Jelentés az Ourcrowd Global Investor Summit és a Chatbot Summit rendezvényeken való magyar startup megjelenésről

Publikálva: 2018. február 6.

2018. január 30. és február 2. között a Botcool Kft. ügyvezetője, Szabó Csenger startup projektjével sikeresen mutatkozott be nemzetközi iparági szakértői és befektetői közönség előtt az Ourcrowd Global Investor Summit
és a Chatbot Summit rendezvényeken.

2018. január 30. és február 2. között a Botcool Kft. ügyvezetője, Szabó Csenger startup projektjével sikeresen mutatkozott be nemzetközi iparági szakértői és befektetői közönség előtt az Ourcrowd Global Investor Summi és a Chatbot Summit rendezvényeken. A vállalat mesterséges intelligencián alapuló, pl. ügyfélszolgálati, információs, sales párbeszédet folytatni képes chatbot platformjának megoldásai felkeltették több izraeli partner érdeklődését.  A költségekhez való hozzájárulást a külképviselet a TDF projektkeretéből biztosította, a bemutatkozó startup kiválasztásában az MNKH Innovációs Igazgatósága vett részt. 

A Botcool Kft. ügyvezetője a TéT szakdiplomata kíséretében több szakmai programot látogatott meg. Részt vettek egy gyakorlatorientált műhelymunkán, amelynek keretében bemutatták az IBM felhőalapú szolgáltatásán keresztüli ügyfélszolgálati feladatokat ellátó chatbot fejlesztésének módját.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tel Aviv

A magyar startup ügyvezetője több potenciális ügyféllel és partnerrel vette fel a kapcsolatot a Chatbot Summit előestéjén a kapcsolatépítő rendezvényen. A Chatbot Summit eseményen startup stand segítette a cég bemutatkozását. Több potenciális partnerrel folytatott tárgyalásokat a Botcool Kft. képviselője, különös tekintettel a Chatbotize projektjük értékesítése kapcsán, amely egy speciális marketing és értékesítési szolgáltatás a Facebook Messenger platformon konferenciaszervezők számára. 

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tel Aviv

A Botcool Kft. ügyvezetője a KGA szakdiplomata kíséretében részt vett az OurCrowd Global Investor Summit c. rendezvényen. Az OurCorwd az egyik legnagyobb crowdsource portfólió kezelő vállalat – vagyis a befektetőknek a pénzükért cserébe crowdsourcing szakaszban lévő startupokból építenek egy tulajdonosi portfóliót. A magyar startup képviselője a KGA kíséretében és segítségével a cég Chatbotize projektjének értékesítése kapcsán folytatott előremutató tárgyalásokat. 

Menü

Főoldal

Navigáció