A Soproni Egyetem Erdészettudományi Intézete igazgatójának látogatása Kolumbiában

Publikálva: 2023. április 26.

2023. március 18-27. között dr. Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészettudományi Intézetének igazgatója szakmai látogatást tett Kolumbiában. A nyolc napos látogatás során számos kolumbiai egyetem és kutatóintézet vezetőjével tárgyalt a lehetséges együttműködésről a fenntartható erdőgazdálkodás területén.

Az igazgató felkereste Kolumbia több erdőgazdálkodással foglalkozó intézményét, beleértve a Kolumbiai Nemzeti Parkok Igazgatóságát, az Agrárminisztériumot, a Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Minisztériumot, az erdőgazdálkodással foglalkozó SINCHI Kutatóintézetet és a Nacional Egyetemet, illetve megbeszélést folytatott dr. Darío Fajardo Montana vidékfejlesztésért felelős agrárminiszterhelyettessel.

A találkozók során a magyar és a kolumbiai fél a Soproni Egyetem és a Nacional Egyetem közötti kapcsolatok létrehozása mellett a fenntartható amazóniai erdőgazdálkodás, a műholdas távérzékelés és az erdők egészségi állapotának felmérése terén történő együttműködésről egyeztetett.

A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.

 

Menü

Főoldal

Navigáció