Dél-amerikai diplomaták jártak a SZTAKI-ban

Publikálva: 2016. április 25.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2016. április 19-23. között Déli Nyitás Diplomata Napok néven programot szervezett latin-amerikai országok Európáért, illetve Magyarországért felelős, külügyi szakmai vezetői számára.

Íjgyártó István államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kulturális diplomácia egyre inkább meghatározó eszköz a külpolitikai célok elérésben. Magyarország kiemelkedő kulturális potenciállal rendelkezik, mely hozzájárul a kereskedelmi kapcsolatok és a turizmus élénkítéséhez- tette hozzá. Az államtitkár bemutatta az oktatási és kulturális, valamint tudományos és technológiai szakdiplomata hálózat működését is.

Mindezek jegyében a Tudománydiplomáciai Főosztály javaslatára a diplomaták a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében is látogatást tettek. A latin-amerikai szakdiplomatákat Monostori László igazgató úr fogadta, aki nyitóelőadásában bemutatta a kutatóintézet működését, legfőbb kutatási irányait és az informatika tudományában betöltött úttörő szerepét.

Fotó: Burger Zsolt, KKM

Megismerkedhettek a 3D internet alapú kontroll- és kommunikációs laboratórium  munkájával, a légi és szárazföldi közlekedés irányítástechnikai vívmányaival, valamint a Smart Factory – A jövő gyára koncepciójával.

Fotó: Burger Zsolt, KKM

A meghívottak Argentínából, Brazíliából, Chiléből, Ecuadorból, Guatemalából, Kubából, Mexikóból, Peruból, El Salvadorból, Uruguayból és Venezuelából érkezett diplomaták voltak, akik az ötnapos programsorozat keretében több állami vezetővel találkoztak és számos szakmai előadásokon vettek részt.

Reményeink szerint a diplomaták látogatása a tudomány és fejlesztés területén is élénkíteni fogja Latin-Amerika és Magyarország kapcsolatait.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium; TDF)

Menü

Főoldal

Navigáció