Magyar részvétel a VIII. Sofia Science Festival-on

Publikálva: 2018. május 22.

A British Council kezdeményezésére 2011 óta évente megrendezésre kerülő tudományos fórumon a tudomány eredményeit kötetlen környezetben ismertetik, népszerűsítik a széles körű hallgatóság körében. Idén 2018. május 10-13. között mintegy 70 eseményre került sor 3 helyszínen, 40 kiállítást látogathattak, illetve műhelyfoglalkozásokon vehettek részt a fesztivál iránt érdeklődők. A prezentációk, vitaműsorok és gyakorlati bemutatók több generációt és változatos érdeklődésű közönséget szólítottak meg.

A fórumon a Szófiai Magyar Intézet és a British Council felkérésére Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúció-biológus, az MTA rendes tagja, a biológiai tudomány doktora, az ELTE TTK Biológiai Intézetének professzora képviselte hazánkat. „Az evolúció nagy lépései” című előadásra május 13-án, vasárnap délután került sor egy 400 férőhelyes teremben. A tudományos ismeretterjesztő stílus széles skálájú közönséget vonzott. Az emberiséget örökidők óta foglalkoztató témát érdeklődéssel hallgatták fiatalok és idősek, szakemberek és laikusok egyaránt. Az előadás nyelve angol volt, bolgár szimultán tolmácsolással.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Szófia

A tudóst Dimitrov Györgyi intézetvezető mutatta be a közönségnek. Az előadás után professzor úr válaszolt a kérdésekre. Szathmáry Eörs a szervezők felkérésére részt vett az EUNIC szervezésében megvalósult, „A tudomány, mint kultúra és identitás” című vitapanelben is, ahol beszélgető partnere Kraszimir Terziev bolgár művész, egyetemi tanár, Julie Novakova cseh író, tudományos-fantasztikus regények szerzője, Andrea Brunello olasz fizikus és Tomasz Ruszkowski lengyel biológus volt. A tudósok és művészek a tudományos együttműködés lehetőségeiről, Európa legégetőbb problémáiról és azok megoldásairól folytattak eszmecserét.

Az eseményen való magyar részvétel a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával valósult meg.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció