezett konferenciára, amely az 1848–1849-es forradalmat székelyföldi vonatkozásban mutatta be.
Tovább a teljes cikkre2018. október 3-7. között került megrendezésre a Saudi Design Week 2018 (SDW) Rijádban. Idén partnerként egyedül hazánk tudott megjelenni a tradicionálisan erős szaúdi kapcsolatokat ápoló Franciaország és Nagy-Britannia mellett az ötödik alkalommal megrendezett SDW-n, melynek helyszíne a King Abdulaziz Center for National Dialogue volt.
Tovább a teljes cikkre2018. október 15-én Balassi Intézetünk tudományos szimpóziumot szervezett a Semmelweis Emlékév keretében, Robert Bosch Stiftung és Ausztria Tiszteletbeli Konzulátusának együttműködésével a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben.
Tovább a teljes cikkre2018 október 10-12. között, Bochumban került megrendezésre a Ruhr-vidék legnagyobb kiállítással és B2B találkozókkal összekötött startup konferenciája a RuhrSummit. Az eseményen idén először hazai startupok is részt vettek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) szervezésében.
Tovább a teljes cikkreA lettországi „Magyar napok” 5. programjaként, 2018. október 17-én nyitotta meg kapuit a „Shaping Hungary: Design in the 21st Century” című vándorkiállítás Magyarország Rigai Nagykövetségének és a Tudománydiplomáciai Főosztály közreműködésével a Lett Nemzeti Könyvtár külföldi könyveknek fenntartott olvasótermében.
Tovább a teljes cikkreKazanban 2018. október 15-19. között Magyarország Kazani Főkonzulátusának társszervezésében került megrendezésre a IV. Magyar Őstörténeti Nemzetközi Konferencia magyar, orosz, moldáv, kazah és ukrán régészek részvételével.
Tovább a teljes cikkre2018. október 10-én a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Magyarország Podgoricai Nagykövetsége a Podgoricai Egyetem (UCG) Rektori Hivatala szervezésében részt vett az egyetem nemzetközi ösztöndíjakat népszerűsítő nyílt napján.
Tovább a teljes cikkre2018. szeptember 25-26-án került megrendezésre Bernben Svájc egyik legjelentősebb start-up rendezvénye, a Starupdays.
Tovább a teljes cikkreA Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2018. december 4-7. között három fős szakmai delegáció tett látogatást a Franciaország északkeleti részét lefedő Grand Est régió két versenyképességi pólusánál, az IAR -nél és a Fibres Energivie -nél, valamint általános tájékozódó megbeszélést tartottak az AgriDées think-tank párizsi irodájában a bioökonómia franciaországi helyzetéről.
Tovább a teljes cikkreA Tallinn Dizájnfesztivál rendezvényre, idén 13. alkalommal szeptember 10 és 16. között került sor. A fesztivál témája az emberi városok (Human Cities) volt, ennek érdekében a résztvevő dizájnerek, építészek, urbanisták és tervezők a fenntarthatóbb és emberbarát városi környezet bemutatására törekedtek.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Stockholmi Nagykövetsége a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a magyar egészségipari befektetések előmozdítása, a magyar cégek svédországi bemutatása érdekében 2018. október 2-án magyar-svéd E-health és MedTech egészségipari szimpóziumot és üzletember találkozót szervezett a svéd egészségipar nemzetközi kapcsolatainak erősítéséért felelős platformmal, a Swecare-rel együttműködve.
Tovább a teljes cikkreA litván Tudományos, Innovációs és Technológiai Hivatallal (MITA) együttműködésben, illetve a Magyar Innovációs Szövetség szakmai továbbá a Tudománydiplomáciai Főosztály anyagi támogatása mellett nagykövetségünk Vilniusban 2018. október 4-én rendezte meg az „INNOVATION DIALOGUE LITHUANIA - HUNGARY” elnevezésű üzleti-szakmai rendezvényt.
Tovább a teljes cikkre2018. szeptember 17-19. között került megrendezésre a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály (TDF) támogatásában és a pekingi TéT szakdiplomata szervezésében a magyar-kínai űrkutatási kapcsolatok elmélyítését szolgáló rendkívül eredményes szakmai programsorozat.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának kezdeményezésére és a Tudománydiplomácia Főosztály támogatásával került sor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170 éves évfordulója alkalmából Székelyudvarhelyen megrendezett TUDÁSZ középiskolás műveltségi vetélkedőre.
Tovább a teljes cikkreA Düsseldorfi Magyar Napok 2018 rendezvénysorozata keretében „Donau Pitch am Rhein” címmel rendezte meg a főkonzulátus 2018. szeptember 27-én a Düsseldorfi Gazdasági Klubban, a tartományi főváros belvárosi színvonalas helyszínén a legújabb B2B startup eventjét.
Tovább a teljes cikkreA TDF támogatásának köszönhetően 2018. szeptember 27-30. között sorra kerülő Düsseldorfi Magyar Napok rendezvényen a TEMPUS közalapítvány önálló standon mutatta be a hazai felsőoktatási lehetőségeket a nyugat-németországi érdeklődőknek.
Tovább a teljes cikkreA Külgazdasági és Külügyminisztérium az idén is részt vesz a Magyar Tudomány Ünnepe november eleji rendezvénysorozatában.
Tovább a teljes cikkre2018 szeptember 27-én, csütörtökön a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban került sor a Tudománydiplomáciai Főosztály forrástámogatásával Magyarország Bukaresti Nagykövetség által szervezett kerekasztal-beszélgetésre és az azt követő üzleti fórumra, amelyen bemutatkoztak a magyar ès román Smart City témakörhöz kapcsolódó projektek.
Tovább a teljes cikkreA Brüsszeli Magyar Nagykövetség, a Brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudós Klub együttműködésében valamint a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásában került sor a „Valóban színtelen ólomüvegekről fogsz beszélni? Komolyan gondolod?” című tudományos előadásra 2018. szeptember 27-én.
Tovább a teljes cikkreA V4 országok, Izrael Állam és a Nemzetközi Visegrádi Alap 2018. június 18-án Egyetértési Nyilatkozatot (a továbbiakban Nyilatkozat) írt alá az innováció területén történő képzési együttműködésről.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Tel-Avivi Nagykövetsége 2018. augusztus 18-án promóciós és konzorciumépítő workshopot szervezett annak érdekében, hogy az idei pályázati kiírásra minél több sikeres pályázó jelentkezzen.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Tel-Avivi Nagykövetsége 2018 szeptemberében a multinacionális vállalatok innovációs ökoszisztémában való szerepének jobb megértését és velük való hatékonyabb üzleti és szakmai együttműködést segítő képzést szervezett a külképviselet V4-es startupokból és szakértőkből álló résztvevői körnek.
Tovább a teljes cikkreKolumbia legnagyobb agrárkutató hálózata az Agrosavia és Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 2018. május 30 – 2018. június 7. közötti időszakban megrendezett egyeztetések során sikeresen megtörtént az együttműködési megállapodási feladatok konkretizálása, mely lehetővé tette az EU Trus Fund Agrárerdészeti projekt tervezett megvalósítási elképzeléseinek véglegesítését.
Tovább a teljes cikkre2018 . augusztus 8.-án idén első alkalommal tartották meg a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségéhez delegált EU-képviselet és az ASEAN Titkárság közös szervezésében az ASEAN–EU Scholarships rendezvényt az ASEAN Titkárság épületében.
Tovább a teljes cikkre2018. július 11-14. Lilleoruban, Észtországban közel 600, a fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakértő gyűlt össze a Nemzetközi Ökofalu Hálózat (GEN) Europe 2018 konferencián, hogy megosszák egymással tudásukat és a legjobb gyakorlatokat.
Tovább a teljes cikkre2018. július 9-20. között került megrendezésre, az ENSZ Magas Szintű Politikai Fórumon, a New York-i ENSZ Székház kiemelt láthatóságú kiállítóterében a Semmelweis életművének szentelt, a „The Savior of Mothers - In the footsteps of Mr. Ignác Semmelweis (1818–1865), Hungarian physician, a pioneer of maternal and newborn health” című kiállítás.
Tovább a teljes cikkreMagyarország 2017/2018-as V4-elnökségét méltóképpen, egy három elemből álló, a tudománydiplomácia és a kultúra jegyében született rendezvénysorozattal zárta le Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége.
Tovább a teljes cikkre2018. május 7-9. között került megrendezésre Tajpejben a Taipei Tech műszaki egyetem konferenciaközpontjában a 7. International Symposium on Next-Generation Electronics (ISNE) nanoelektronikai tudományos konferencia.
Tovább a teljes cikkreAz Ecomotion Smart Transportation Community által a járműipar jövőjéről szóló 2018. május 23-i globális konferencián az E-Mobi Nonprofit Kft. és a Zone Klaszter Nonprofit Kft. vett részt. Az esemény a tel-avivi magyar nagykövetség szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Gyümölcstermesztési Kutatóközpontja június 19-20. között a K+F+I együttműködés keretében látogatást tett Kettigben (Hessen) a Gräb faiskolában.
Tovább a teljes cikkreA Memorandum of Understanding on Training Cooperation in the Field of Innovation between the Visegrad countries (V4), the State of Israel and the International Visegrad Fund was signed in Jerusalem on 18 June 2018.
Tovább a teljes cikkre2018. május 17-29 között Magyarország Szkopjei Nagykövetsége négy részből álló programsorozatot szervezett az első világháború utolsó évének és a magyar hősök emlékünnepéhez kötődően Macedóniában.
Tovább a teljes cikkreA sikeres 2017. évi magyar megjelenés alapján a dublini magyar nagykövetség kezdeményezte a 2018. évi Futurescope-on való részvételt. A részvétel célja a magyar startupok nemzetközi színtéren való bemutatkozásának segítése, innovatív vállalkozások külföldi bemutatása volt a célközönségének.
Tovább a teljes cikkreA brüsszeli magyar nagykövetség, a brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudós Klub együttműködésében és a Tudósklub rendezvénysorozat keretében „Csillagok: a természet erőművei és vegykonyhái” címmel nukleáris asztrofizikai előadásra került sor 2018. május 29-én.
Tovább a teljes cikkre2018. április 29. és május 4. között Torontoban tartózkodott az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont ESA Technológia Transzfer Program Iroda (továbbiakban ESA TTO) vezetője Tandi Zsuzsanna és munkatársa Ötvös Edina. A program célja az ESA TTO által képviselt űrtechnológiák bemutatása, kanadai befektetők bevonása a júliusban megnyíló ESA Üzleti Inkubátorház munkájába és a helyi start-up ökoszisztémával való kapcsolatépítés volt.
Tovább a teljes cikkreAz European Higher Education Fair (EHEF) felsőoktatási kiállítás idén hetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Unió Tokiói Képviseletének szervezésében, 2018. május 18-20. között. A magyar megjelenés a tokiói magyar nagykövetség szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Romanian Design Week a legjelentősebb formatervezői seregszemle Romániában, melyen a tavalyi Shaping Hungary és Mercedes Design kiállítások után idén a MOME Design Intézete és Média Intézete három kiállítását mutatta be a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet. A hangsúlyos magyar jelenlétet erősítette a MOME három tanszékvezetője és a Design Intézet igazgatójának jelenléte is. A rendezvényen való részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA dél-afrikai Tudományos és Technológiai Minisztérium (DST) 2018. december 12-14. között negyedik alkalommal rendezi meg a Dél-afrikai Tudományos Fórumot (Science Forum South Africa – SFSA) Pretoriában, amely az ország legnagyobb nyílt tudományos rendezvénye.
Tovább a teljes cikkreIdén 21. alkalommal került megrendezésre május 17-20. között a China Beijing International High-Tech Expo (CHITEC) fórum, amely Peking legrangosabb és egyben legismertebb tudománypromóciós eseményének számít. A CHITEC keretén belül számos, egymással párhuzamosan futó programsorozatok zajlanak több kiemelt területen is, emellett pedig a China International Exhibition Center épületében rendeznek tudományos vásárt és kiállítást.
Tovább a teljes cikkre2018. május 7-12. között zajlott a V4 innovációs eseménysorozat az USA keleti partján. A program keretében 6 V4-es cég kapott lehetőséget a szakértői közönség előtt való bemutatkozásra, kapcsolatépítésre. A new york-i magyar főkonzulátus által szervezett programsorozat hazai partnerei a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, az Enterprise Hungary valamint a Hiventures Zrt voltak.
Tovább a teljes cikkreA santiago de chilei magyar nagykövetség és az Incluye 360 chilei egészségügyi egyesület meghívására – a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával – 2018. május 14-18. között Chilében tett látogatást Dr. Deák Adrienn a Semmelweis Egyetem Pető András Karának dékánhelyettese és Csuka Pál a határon túli programok koordinátora.
Tovább a teljes cikkre2018. március 24-28. között a Budapest Metropolitan Egyetemet (METU) és az Információs Társadalomért Alapítványt (INFOTA) képviselő delegáció utazott Izraelbe, hogy részt vegyenek a tel-avivi magyar nagykövetség által kezdeményezett tanulmányúton.
Tovább a teljes cikkreA British Council kezdeményezésére 2011 óta évente megrendezésre kerülő tudományos fórumon a tudomány eredményeit kötetlen környezetben ismertetik, népszerűsítik a széles körű hallgatóság körében. Idén 2018. május 10-13. között mintegy 70 eseményre került sor 3 helyszínen, 40 kiállítást látogathattak, illetve műhelyfoglalkozásokon vehettek részt a fesztivál iránt érdeklődők. A prezentációk, vitaműsorok és gyakorlati bemutatók több generációt és változatos érdeklődésű közönséget szólítottak meg.
Tovább a teljes cikkreDr. Bánfalvi Zsófia csoportvezető, NAIK MBK (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont) és Dr. Polgár Zsolt igazgató (Keszthelyi Burgonyakutató Központ) 2018. márciusi marokkói tanulmányútjának célja a Marrakesh-ben és Rabat-ban folyó növénynemesítéssel, növényi betegségek diagnosztizálásával és leküzdésével kapcsolatos kutatások megismerése, valamint a magyar nemesítésű burgonyafajták elterjesztési lehetőségeinek és módjának felmérése volt az üzleti és további tudományos kapcsolatok kialakítása céljából.
Tovább a teljes cikkreA Pánafrikai Nagy Zöld Fal Ügynökségnél (APGMV) tett látogatást Dr. Somogyi Norbert, a NAIK (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ) főigazgatói tanácsadója 2018 áprilisában az együttműködési lehetőségek feltérképezésének érdekében. A szakmai látogatás a KKM TDF anyagi támogatásával és a rabati magyar nagykövetség szervezésével valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA limai magyar nagykövetségen 2018. április 25-27. között magyar IT cégek képviselőiből álló üzleti küldöttséget fogadtak, amelynek elsőszámú célkitűzése a magyar IT-fejlesztések bemutatása, valamint a cégek termékeinek perui piacon történő elhelyezése volt.
Tovább a teljes cikkreAz Ile de France régió nemzetközi pályázatott hirdetett „AI Challenge Paris Region 2018” címen helyi, és külföldi start up-ok számára a mesterséges intelligencia (AI) témakörben.
Tovább a teljes cikkre2018. április 25-én az 5. alkalommal megrendezett Athéni Tudományos Fesztiválon a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával Domokos Gábor tartott előadást a következő címmel: „The Gömböc, the Sphere and the Pebbles of Mars”.
Tovább a teljes cikkre2018. április 25-én nagysikerű szakmai napot tartottak Tuniszban a magyar egészségipari innovációról a tuniszi magyar nagykövetség szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2018. május 16-18. között az Észak-erdélyi Klaszter Konzorcium a kolozsvári Polgármesteri Hivatallal együttműködésben negyedik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Nemzetközi Klaszter Konferenciát.
Tovább a teljes cikkre2018. április 11-14. között rendezték meg a lisszaboni „Green Business Week - Smart City Summit” Konferenciát, ahol a magyar megjelenést Magyarország lisszaboni nagykövetsége biztosította.
Tovább a teljes cikkre2018. április 9-13. között került megrendezésre a Shanghai Institute of Optics and Fine Mechanics (SIOM) szervezésében Kína, egyben pedig Ázsia egyik legnagyobb szabású lézerkutatással kapcsolatos nemzetközi szakmai rendezvénye, a „3rd International Symposium on High Power Laser Science and Engineering” (HPLSE) fórum.
Tovább a teljes cikkre2016 után második alaklommal rendezik meg a „code_n” kezdeményezés „new:new festival” névre hallgató háromnapos start-up rendezvényét Stuttgartban. 21018. október 8-10. között „Intelligence X.0.” mottó alatt 50 start-up mutatkozhat majd be a nagyközönségnek.
Tovább a teljes cikkre2018. április 11-12-én Bázelben került megrendezésre a SmartSuisse 2018, mely a legnagyobb "okos város" fejlesztésekkel foglalkozó, újdonságokat bemutató seregszemle Svájcban.
Tovább a teljes cikkre2018. március 20-án az ELI-ALPS nemzetközi lézerfizikai központ bemutatkozott Újdelhiben egy tudományos rendezvény keretében, India vezető kutatói részvételével.
Tovább a teljes cikkreA Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Kutató Intézet (NAIK) vezetésével tejipari, gabonaipari és élelmiszeripari kutatóintézetek szakembereiből álló delegáció érkezett Litvániába 2018. március 20-22 között.
Tovább a teljes cikkreA Brüsszeli Magyar Nagykövetség, a brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudós Klub együttműködésében és a Tudósklub rendezvénysorozat keretében irodalmi estre került sor 2018. március 22-én, amelynek előadója Dr. Margócsy István, irodalomtörténész, kritikus, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének habilitált egyetemi docense volt.
Tovább a teljes cikkre2018. március 24-én rendezte meg idei második taggyűlését az USA Nyugati Parti Magyar Tudósklub, ez alkalommal az Orange County-ban található Alcon Laboratories volt a találkozó helyszíne.
Tovább a teljes cikkreMárcius 21-27. között tett Sanghaj városában szakmai bemutatkozó látogatást tett a prof. dr. Freund Tamás, MTA alelnök, ill. az Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (MTA-KOKI) igazgatója által vezetett hatfős szakmai delegáció.
Tovább a teljes cikkre2018. március. 29-én, Sydney-ben került megrendezésre a „Deák-kör” elnevezésű tudománydiplomáciai rendezvény, az újonnan nyíló Sydney Kereskedelmi és Konzuli Iroda épületében.
Tovább a teljes cikkreA 2018. február 20-án Brüsszelben, a Magyar-Flamand Vegyes Bizottság 10. ülésének margóján szervezett KFI egyetemi-üzleti workshop célja új közös projektek generálása és stratégiai kezdeményezések feltárása volt a kutatás-fejlesztés területén, kiemelten a Horizont 2020 program nyújtotta lehetőségek kiaknázásával.
2018. február 12. - március 7. között került sor a Magyar-Száraz Andok Kutatási Program idei chilei expedíciójára, mely a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.
Tovább a teljes cikkreA Hollandiai Magyar Tudósklub 2017-ben megtartott első két ülése alkalmával meghatározott céloknak megfelelően a hágai Magyar Nagykövetség a Hollandiai Magyar Tudósklub ülések keretében 2018. évtől előadássorozatot indított, ahol elismert hazai és Hollandiában élő magyar kutatók tartanak előadásokat tudományterületük aktuális kérdéseiről.
Tovább a teljes cikkreA bosznia-hercegovinai Banja Luka-ban 2018. február 28. és március 3. között került megrendezésre az AGRORES. A rendezvényt kétévente szervezi meg a Banja Luka-i Egyetem, célja az agrárium új eredményeinek bemutatása az ágazatban tevékenykedő kutatók, egyetemi hallgatók, valamint termesztők, szaktanácsadók és szakemberek számára. Az idei rendezvényen Lengyelország, Szerbia, Horvátország, Norvégia, Szlovénia, valamint Magyarország képviseltette magát.
Tovább a teljes cikkreMagyarország Erbili Főkonzulátusa V4 tudománydiplomáciai rendezvényt szervezett „History of Science in the V4 Countries - our Contribution to the Universal Science” címmel 2018. február 26-án Erbilben, a Kurdistan University Hewler egyetem auditóriumában.
Tovább a teljes cikkreFebruár 16-19 között a TéT attasé saját magyar pulttal, és a szegedi ELI-ALPS-ot bemutató nyilvános előadással képviselte Magyarországot az AAAS (American Association for the Advancement of Science) a világ legnagyobb tudománynépszerűsítő szakmai szervezetének éves közgyűlésén.
Tovább a teljes cikkreMagyarország hongkongi Főkonzulátusa második alkalommal képviseltette magát a Hongkongi Oktatási és Karrier Expón azzal a céllal, hogy bemutassa a magyar felsőoktatási lehetőségeket, beleértve a hazai önköltséges képzéseket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot, valamint népszerűsítse a 2016 decemberében Hongkong és Magyarország között született Working Holiday Megállapodást.
Tovább a teljes cikkreA V4 országok és Korea részvételével került megrendezésre az Időközi Jelentéstevő és Szakpolitika-alkotó Munkaműhely Koreában (Szöul, 2018. február 5-8.).
Tovább a teljes cikkreThe V4 countries and Korea held an Interim Reporting and Policy Practitioners’ Workshop in Seoul, Korea on 5-8 February 2018.
Tovább a teljes cikkreA New York-i Magyar Tudományos Társaság a New York-i Főkonzulátussal közösen, 2018. február 6-án szervezte a Társaság első nyilvános előadását éghajlatvédelmi kutatások témában.
Tovább a teljes cikkre2018. január 30. és február 2. között a Botcool Kft. ügyvezetője, Szabó Csenger startup projektjével sikeresen mutatkozott be nemzetközi iparági szakértői és befektetői közönség előtt az Ourcrowd Global Investor Summit
és a Chatbot Summit rendezvényeken.
A Kuala Lumpuri Nagykövetség támogatásával Major-Bácskai Alexandra konduktor Dr. Pető András által kialakított oktatási módszerhez kapcsolódóan írta meg a Fight for your dreams c. mesekönyvet, amelyet deccember 6-án mutattak be Malajziában.
Tovább a teljes cikkreJanuár 20-án a Bachelore and More oktatási vásáron 10 ország 50 kiállítója képviseltette magát Münchenben, köztük Magyarország is. A „Study in Hungary” standjánál az érdeklődő diákok tájékoztatást kaptak a magyar felsőoktatási lehetőségekről és a jelentkezés feltételeiről. A hazai orvosképzés iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott.
Tovább a teljes cikkre2017. december 13-án Semmelweis Ikon orvostörténeti kiállítás nyílt Melbourne-ben.
Tovább a teljes cikkre2017. december 29-31. között immár 20. alkalommal került megrendezésre Mumbaiban, az Indian Institute of Technology (IIT) egyetemi campusának területén a Techfest – Bombay 2017 Fesztivál, Ázsia legnagyobb, diákok által szervezett műszaki-tudományos-technológiai kiállítása és vására.
Tovább a teljes cikkre2017. december 12-én a tel-avivi nagykövetség a MOL és az MKB innovációs részlegének, valamint hazai startupok és a Magyar Nemzeti Kereskedőház részvételével workshopot szervezett az okosvárosokról és mobilitásról. A rendezvény célja az volt, hogy a magyar résztvevők az izraeli szakmai közönségnek bemutathassák munkájukat és megismerhessék a kapcsolódó izraeli ökoszisztémát és potenciális partnereket.
Tovább a teljes cikkreA 2017. december 2-án Beregszászon a magyar külképviselet a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán Dr. Linner Bertalan beregszászi sebész főorvos születésének 130. évfordulója alkalmából sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó emlékkonferenciát rendezett.
Tovább a teljes cikkre2017. december 14-én került sor a "Be Smart! - Hungarian Smart City and Mobility Day" rendezvényre Magyarország düsseldorfi főkonzulátusa és az Aacheni Ipari és Kereskedelmi Kamara szervezésében, együttműködésben a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal (BVK) .
Tovább a teljes cikkreThe V4+Israel Working Group on Research, Development and Innovation held its first meeting in Budapest on 11 December 2017 under the auspices of Hungary’s Presidency in the Visegrád Group 2017-2018.
Tovább a teljes cikkreMagyarország bakui nagykövetségének szervezésében december 12-én került sor az Azerbajdzsáni Tudományos Akadémia Központi Tudományos Könyvtára előadótermében a Széchenyi-életmű bemutatására. A Dr. Fónagy Zoltán kandidátus által megtartott előadást mintegy 150 érdeklődő hallgatta meg.
Tovább a teljes cikkreA Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (BZN) részt vett a MEDICA vezető egészségügyi szakvásáron Düsseldorfban, amelynek során bemutatkozott az NRW International által szervezett üzleti fórumon is.
Tovább a teljes cikkreNovember 28-án két előadást szerveztek a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében, dr. Harai Dénes és dr. Illik Péter történész részvételével. Az idei rendezvény is a SIFraH franciaországi magyar kutatói hálózat társszervezésében valósult meg, és hagyományteremtő céllal fiatal kutatók bemutatása volt a cél.
Tovább a teljes cikkre2017. november 22–26. között Szkopjéban mutatkozott be Shaping Hungary utazó dizájn kiállítás. A kiállítás – mint „Country in Focus: Hungary” – része volt a hetedik alkalommal megrendezett Szkopjei Design Hétnek. A Macedóniában egyedülálló kezdeményezés több ezer látogatót vonz, és jelentős médiakampánnyal karöltve mutatja be a legújabb design trendeket. Az idei fő téma a világítás és az anyagok hangja volt; a világítás és a különleges anyagok, megoldások terén a Shaping Hungary kiállítás számos ponton kapcsolódott a hét témáihoz.
Tovább a teljes cikkre2017. november 16-21. között Shenzhen városában került megrendezésre a XIX. China Hi-Tech Fair rendezvény, amely Kína legnagyobb és egyben legrangosabb innovációs kiállítása.
Kumin Ferenc New York-i főkonzul kapcsolatépítő látogatást tett a világhírű Yale Egyetemen. Az esemény első állomása volt az USA legkiválóbb, keleti parti egyetemeinek (Ivy League) a 2017-2018-as tanév során történő végiglátogatását tartalmazó programnak.
Tovább a teljes cikkre2017. november 7-10. között Jordániában, a Holt-tenger partján lévő King Hussein Konferenciaközpontban került megrendezésre a jordán Royal Scientific Society (RSS) és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) 2017-es rendezvénysorozata. A szervező bizottság munkájában részt vett az UNESCO, az International Council for Science, a European Academies Science Advisory Council, a The Interacademy Partnership, az American Association for the Advancement of Science, a The World Academy of Sciences és az International Social Science Council.
Tovább a teljes cikkre2017. november 7-én Magyarország hágai nagykövetsége a „The Hague Institute for Global Justice” kutatóintézettel együttműködésben panelbeszélgetést szervezett "Nemzetközi jog Visegrádi perspektívából" címmel, a Visegrádi Csoport magyar elnöksége hágai programsorozatának részeként.
Tovább a teljes cikkreOktóber 12-én az asztanai Magyar nagykövetség szervezésében, a Nemzetközi Türk Akadémiával együttműködve nyílt meg a világhírű magyar néprajztudós, Dr. Hoppál Mihály „Sámánok szertartás közben” című fotókiállítása.
Tovább a teljes cikkre2017. október 7–11. között került sor Kölnben a világ legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítására az ANUGA-ra. A kiállításon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) magas szintű delegációval vett részt, Zsigó Róbert államtitkár vezetésével. A kétévente megrendezett kiállításhoz kapcsolódóan idén a vásár területén október 9-én egy élelmiszeripari innovációs üzleti fórumra, október 10-én pedig egy magas szintű vacsora került megrendezésre. A vásár ideje alatt a Debreceni Egyetem ünnepélyes körülmények között csatlakozott a Bonni Egyetem által kezdeményezett élelmiszerbiztonsági oktatási-kutatási együttműködéshez.
Tovább a teljes cikkre2016. szeptember 29-én „Vízióból tettek” címmel Széchenyi István életművéről szóló kiállítás nyílt Külgazdasági és Külügyminisztériumban, amely az innovációs és vállalkozói szellemen alapuló modernkori Magyarország megszületését örökíti meg.
Tovább a teljes cikkreA Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és tunéziai partnerintézménye (IRESA) között aláírt együttműködi megállapodás keretében, a fenntartható erdőgazdálkodás gyakorlatának bemutatását és lehetséges agroerdészeti együttműködések kialakítását célzó tereplátogatást teljesített Tunéziában Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója és Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) igazgatója.
Tovább a teljes cikkre„Tudományos workshop magyar génállományon alapuló kenyai felhasználást célző biotikus stressz-rezisztenciára történő közös búza nemesítési program kidolgozására” című kollokviumot rendeztek Kenyában 2017. szeptember 24. és október 3. között.
Tovább a teljes cikkre2017. október 3-7. között ötnapos szakmai látogatást tett Tunéziában Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgató-helyettese és Táborosiné Abraham Zsuzsanna, a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának kutatója. A szakmai programot bevezető hivatali megbeszélés során a NAIK és tunéziai partnerintézményének (IRESA) vezetői megállapodtak abban, hogy a köztük 2016.03.11-én aláírt együttműködési megállapodás értelmében az agroerdészet és a zöldségtermesztés kutatóinak együttműködését kívánják leginkább elmélyíteni.
Tovább a teljes cikkre2017. október 12–én, magyar kezdeményezésre a V4 országok oktatásért felelős diplomatái megbeszélést tartottak Nairobiban a jövő év februárjában esedékes kelet-afrikai felsőoktatási vásáron való közös megjelenésről. A találkozó apropóját az idei vásáron megjelenő hat magyar intézmény sikere, illetve a V4 csoport tevékenységeinek szélesebb körben történő megismertetése iránti közös elkötelezettség adta.
Tovább a teljes cikkreDr. Pana Petra helyettes államtitkár nyitotta meg a Magyarország kuala lumpur-i nagykövetsége szervezésében 2017. szeptember 13-án Magyarország-Malajzia Vízügyi Innovációs Fórumát, amelyen a Water Malaysia 2017 kiállításon részt vevő magyar vállalatok mellett, az iparág legjelentősebb malajziai képviselői vettek részt.
Tovább a teljes cikkreA Shaping Hungary: Design in the 21st Century dizájnkiállítás alkotja a magyar programsorozat legfontosabb elemét, a Kanada fennállásának 150. évfordulója alkalmából létrehozott rendezvényen, Ottawa belvárosában, a ByWard Market kétszintes galériaépületében, a Konföderációs Pavilonban, 2017.szeptember 30. és október 28. között.
Tovább a teljes cikkre2017 szeptemberében három magyar start-up vállalkozás és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) vett részt Izraelben nagykövetségi szakmai és kapcsolatépítő rendezvényen, B2B találkozókon, üzleti mentorbeszélgetéseken. A látogatás a 2017. júliusi, budapesti miniszterelnöki látogatás egyik kiemelt területére, az innovációra és a startupokra összpontosított és megjelenítette V4-es magyar elnökségi célkitűzéseket is. A programok kézzelfogható eredményeket hoztak.
Tovább a teljes cikkre2017. szeptember 13-án a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, a Tudománydiplomáciai Főosztály szervezésében került sor a V4–Koreai Köztársaság Tudáscsere Program (KSP) 2017–2018. évi nyitórendezvényére, amely a Visegrádi Csoport 2017 júliusában kezdődő magyar elnökségének első nemzetközi tudománydiplomáciai eseménye volt.
Tovább a teljes cikkreHamza Gábor jogászprofesszor 2017. június 22-én előadást tartott a Havannai Egyetem Jogtudományi Karán a magyar alkotmány történetéről, sajátosságairól, továbbá a kubai alkotmánnyal való párhuzamairól. A magyar professzor felszólalt a kubai Polgári Törvénykönyv 30. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi kongresszuson is.
Tovább a teljes cikkre2017. augusztus 10-én mutatták be a Smart Hungary kiállítást a Közép–Európai Üzleti Fórum keretében, a melbourne-i magyar konzuli iroda és az ausztrál Swinburne Egyetem közös szervezésében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával.
Tovább a teljes cikkre2017. július 6-án, kiemelt szakmai érdeklődés közepette nyílt meg Barcelonában a Shaping Hungary dizájnkiállítás a Disseny Hub Múzeumban.
Tovább a teljes cikkre2017 áprilisában hazai agrárinnovációs és vidékfejlesztési szakemberek látogattak kenyai agrárkutató-intézetekbe a kenyai–magyar mezőgazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek felderítése érdekében.
Tovább a teljes cikkreA hazai tudománydiplomáciai munka tapasztalatai egyértelműen pozitívak, tevékenysége kézzelfogható – mondta Íjgyártó István, a KKM kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a 2017. július 3–4-én megrendezett TéT Konferencia megnyitóján.
Tovább a teljes cikkreA 2017 májusában ötödik alkalommal megrendezett Romanian Design Week kiemelt meghívottjaként Magyarország szakmai előadásokkal, találkozókkal és a Shaping Hungary: Design in the 21st Century című kiállítással vett részt az eseményen.
Tovább a teljes cikkreMagyar halászati szakemberek 2017. május 22. és 26. között látogatást tettek Tunéziában, amely során bemutatták az édesvízi haltenyésztés fejlesztésében alkalmazható magyar technológiákat és megoldásokat, illetve közös kutatásai projekteket terveztek meg a tunéziai féllel.
Tovább a teljes cikkre2017. április 26–29. között Vilniusban magyar stand vett részt a RESTA 2017 építőipari és városfejlesztési szakkiállításon. A litván miniszterelnök által is meglátogatott, 5 magyar céget felvonultató nemzeti stand az intelligens város és digitális szolgáltatások tematikai körbe tartozó kiállítók számára berendezett csarnokban kapott helyett.
Tovább a teljes cikkreAz Infotér – Informatika a Társadalomért Egyesült Okos Város konferenciáján Vass-Salazar Mária főosztályvezető (KKM TDF) előadást tartott az okos város fejlesztések témakörének kezeléséről a V4 együttműködés keretében. Az előadást követően az Infotér interjút készített a főosztályvezetővel.
Tovább a teljes cikkreMagyarország almati főkonzulátusa 2017 májusában nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett Mándoky Kongur István turkológus, magyar nyelvész halálának 25. évfordulója alkalmából Kazahsztánban és Kirgizisztánban.
Tovább a teljes cikkre2017. május 11-én Selye János születésének 110. évfordulója alkalmából szervezett „Selye János állandó és vándorkiállítás” program keretében a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karának aulájában Selye János életét és munkásságát bemutató rollup-kiállítás nyílt.
Tovább a teljes cikkreA tokiói magyar nagykövetségen szervezett IT Szeminárium és B2B találkozó keretében SMARTHungary néven állandó innovációs kiállítás és tárlat nyílt május 9-én, amelynek célja kiemelkedő múltbéli és kortárs magyar feltalálók és találmányaik bemutatása.
Tovább a teljes cikkreÁprilis 28-án az ENSZ székházában tartott nagysikerű magas szintű konferencia keretében bemutatásra került a Jordániában megrendezésre kerülő 2017. évi Tudományos Világfórum (WSF) témaválasztása.
Tovább a teljes cikkreA 2017. április 18–23. között megrendezett marokkói SIAM – Salon international de l'agriculture au Maroc nemzetközi kiállítás és vásáron nagy érdeklődésre tartott számot a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet képviselőinek előadása a tejipari technológiai eljárás magyar fejlesztési eredményeiről.
Tovább a teljes cikkreAz Abai Nemzeti Pedagógiai Egyetem Történelmi Tanszékén 2017. április 12-én Blaumann Ferenc főkonzul ünnepélyesen megnyitotta Almati első magyar információs pontját és könyvsarkát.
Tovább a teljes cikkreMagyarország első ízben képviseltette magát a 2017. február 23-26. között megrendezésre került Hongkongi Oktatási és Karrier Expón azzal a céllal, hogy bemutassa a magyar felsőoktatási lehetőségeket, beleértve a hazai önköltséges képzéseket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot valamint népszerűsítse a Hongkong és Magyarország között 2016 decemberében aláírt Working Holiday Megállapodást.
Tovább a teljes cikkreAz I. Moszkvai Dizájn Biennálé díjátadó ünnepségén a „Shaping Hungary: Design in the 21st Century” című kiállítást bemutató magyar standot különdíjjal tüntették ki.
Tovább a teljes cikkre