A Magyar Tudomány Napja Los Angeles-ben – Tudósklub

Publikálva: 2023. november 16.

A Nyugati Parti Magyar Tudósklub a Los Angeles-i főkonzulátussal közösen, „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra” mottóval, szakmai rendezvényt szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, 2023. november 12-én.

A vendégeket Széles Tamás főkonzul és dr. Czaun Miklós, a Tudósklub elnöke köszöntötte.  A tudományos program részeként Dr. Szanda István fizikus, a Mediso cég ügyvezetője történeti ismertetőt adott a képalkotó diagnosztika kialakulásáról és annak hasznosításáról az orvoslás területén. Az előadást követően kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség az előadóval.

A program zárásaként a jelenlévők tisztelegtek az idén Nobel díjban részesülő két magyar tudós előtt, méltatva munkásságukat.

Menü

Főoldal

Navigáció