Információs nap a magyar egészségipari innovációról Tuniszban

Publikálva: 2018. május 4.

2018. április 25-én nagysikerű szakmai napot tartottak Tuniszban a magyar egészségipari innovációról a tuniszi magyar nagykövetség szervezésében és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.

A gyógyszerek regisztrálásában és az orvostechnikai eszközök forgalmazásában jártas tunéziai partner javaslatára a magyar orvostechnikai eszközökön belül is kiemelten a traumatológiai implantátumokra és a kórházi hulladékok megsemmisítésére helyezték a hangsúlyt. A magyar előadói kört egy nagykövetségi előadáson túl, a Medimetal Kft. és a Celitron Kft. munkatársainak előadása képviselte, amit kiegészített Dr. Abdelkader Boudiche úrnak, a helyi Univet Laboratóriumok nagy tapasztalatú szakemberének előadása az együttműködés tunéziai igényeiről.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tunisz

A nagykövetség vendégei között voltak a helyi egészségügyi tárca középvezetői, az állami kórházak és az állami ellátást finanszírozó alap képviselői, a szakmai szervezetek (Tunéziai Egészségipari Szövetség, Gyógyszeripari Kamara, Biotechnológiai Szövetség) vezetői, néhány tunéziai gyógyszergyár és befektető képviselője, valamint a jelentősebb tunéziai egészségipari importőrök és nagykereskedők. Képviseletvezetői bevezetést követően a tuniszi nagykövetségünk tudománydiplomáciával is foglalkozó külgazdasági attaséja tartott előadást a magyar KFI potenciálról, ráfordításokról, a hazai egészségügyi képzésről, finanszírozásról és a kutatói infrastruktúrákról, melyet a szakmai szervezetek bemutatásával zárt.

Abdelkader Boudiche úr ugyanezen tunéziai kapacitásokat mutatta be. Kitért az orvosi képzés kiemelkedő minőségére és mennyiségére a régióban, valamint a legszigorúbb európai és amerikai szabványok betartásának fontosságára, melynek eredménye többek között a szomszédos országok betegeinek nagyszámú vonzása, vagy annak a ténye, hogy a Tunéziában végzett orvosokat Franciaország külön akkreditáció nélkül is elfogadja. A magyar Medimetal Kft. részéről Kassa István ügyvezető igazgató és Andronyi Kristóf traumatológus tanácsadó adott elő a traumatológiai implantátumok magyarországi fejlesztéséről, az acél és a platina implantátumok előnyeiről és hátrányairól, a traumatológiai és az ortopédiai implantátumok elkülönüléséről, a traumatológiai szegmens elemeiről, illetve ezek felhasználási területeiről, valamint a jelenlegi fejlesztések irányairól.

Ezt követően Syed Safiur Rahman, a váci Celitron Medical Technologies Kft. indiai származású alelnöke prezentált az orvosi sterilizálás formáiról, a gőzsterilizálás alkalmazási területeiről, az elektromos gőzgenerátorok autoklávokba való integrálása révén elért környezetvédelmi terhelés csökkentéséről és a magyar vállalat szellemi tulajdonát képező, a veszélyes kórházi hulladékok megsemmisítésére használt Integrált Sterilizáló- és Aprító Berendezés (Integrated Sterilizer & Shredder) tulajdonságairól és felhasználásának előnyeiről.

A két magyar cégvezető megismerkedett a tunéziai piaccal, a helyi versenytársakkal, a magyar termékeik tunéziai piacra jutásának adminisztratív feltételeivel és a lehetséges tunéziai partnereikkel, akik külön üzemlátogatásokra is elkísérték a Tunéziába látogató vendégeket.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció