Magyar-Litván Agrárinnovációs Road-Show

Publikálva: 2018. április 4.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Kutató Intézet (NAIK) vezetésével tejipari, gabonaipari és élelmiszeripari kutatóintézetek szakembereiből álló delegáció érkezett Litvániába 2018. március 20-22 között.

Az első, tejipari kutató és innovációs területekre fókuszáló szakmai napon az MTKI (Magyar Tejgazdasági Kutató Intézet Kft.) képviselője a litván Pienas LT, Európa egyik legjelentősebb tejfehérje feldolgozója, illetve a BaltMilk tejtermelő cég képviselőivel folytatott megbeszéléseket. Az MTKI együttműködő partnere a kazah Nemzeti Biokutatási Központnak és a tejfehérje alapú táplálékiegészítő és a Bonolact (MTKI termék) probiotikum termékgyártás kazahsztáni létrehozásán dolgozik. A tervek szerint az együttműködés keretében a kazah fél a gyártáshoz elengedhetetlen infrastruktúrát, míg a magyar fél a technológiát biztosítja. A litván partner bevonásával a Kazahsztánban és Magyarországon is hiányterméknek minősülő tejsavó izolátum kérdése megoldhatóvá válik. A projekt megvalósulása esetén a magyar-kazah-litván együttműködéssel létrehozott gyártás megalapozná Kazahsztán első saját gyártású fitness-egészséges életmód termékcsaládját, mely nem csak az országban, de az egész Vámunió területén forgalmazható lenne.

A második napi hangsúly a gabonatermesztési kutatásra és termékinnovációkra került. A Kauno Grudai vezető gabonafeldolgozó vállalat jelezte: 100 tonna állati takarmányozásra alkalmas tritikálé (takarmánynövény) beszerzésére lenne igénye. Egyidejűleg több litván intézmény és vetőmagforgalmazó részéről volt érdeklődés többek között korai érésű kukorica, tavaszi búza vetőmagvak, illetve szójabab szaporítóanyagok iránt. A litván kutatóintézet javaslatára még aznap kapcsolatfelvételre került sor közelben tevékenykedő legnagyobb forgalmú Dotnuva Baltic vetőmagkereskedő vállalattal. Sigitas Augas, a vetőmag-üzletág vezetője elmondta, hogy vetőmag fronton elsősorban tavaszi búza és más kalászosok, esetleg a rövid tenyészidejű kukorica lehet érdekes számukra, de a beszerzéseket megelőzően a vetőmagokat előzetes szántóföldi tesztelésnek kell alávetni.

A harmadik napi, Kaunas központú programokban az élelmiszeripar volt fókuszban, melynek keretében a legnagyobb litvániai konzervgyár, a Kedainiu konservu fabrikas egy sor magyar termékre jelezte igényét. Érdeklődnek a 4-6 hosszúságú rövidtenyészidejű uborkatermesztési technológia iránt. Ezzel kapcsolatban a kecskeméti Zöldségkutató Intézet (ZKI), illetve az ÉKI Élelmiszeripari Kutató Intézet képes részletesebb eligazítást adni a lehetőségekről. A program záróakkordjaként a delegáció részt vett a kaunasi „Ka pasesi“ – „Mit vetsz?“ elnevezésű helyi agrárszakkiállításon is, ahol többek között rövid egyeztetésekre került sor egy a vállalati standján kiállító tejipari vállalattal, a vetőmagforgalmazó IMLITEX kereskedőházzal, a takarmánykukorica disztribútor AMINAGRA és EKOAGRA vállalkozásokkal.

A magyar agrárkutatóintézetek visszajelzéseikben összességében hasznosnak és biztatónak minősítették a Litvániában tapasztaltakat és kínálkozó piaci lehetőségeket.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció