Magyar részvétel a Bits& Pretzels nemzetközi vállalkozói vásáron és a Smart Hungary 2.0 müncheni megjelenése

Publikálva: 2024. október 9.

2024 szeptemberében került megrendezésre Európa egyik legjelentősebb vállalkozói és start-up konferenciája, a Bits & Pretzels. A München Főkonzulátus közbenjárásával a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) révén idén első alkalommal vett részt Magyarország partnerországként, saját standdal a rendezvényen. Emellett, a konferencia egyik kísérőrendezvényeként bemutatkozhatott a Smart Hungary 2.0 utazókiállítás is Münchenben.

A részvétel lehetőséget kínált Magyarország mint befektetési és innovációs helyszín promótálására, a magyar start-up-ok és vállalatok DACH-régióbeli terjeszkedésének felgyorsítására is. A Bits & Pretzels 7500 résztvevővel elősegíti továbbá az európai versenyképességi fordulat előmozdítását, a stratégiai együttműködés létrejöttét a magyar és az európai start-up-ökoszisztéma szereplői, így a start-up-ok, a vállalati befektetők és tudományos kutatóintézetek között. A sikeres részvétel elősegítése érdekében a NIÜ és a  Müncheni Főkonzulátus három kísérőeseményt is szervezett 4 magyar start-up bevonásával (Compocity, Fryda Software Kft., Hackrate, RECnGO).

2024. szeptember 19-én a vásáron való megjelenésre történő felkészülés érdekében sor került egy hybrid workshopra Budapesten „Go! workshop Germany” címmel, amelyen a következő személyek tartottak előadásokat: Dr. Somogyi Robert, NIÜ vezérigazgató-helyettes, Dr. Szevrényi Ivonn, az XPAND Program vezetője, Borsos Bálint, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szakértője, Stefan Fritsch 11 Entertainment Holding ügyvezetője, Dr. Korom Balázs ügyvéd (Schmidt Nickl, Fürst & Partner Law Firm, Nürnberg), valamint a Müncheni Főkonzulátus munkatársai.

2024. szeptember 29-én a négy hazai startup már a Bits& Pretzels helyszínén mutatkozhatott be és hallhatott előadást az Invest in Bavaria képviselőjétől, Simon Wittmann menedzsertől.

Ezt követte kb. 60 fő részvételével a szeptember 30-i befektetési és innovációs esemény, melyre a Müncheni Főkonzulátus épületében került sor. A vendégek az üzleti, egyetemi, tudományos és diplomáciai életből érkeztek (pl. AUDI, Universität der Bundeswehr München, Fidura Private Equity Found, Bajor Gazdasági Minisztérium, Werk1, Heitec AG, Schedl, Unicredit, stb.).

A szeptember 30-i rendezvényen továbbá bemutatásra kerülhetett a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály gondozásában álló Smart Hungary 2.0 utazókiállításkiállítás is, amely 24 innovatív magyar vállalat termékeit mutatja be. A kiállítás 2024 második féléve során több európai állomáshelyre is el fog látogatni. 

Menü

Főoldal

Navigáció