„Digitalizáció az oktatásban” szeminárium Limában magyar vállalatok részvételével - Lima

Publikálva: 2024. december 9.

2024. december 5-én került megrendezésre Limában egy, az oktatás digitalizációja témájú szeminárium. A „Digitalizáció az oktatásban” című rendezvény a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a limai Nagykövetség és a Perui Alkalmazott Tudományok Egyetemének (Universidad Peruana de Ciencias Aplicadas, UPC) közös szervezésében valósult meg.

A program legfőbb célja a kapcsolatteremtés volt a perui felsőoktatás és oktatáspolitika jelentősebb szereplői, valamint a digitális oktatás magyarországi képviselői között. A résztvevők áttekintést kaphattak a közelmúlt oktatástechnológiai aktualitásairól, valamint az ezen a téren elért hazai eredményekről.

A rendezvény kísérő programja volt az oktatástechnológiával foglalkozó innovatív magyarországi vállalatok és megoldások bemutatása (Motimore, Xeropan, EDUardo).

 

Dr. Beck András nagykövet megnyitó beszédében a magyar tudomány vívmányairól tartott előadást, külön kiemelve a magyar Nobel-díjasokat. Majd a jövő évben esedékes Magyar Tudomány Évére, valamint az oktatás digitalizációja és a gazdasági versenyképesség közötti kapcsolatra tért ki.

A limai egyetem részéről Dr. Milagros Morgan rektorhelyettes köszöntötte a meghívottakat. Őt Dr. Vörös Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Digitális Oktatás- és Tanulástámogató Intézetének vezetője követte, aki az oktatásdigitalizáció terén a pécsi egyetemen folytatott munkáról és eredményekről számolt be. Ezt követően Jorge Bossio, az Universidad Peruana de Ciencias Aplicadas (UPC) Digitális Tanulás és Oktatási Innovációs Központjának igazgatója a perui tapasztalatokról tartott előadást. Majd az Education:Next Oktatástechnológiai Szövetség részéről Fehér Sándor mutatta be a klaszterhez tartozó hazai vállalkozások megoldásait. Végezetül pedig Koren Balázs szakértő, az EduTech Hungary Zrt. vezetője a digitális oktatás magyarországi eredméyneiről és legjobb megoldásairól számolt be. 



Az előadásokat követően hazai vállalkozások kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

Prievara Tibor, a Motimore társ-ügyvezetője a cég gamifikációs oktatási alkalmazását mutatta be. Majd AlGharawi Attila, a Xeropan társelnöke az általuk kifejlesztett interaktív, szórakoztató szaknyelvtanulási applikációt prezentálta. Végezetül pedig Szlávik Péter, az EDUardo ügyvezetője spanyol nyelven mutatta be a közgazdaságtan hallgatók számára kifejlesztett vállalati szimulációs szoftverüket.

Menü

Főoldal

Navigáció