„Innovation in Hungary” – Nyári tudománydiplomáciai délután a müncheni főkonzulátuson – München

Publikálva: 2024. június 17.

2024. június 12-én került sor Magyarország Müncheni Főkonzulátusán az első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezett nyári tudománydiplomáciai délutánra, amelynek mottója „Innovation in Hungary” volt.
Az esemény középpontjában az izgalmas magyar kutatási projektek és az ahhoz kapcsolódó magyar-országi kutatási infrastruktúra állt. Az esemény kíváló lehetőséget teremtett a szegedi ELI-ALPS és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat bemutatkozására.

A nyári tudománydiplomáciai délután kimondott célját a bajor-magyar tudományos együttműködés megerősítése képezte, ugyanakkor lehetőséget kínált arra, hogy a kiváló magyar kutatási infrastruktúrák bemutatkozhassanak.

A müncheni főkonzul köszöntő beszédében kiemelte a magyar nemzet tudományosság terén szerzett eddigi kimagasló eredményeit. Ennek keretében rávilágított a tavaly Nobel-díjjal kitüntetett két magyar tudós munkásságára, valamint Krausz Ferenc professzor úr esetében a magyar-bajor tudományos kooperációra, amely jól mutatja az európai tudományos együttműködés szükségességét.

Ezt követően bemutatásra került a szegedi ELI-ALPS kutatási infrastruktúrája, majd a résztvevők egy rövid áttekintést kaphattak arról, hogy hogyan jött létre a kutatóhely és milyen nemzetközi keretek között működik. Szegeden számos tudományág (így pl. fizika, kémia, anyagtudomány vagy biológia) területén lehet kutatásokat végezni, az ELI-ALPS világviszonylatban vezető kutatási hely, ahol egy kétszázhetven fős nemzetközi munkaközösség dolgozik. Végül részletesen bemutatásra kerültek az infrastruktúrához való hozzáférési lehetőségek és az ELI ezirányú felhasználói felhívásai.

Ezt követően a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat nemzetközi kabinetvezető-helyettese tartott előadást, aki beszédében felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy ez a legnagyobb államilag támogatott kutatási szervezet Magyarországon, amely valamennyi tudományos területet lefedi. Ezt követően pedig kiemelte azt az öt stratégiai területet (környezet és biztonság, energia, egészség, emberi erőforrás, valamint digitalizáció), amelyre a hálózat kiemelten figyel. Rövid áttekintést adott arról is, hogy a hálózatnak 11 kutatóközpontja és 7 kutatóintézete van, továbbá egyetemeken és más közintézményekben 116 támogatott kutatócsoportja működik. A nemzetközi kapcsolatok terén jelezte, hogy a hálózat legfőképpen Európában aktív és ezen belül is kiemelt partner Németország.

Az első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezett rendezvény rendkívül pozitív hozadéka, hogy általa sikerült a külképviseletnek a tudományos kapcsolati hálóját érdemben bővíteni, hiszen a résztvevők túlnyomó többsége első alkalommal volt a külképviselet vendége és számos kutatásfejlesztést végző felsőoktatási intézmény képviseltette magát első ízben külképviseleti rendezvényen.

Menü

Főoldal

Navigáció