Bakuban is bemutatták a Széchényi-életművet – Dr. Fónagy Zoltán történész előadása

Publikálva: 2017. december 25.

Magyarország bakui nagykövetségének szervezésében december 12-én került sor az Azerbajdzsáni Tudományos Akadémia Központi Tudományos Könyvtára előadótermében a Széchenyi-életmű bemutatására. A Dr. Fónagy Zoltán kandidátus által megtartott előadást mintegy 150 érdeklődő hallgatta meg.

A történész előadása előtt köszöntötte a jelenlevőket Szederkényi Viktor nagykövet. A rendezvényen beszédet mondott Vilayat Guliyev Azerbajdzsán magyarországi nagykövete is.

Fotó: Magyarország bakui nagykövetsége

Az előadás keretében kiállításra került a Széchenyi István életéről készült roll-up kiállítás. Az előadást megelőző nap, illetve közvetlenül az előadás előtt a nagykövetség szervezésében levetítették a „Békebeli Budapest” című dokumentumfilmet.

Fotó: Magyarország bakui nagykövetsége

A rendezvényen Mehriban Vezir azerbajdzsáni írónő átadott Szederkényi Viktor nagykövetnek egy példányt az általa, Liszt Ferenc azerbajdzsáni utazásáról írt könyvből, kérve a könyv lehetőség szerinti lefordítását magyar nyelvre. Dr. Fónagy Zoltán pedig öt könyvet adományozott a Központi Tudományos Könyvtárnak.

Fotó: Magyarország bakui nagykövetsége

Fotó: Magyarország bakui nagykövetsége

A TDF támogatással létrejött program hozzájárult a magyar kultúra és tudományosság ismertségének és elismertségének a fokozásához és erősítette az Azerbajdzsánban már kialakult pozitív országképet Magyarországról.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció